hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
transindex projekt
partenereink

HAMLET ADATBANK

erdélyi előadások & kritikák

sztár
keresés    

REFLEX 2 – Nemzetközi Színházi Biennálé
2012. március 16. - március 30.

A REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé Közép-Európa különböző színházi kultúráinak országos szakmai díjakkal kitüntetett előadásait kívánja egyetlen rendezvény műsorába gyűjteni, jelentős nyugati színházi kultúrák úttörő előadásaival állítva őket párhuzamba.

Sepsiszentgyörgy művészeti életében betöltött szerepe mellett a rendezvény hiánypótló kezdeményezésként jelenik meg a magyar színházművészet kontextusában is. Közép-európai horizontjával, rangos műsorával a REFLEX fesztivál a magyar színházi szakma számára a kitekintés lehetőségét kínálja, hozzáférést olyan kortárs színházi értékekhez, melyek a magyar színjátszás rendezvénykörén belül jelen pillanatban nem hozzáférhetőek.

A fesztivál második kiadása programatikusan nyit továbbá azon kortárs színházi törekvések felé, melyek a jelenkori európai színház út- és formakeresésének élvonalát jelentik.

 

A fesztivál több helyszínén hét ország – Németország, Litvánia, Olaszország, Egyiptom, Lengyelország, Magyarország és Románia – tizenhárom kortárs színházi produkcióját láthatják a sepsiszentgyörgyiek.

 

A Biennálénak számos művészeti kísérőrendezvénye is lesz, ezek közt Törőcsik Mari magyarországi színésznő részvételével megszervezett közönségtalálkozó, színházi műhely egyetemi hallgatókkal, képzőművészeti kiállítás, filmvetítés, a britt Balanescu Quartet, a lengyelországi Pink Freud együttes és Ada Milea zenei előadó koncertje, Hétköznapi őrületek címmel pedig drámabörze lesz a budapesti Creativ Média Színházi Ügynökség együttműködésével.

 

A REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé Közép-Európa különböző színházi kultúráinak országos szakmai díjakkal kitüntetett előadásait kívánja egyetlen rendezvény műsorába gyűjteni, jelentős nyugati színházi kultúrák úttörő előadásaival állítva őket párhuzamba. Sepsiszentgyörgy művészeti életében betöltött szerepe mellett a rendezvény hiánypótló kezdeményezésként jelenik meg a magyar színházművészet kontextusában is. Közép-európai horizontjával, rangos műsorával a REFLEX fesztivál a magyar színházi szakma számára a kitekintés lehetőségét kínálja, hozzáférést olyan kortárs színházi értékekhez, melyek a magyar színjátszás rendezvénykörén belül jelen pillanatban nem hozzáférhetőek. A fesztivál elsősorban közép-európai érdeklődésű színházi szemleként kíván jelentkezni az európai színházművészetben. A szervezők célja egy olyan rendezvény kiépítése, mely a közép-európai térség saját kultúrájukon belül elismert színházi előadásait szemlézi, egybevetve e sajátos történelmi, politikai és társadalmi hátterű vidék hasonló problémákra adott színházi válaszkísérleteit, ezáltal pedig a közép- és kelet-európai térség reprezentatív színházi szemléjévé válni.

A fesztivál második kiadása programatikusan nyit továbbá azon kortárs színházi törekvések felé, melyek a jelenkori európai színház út- és formakeresésének élvonalát jelentik.

Elérhetőség

POSTACÍM:

Tamási Áron Színház

RO-520003 Sepsiszentgyörgy

Szabadság tér 1. szám

http://www.reflexfest.ro/

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK:

+40 267 351 886 (titkárság)

+40 728 083 333 (titkárság)

HELYFOGLALÁS, JEGYRENDELÉS:

+40 267 312 104 (közönségszervezés)

+40 728 083 336 (közönségszervezés)

+40 746 208 811 (közönségszervezés)

 

JEGYÁRAK

Meghívott előadás címe/első osztályú jegy ára/ másodosztályú jegy ára/ szakmai jegy ára

Radio Muezzin - Rimini Protokoll/40 lej/ 30 lej/ 18 lej

Hamlet - Oskaras Koršunovas Teatras/ 40 lej/ 30 lej/ 18 lej

Hedda Gabler - Kolozsvári Állami Magyar Színház/40 lej/ -/ 18 lej

Trilogia Degli Occhiali - Sud Costa Occidentale 30 lej/ 25 lej/ 18 lej

Persona.Marilyn - Teatr Dramatyczny/ 30 lej/ -/18 lej

Éjjeli menedékhely - Oskaras Koršunovas Teatras/30 lej/ -/ 18 lej

Der Biberpelz - Mecklenburgisches Staatstheater/30 lej/ 25 lej 18 lej

János király - Örkény István Színház/30 lej/ 25 lej/ 18 lej

Háztűznéző - Teatrul Bulandra 30 lej/ 25 lej/ 18 lej


 


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License