HAMLET

Hegyi Réka

INTERFERENCIÁK 2012

Elmúlt a fesztiválláz

[2012. Dec. 10.]

Interferenciák 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál

A legnagyobb közönségsikernek a koreai panszori előadás örvendett, a stúdióelőadásokra nehezen lehetett bejutni. Aki bírta, hajnalig ropta minden nap. Belestünk a kulisszák mögé is. [FESZTIVÁLNAPLÓ]

Első napokban még minden szervező igyekezett a fesztivál reklámanyagait uraló lila színhez alkalmazkodni: kötött holmik, nyári blúzok, harisnyák és farmerek mindenféle kényelmes, mégis elegáns kombinációban. A fesztivál vége felé nem csak a lila outfit fogyatkozott meg, többen panaszkodnak arra, hogy alig maradt vállalható (és tiszta, vasalt) ruhájuk. Aki teheti, vásárol, akinek muszáj, mással mosat. A szemráncok alapozóért, a fáradságtól elhalványuló ajkak is színes rúzsért kiáltanak: az is kipróbálja, aki eddig soha.

Staff (a szervezőcsapat egy része, sárgában)

A fesztiválláz kicsit más értelmet nyer számomra: nem csak a végkimerülés határát feszegető, estéről estére újjáéledő vágyat jelenti, hogy semmiről se maradjak le, hogy nagykanállal faljam az előadásokat, beszélgetéseket, találkozásokat, hogy megosszam az élményeket, hogy raktározzak el belőle ínségesebb, ingerszegény napokra, hetekre, hónapokra, hanem hőemelkedést is. Emiatt fokozottan nehéz néhány nap. Ráadásul egy nem-színházi fesztiválon is helyt kell álnom. A magánember énem nem szűnik meg, akármennyire benne vagyok a fesztiválban.

Erőt az előadásokból merítek.

Szerencsés vagyok, ezen a fesztiválon nagyon sok a kedvemre való. A legkedvencebb a koreai Ukcsuk-ga. Európai fülünknek-szemünknek egzotikus a műfaj, a pansori, de Jaram Lee előadása elvarázsolja a teljes nézőteret, és úgy tűnik, hogy ezen a fesztiválon nem csak a nyelvi korlátok törpülnek el, hanem a kultúrák közötti, néha áthídalhatatlannak tűnő falak is. Kolozsváron például a közönség egyként áll fel, és így tapsolt hosszú percekig, tombolva.

Jaram Lee átváltozó-művész. Bámulatos könyedséggel, másodperc töredéke alatt lép át egyik szerepből a másikba, és a Kurázsi mama és gyermekei összes szereplőjét eljátsza két óra alatt. Könnyed és kacér, ha kell, megtört és szikár, ha ott tart a hősnő sorsa, szigorú vagy kétségbeesett, örül, fél. Komika, drámai hős, tragika, mindez egy előadásban. A legkomplexebb színész, akit valaha alkalmam volt színpadon látni. Énekel és mesél. Kézzelfogható eszköze egyetlen legyező - persze nem akárhogyan használja, erről talán sok oldalas tanulmányt lehetne írni. Sem cifra jelmezek, sem pazar színváltások nem kísérik, de ott van három zenész, akik bíztatják, ha kell, helyeselnek, ha nagyon jól sikerült egy-egy jelenet, és hangszereikkel szerves részei a történetmesélésnek.

Korszerű, de panszori

A pansori hagyományos zenés történetmesélés, egy énekes-táncos-színész és egy dobos adja elő. Alig öt ősi történet maradt fenn, ezek közül a legrövidebbet négy és fél, a leghoszabbat kilenc óra alatt lehet előadni. A közönség ismeri a meséket, csupán az előadási mód érdekli, ha panszorit hallgat. Egyre több fiatal fedezi fel a benne rejlő lehetőségeket, nekik köszönhetően a műfaj megújul: a nagymesterek legnagyobb megbotránkozására Jaram Lee a hagyományos viselet (hanbok) helyett farmerben és pólóban mutatta be első panszoriját, ami a nemek közötti egyenlőtlenséget tematizálta. Elkötelezettségét és tehetségét látva a hagyományok tisztelői is megenyhültek, és belátták, hogy a korlátok feloldása mentheti meg a kulturális világörökség részét képező panszorit. Ma az énekessel szemben támasztott egyetlen elvárás, hogy tisztelje a műfaj sajátosságait.

