hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

* Hegyi Réka

REFLEXIÓK 2.

Második nap: a színház ünnepe Sepsiszentgyörgyön

[2009. márc. 18.]

REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé

Az M Studio mozgásszínházi előadását a 60 éves évforduló alkalmából szervezett beszélgetés követte, volt igazgatók részvételével. [fesztiválnapló]

Az Off program előadásainak sorát a Háromszék Táncegyüttes mellett létrejött, annak tagozataként működő mozgásszínházi műhely, az M Studio előadása nyitotta meg. Uray Péter rendezésében egy egyedi Shakespeare-olvasatot láthattunk: a két veronai fiatal jól ismert szerelmi történetből egy szó sem hangzik el, a szereplők csupán mozgásban, táncban, gesztusokkal és mimikával „mondják el” azt.

Díszletül egy élénkpiros táncparkett, illetve a rajta különféle alakzatokban elhelyezhető fémvázas építmények szolgálnak. A tornyok egyik oldala tükröző, fémes hatást keltő felület, ezekből tükörterem és hullaház is kialakítható. A másik három oldal piros vasszerkezete építkezéseknél használatos állványokra emlékeztet, létraként, nyaktörő mutatványok kapaszkodójaként szolgálnak, de egy-egy jelenetben a nászágy meghittségét sugallja belsejük. A csupasz fémek mögött


romos városképek sejlenek fel.

A szereplők egytől egyig, kivétel nélkül öltönyt viselnek. A nők is (Lady Capulet – Nagy Eszter, a Dajka – Polgár Emília) nyakkendőt és férfikalapot kapnak kiegészítőként, sőt, az első képben mindenki egyforma álarcal jelenik meg, ezért eltelik kis idő, amíg kitaláljuk, hogy ki kicsoda... Egyedül Júlia (Magyarosi Imola) ismerhető fel, derűs arca és kibontott haja ártatlanságot, üdeséget sugall.

Az előadás érdeme, hogy a szereplők, bár nem mindannyian az M Studio művészei, egységesen „beszélik” a mozgásszínház, társasági tánc és a kontakttánc elemeiből ötvözött nyelvet.

Romeo & Julia - Sepsiszentgyörgy, 2008
Mercutio (Dávid Attila Péter) és Romeo (Nagy Attila) a #i#Romeo & Julia#/i# című előadásban (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

A fesztiválon már több ízben felmerülő kérdésre, miszerint a jövő színháza vajon a szó színháza-e, vagy inkább a látványé, az M Studio előadása a második mellett teszi le voksát: egy replika sem hangzik el, mégis tudjuk, mit látunk éppen. Persze elképzelhető, hogy a nagyon jól ismert történet nélkül nem lett volna ennyire egyértelmű, hogy a színen lévők éppen melyik jelenetnél tartanak, de hát számos ilyen klasszikus darab van, amit minden néző ismer, még azok is, akik nem rendszeres színházlátogatók.

A Romeo & Julia előadásnak egyetlen terhes eleme van: a zene. A színlapból nem derül ki, hogy ki válogatta, de a többnyire ismert dallamok instrumentális verziója szüntelenül szól a háttérben. Hangulatában nem üt el a jelenetektől, de talán éppen ezért fölöslegessé válik.

Romeo & Julia - Sepsiszentgyörgy, 2008
#i#Romeo & Julia#/i#: a szerelmesek egymásra találása (c) fotó: Henning János

Az ünnep

Tegnapi beszámolómban már írtam a sajtótájékoztatón is felsorolt egybeesésekről: a Reflex Színházi Biennálé első kiadása egybeesik a Tamási Áron Színház 60 éves évfordulójával és a társulat művészeinek odaítélt rangos színházi kitüntetésekkel, jelölésekkel.

Az évforduló megünneplésére a szervezők beszélgetést szerveztek, amelyen a sepsiszentgyörgyi színház múltjára emlékeztek vissza Sylvester Lajos, Dali Sándor, Nemes Levente korábbi igazgatók, valamint Bocsárdi László jelenlegi igazgató, illetve a a meghívottak, olyan személyiségek, akik az elmúlt hatvan év alatt a színház társulatának tagjai, az intézmény alkalmazottjai voltak, vagy szakmabeliekként szoros kapcsoltban álltak a sepsiszentgyörgyi színházzal.

Bevezetőül megtekinthettük a nemrég elhunyt Seprődi Kiss Attila filmjét, amit a színház 50 éves évfordulójára készített, és amelyben a jelen lévők közül sokan megszólaltak már,


meséltek a színház múltjáról.

A Váta Loránd által ügyesen moderált fórum folytatása, kiegészítése volt a filmen elhangzott történeteknek.