Jaram Lee, civilben Biró IstvánJaram Leeről kiderült, hogy bűbájos teremtés. Szívesen mesélt pályájáról, meghatározó találkozásokról, mindennapi "edzéseiről", kétségeiről, félelmeiről. 4 évesen ismert énekesnő volt, édesapjával előadott dala a toplisták élén volt sokáig. Első panszori mesterével 5 évesen találkozott, azóta pedig minden nap minimum egy órát gyakorol. Nem tudná leírni a szerepek közötti váltást, ez nem is tudatos folyamat. Szeret aludni, finomakat enni, barátokkal találkozni, beszélgetni, és mindenekelőtt szereti a panszorit, nem is tudná művelni, ha nem szeretné. Testi épségét nem félti, még a torkát sem, pedig a műfajra jellemző torokhang igénybe veszi, attól viszont gyakran retteg, hogy becsavarodik. Előadások előtt mindig lámpalázas, a kolozsvári fellépés miatt különösen sokat izgult, mert tudta, hogy a tér nagy lesz, sokkal nagyobb távolságra lesz a nézőtér, mint ahogy ahhoz szokva vannak. Az előadásából áradó erő titka pedig, a testi-lelki-szellemi készenlét egy koncentrációs gyakorlat, aminek köszönhetően órákig bírja azt az intenzív figyelést, amit a panszori megkövetel.

Nyihahák és jehuk

Silviu Purcărete harmadik "interferenciás" előadásában Dragoș Buhagiar díszlettervezővel és a Nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház társulatával együtt értelmezte Gulliver utazásait (többnyire az utolsó kalandot). A közel hátromszáz éves regényből elhangzó részletek akár mai szöveg, társadalomkritika is lehet. Mellbevágó például a jehuk esztelen táplálkozásról és ürítéséről szóló passzus.

A játék ritmusa pörgő, de nem áll össze egy epikus szál. A groteszk látványelemek, a hús-vér ló, a kicsi-nagy viszonylagosságát sugalló árnyjáték, a testrészekből kifejtett fűrészpor, a csecsemőzabálás, a cirkuszi gnómok, a magatehetetlen öreg és a kegyetlen játékokat űző gyermek, a színpadot és nézőteret betöltő tollpihe - mind egy apokaliptikus vízió elemei.

Az ígéret földje

Az izraeli Habima Nemzeti Színház előadása az UTE (Európai Színházak Uniója) nemrég zárult projektje, a migrációt tematizáló Emergency Entrance keretében készült. A szudáni menekültek történeteit fontos elmesélni, a bevándorlókkal szemben tanúsított intolerancia esetlenségére felhívni a figyelmet szintén fontos, de ez az előadás, itt és most, kontextusából kiragadva, egy tematikus fesztivál produkciói között kakukktojás.

Persze arra is rá lehetne kérdezni, hogy a kolozsvári társulat azon előadásai, amelyek szintén nem illeszkednek a zene és színház kapcsolatára fókuszáló Interferenciák 2012 programjába, miért is jelennek meg a műsorban, de erre visszakézből tudjuk a választ: amikor a bukaresti és az európai színházi szakma ilyen arányban van jelen Kolozsváron, meg kell mutatni neki az utóbbi évad legjobb előadásait.

Backstage: Az ígéret földje © Fotó: Biró István

Turbo Paradiso, avagy az vesse rám az első követ...

Urbán András Társulata négy éve mutatta be ezt az előadást, amivel az Interferenciákon szerepelnek (a produkció azóta a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház repertoárjában szerepel). Több fesztiválon bemutatták, a szereposztás is változott, de a Danilo Kiš előtt tisztelgő produkció ereje nem csorbult. Nem csorbulhatott, hiszen döbbenet, undor, az erőszak zsigeri elutasítása, a kínos nevetgélés mind-mind olyan reakciói a publikumnak, amit nem lehet mesterkélten, rutinból, unottan elérni.

Halálkomoly minden: katonák különféle szerepjátékokkal próbálják kielégíteni egymást. Meztelen nők mesélnek megaláztatásukról. Háború van, nem tudni, éppen melyik a sok közül, ami végigsöpört európán az elmúlt száz évben, családokon, asszonyokon, gyermekeken. Durvaság árad a zubbonyokból, a meztelen felsőtestekből, a földhöz csattanó bakancsokból, a dalocskákból. Szusszanásnyi szünetek, egy-egy blőd párbeszéd (nők napozás közben), de nincs kegyelem, nincs megállás.

Az alkotók egyetlen lehetőséget kínálnak arra, hogy ne vigyük haza a felgyülemlett torkszorítást: az előadás végén a színészeket meg lehet dobálni paradicsommal. Egyszer majd kipróbálom ha majd nem tetszik egy előadás, de nem tudok eltekinteni attól, hogy a sok durvaság ellenére ezek itt esetlen emberek előttem, akik elégtek, testük-lelkük pőre, nem érdemelik azt, hogy tovább gyötörjük őket. És nem dobom rájuk a kezemben szorongatott paradicsomot.

A sziget

A fesztivál utolsó napján a Lucian Balaga Nemzeti Színház román nyelvű produkcióját, A sziget című koncertelőadást tűzték a fesztivál műsorára. Gellu Naum szövege és Ada Milea zenéje Robinson történetét regéli el, sok váratlan és groteszk, szappanoperába illő fordulattal. A szövevényes családi- és párkapcsolati hálóban a főhős legfontosabb jellegzetessége a magány. Persze nem csak a szigeten, hanem az emberek között is.

A közönség soraiban olyan fiatalok is ülnek, akik bizonyára nem először látják az egy éve bemutatott előadást, a dalokat már ismerik. Ettől, és a taps utáni ráadástól koncertnek nevezhetjük a produkciót. De a díszlet, a jelmezek, a színészek jelenléte annyira színházi hogy maradunk ennél a definíciónál: koncertelőadás, igazi színházi csemege.

A sziget

A fesztiválzáró előadás a Prágai Nemzeti Színház Egy őrült nap, avagy Figaro házassága, Michal Dočekal rendezésében. Pazar színészi és énekesi teljesítmények, egyszerű, mégis káprázatos díszlet, humoros jelmezek (különösen a grófné lovaglóruhája tetszik), minden adott a komédiázáshoz, de amint az várható: az előadás több ennél. Mindenki szerelemre vágyik, s ha be is teljesül álma, nagy hiányzérzet kíséri. Figaro esetében talán nem, ő szerelmét is elveheti feleségül, szülei is előkerülnek, pénzt is szerez - de ez a pénz rózsaszín, habkönnyű mályvacukorként hull alá az égből, jogosan kételkedhetünk értékében.

Susannát újra meg újra arra bíztatják, hogy játsszon a tűzzel, csábítsa a grófot, s mikor végre oltár elő vezetik, Figaro már inkább a pénzé, mint az övé. Almaviva megszégyenül, a grófnő lemond ifjú hódolójáról, Cherubint pedig a kertész lánya szerzi meg, így többé nem szédeleghet egyik nőtől a másikhoz.

Figaró házassága

A fesztivál elég hirtelen ér véget számomra ezzel az előadással. Nem veszek részt a Netty Sanyi és bandája koncertjén, de nem hiszem, hogy ettől kerekebb, teljesebb, lezártabb lenne a közel két hetes színházi maraton. Azon gondolkodom, mitől is volt jó a hajsza: igen, biztosan a kiválóan jó előadásoknak köszönhetően. Beszélgetés az alkotókkal, workshopok, könyvbemutatók, bulik, koncertek - ezekből sajnos sokat ki kellett hagynom, de így sincs hiányérzetem. A fesztiválélet begyűrűzött a közösségi oldalakra, a megosztott képek sok jó pillanatot megörökítettek. Ezekből válogattam néhányat izelítőül. Kedvenceim azok, amelyek a színpadot más szögből mutatják.

Georges Banu Carmencita Brojboiunak dedikálja a A beszédtől az énekig c. kötet román kiadását (Koinónia Kiadó) © Fotó: Biró István

Backstage 2: 2AM Színészzenekar © Fotó: Biró István

Iosif Herțea és tanítványai © Fotó: Biró István

Backstage 3

Fotók: Biró István - http://www.huntheater.ro/interferences, facebook.com

kapcsolódó írások

INTERFERENCIÁK 2012 (első) INTERFERENCIÁK 2012 (második) INTERFERENCIÁK 2012 (harmadik) INTERFERENCIÁK 2012 (negyedik beszámoló)

» Korábbi cikkek