A teremben az egykori művészek mellett sok fiatal és sok érdeklődő is ült, talán leginkább számukra volt izgalmas megtudni, milyen körülmények között zajlott egy kisvárosi társulat élete, a sok tájolás rozoga kisbusszal, a fűtetlen művelődési otthonokban, télen-nyáron.

A színháztörténeti igazsághoz az is hozzátartozik, derült ki, hogy maguk a színészek sem voltak maradéktalanul megelégedve azzal, amit játszottak, hogy szerettek volna ők is színvonalasabb produkciókkal kedveskedni a közönségenek, de bizony nehéz volt népszerű rendezőket lecsalni a „dolgozók színházába”.

Ennek ellenére sok klasszikus színdarabot mutathattak be, magyar szerzők műveit is, sőt, egészen merész, szókimondó történelmi tablókat is: a cenzúra


sokkal kegyetlenebbül nyomorgatta a nagy színházakat.

A színház történetének egyik sikeres időszaka egybeesik a Megyei Tükör című lap indulásával és a a 68-69-es években tapasztalható pezsgéssel: több értelmiségi (orvosok, mérnökök) került „büntetésből” Sepsiszentgyörgyre, a lap köré írók, költők tömörültek, és hamarosan a színház nézőterén találtak egymásra a hasonló módon gondolkodók.

6o éves a Tamási Áron Színház
Balról jobbra: Váta Lóránd, Sylvester Lajos, Nemes Levente, Dali Sándor és Bocsárdi László

Ezekben az években szervezték meg a Kisebbségi Színházak Kollokviumát is, ahol alkalom adódott más társulatok, német, román és jiddis nyelven játszó színházak köré tömörülő művészekkel találkozni.

A felfele törő színház életében lefele ívelő pályaszakasz kezdődött 1984-ben, amikor elrendelték, hogy az intézménynek önellátónak kell lennie, azaz a bevétel kell biztosítsa az összköltségvetés 80 százalékát. A katasztrófa az volt, hogy a repertoár 70 százaléka viszont kötelező módon hazai szerző műve kellett, hogy legyen.

Ez az évad egybeesik a román társulat létrehozásával is: bár minden logikus érv (a közeli Brassóban több hivatásos társulat működött, a színház fel is ajánlotta, hogy bérleteket szervez nekik) ellene szólt, 1985 január 1-én ez működni kezdett. A hozzászólók többsége


katasztrófaként értékelte ezt a pillanatot,

hiszen plusz pénzzel nem egészítették ki a költségvetést, viszont az új társulatot is el kellett tartani...

Bíró Béla publicista hevesen vitatkozott ezzel, mondván, hogy a román tagozatnak köszönhető, hogy másfajta előadásokat is lehetett látni Sepsiszentgyörgyön, illetve az, hogy a bukaresti színházi szakma végre felfigyelt a magyar társulat előadásaira is.

Mindezek valóban elmondhatók az utóbbi 15-20 évről, de az 1989-es fordulatot megelőző helyzetre – a jelenlévők egybehangzó véleménye szerint – nem ez a fajta párbeszéd volt jellemző. Bizonyára a teremben ülő román meghívottaknak sem kellett külön magyarázat ahhoz, hogy megértsék, a román társulat létrehozását nem nacionalista alapon ellenezte az akkori társulat.

A kissé feszült hangulatot Kovács Levente rendező és Kötő József színháztörténész hozzászólása, visszaemlékezése enyhítette. Ők kicsit tágabb, erdélyi kontextusban beszéltek a szentgyörgyi színházról és a máshol is tapasztalható ínségről. László Károly,


mindenki Puki bácsija is felszólalt:

őt is ünnepelték tegnap este, hiszen pontosan 50 éve a társulat tagja. Sok emberi arcot elevenített fel beszédében, és elárult egyet-s-mást készülő könyvéről, önéletrajzáról, amely felér egy személyes színháztörténettel.

Bocsárdi László, a színház jelenlegi igazgatója zárta a beszélgetést. Ő is mesélt személyes életútjáról, meg arról, hogy nem volt könnyű dolga, amikor Sepsiszentgyörgyre szerződött Barabás Olga rendezővel és hat figurás színésszel, de akkor is, most is tudja, mennyire fontos a művészetben és a színházban a megújulás.

A fesztivált létrehívó szándék is az, hogy a közönség és a társulat művészei is lássák, hogy a közép-európai térségben, hozzánk közel lévő országokban mennyire más a színház, mennyire más szerepet tölt be a közéletben.


kapcsolódó írások
REFLEXIÓK 1.
Megosztás |

» Korábbi cikkek


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License