HAMLET

Fülöp Noémi

DANCE.MOVEMENT... 3

Mozgásszínházi fesztivál: születésnap vécépapírral, kartoncigarettával

[2010. Oct. 4.]

dance.movement.theater

Két pont között a legrövidebb út a nevetés – többek között erre tanítottak a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szervezte fesztivál előadásai.

A kétévente megszervezett dance.movement.theater mozgásszínházi fesztivál harmadik kiadásán egyúttal a szervező gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház intézményesülésének huszadik évfordulóját is ünnepelték. A rendezvény nyitóelőadása a Figura Játszótér című, Bozsik Yvette rendezte produkciója volt, és bemutatták Szebeni Zsuzsa Figura-fogalmak című, a társulatról szóló kötetét. Az pedig, hogy miért éppen teamwork (csapatmunka) lett a rendezvény jelszava, kiderült azon az évfordulós beszélgetésen, amelyen a színház eddigi hét igazgatója vett részt.

Figura Stúdió Színház: Játszótér

Hét igazgató egy asztalnál

Név szerint, időrendi sorrendben: Árus Zsolt, Bocsárdi László, Györffi Kálmán, Pázmán Attila, Szabó Tibor, Kolozsi Kilián és Béres László. Múltat idéznek: az első kulcsszó az első igazgató szájából a csapatmunka, ahol az igazgató éjszakánként a színészekkel és műszakkal együtt színpadot szerel.

Sorsfordító pillanatok öltenek képet: ha a Lantos László rendezte Koponyatorony című előadáson a több mint 300 nézőből a négy órás produkció végére nem csak húszan maradnak, valószínűleg ma Csíkszeredában működne a Figura. Hiszen ennek az előadásnak a fogadtatása miatt dőlt dugába az a terv, hogy a megyeszékhely fogadja be az ideiglenesen Gyergyószentmiklóson működő társulatot.

Vallomást tesznek: Bocsárdi László elmondja, nem érez lelkiismeretfurdalást, amiért a társulat több tagjával együtt a kilencvenes évek elején Sepsiszentgyörgyre szegődött. Mint fogalmaz, ösztönös pánikot érzett, a Figura elpusztulásától félt akkor, amikor a városvezetés csak megtűrte a színházat. A városvezetés egyébként visszatérő szereplő – az igazgatók valóságos sikerként érik meg, hogy jelenleg az önkormányzat nem akarja megszüntetni a társulatot.

Jövőbe néznek: Béres László a Figura egyik legfontosabb céljának az egykori csapatszellem megteremtését tartja, amely az idők során, a színház intézményesülésével összeköthetően elhalványult. Ám ugyanekkora prioritásként említi a kísérletezés iránti nyitottság megőrzését, amely a színházat vonzóvá teszi a vendég-alkotók számára.

A hallgató úgy érezheti, bebocsátást nyert egy olyan, bensőséges beszélgetésre, amely csak valamilyen csoda folytán zajlik a közönség előtt. Persze mindez lemondással is jár – egy efféle beszélgetés nem tesz lehetővé kívülről érkező kérdéseket.

Bozsik Yvette társualata: Újravágva

fotó: Figura Stúdió Színház

Bozsik Yvette görbe tükre

A Bozsik Yvette Társulat Újravágva című előadásáról nem volna szabad kritikát írni, hiszen az az (ön)bírálat bírálata volna: a rendező-koreográfus önmaga és társulata munkássága elé állít görbe tükröt, vakmerő őszinteséggel és rengeteg humorral. Bozsik Yvette csak video-karikatúra formájában jelenik meg, fiatalságát és karrierjét sirató kiöregedett művészként, miközben a színpadon a táncosok korábbi előadások töredékeit próbálják összerakni.

A közönség vevő az ötletre, mint ahogy azonnal veszi a lapot a társulatról született kritika-részletek hallatán is. Az önmagukban is komikus kiragadott mondatok egyetlen kommentárja az előadásmód, illetve esetenként az előadó személye: Vati Tamás olvassa fel a Vati Tamást illető, kétes értékű dicséretet, a vak Barkó Tamás Braille-írásos lapról idézi a kizsákmányolását taglaló mondatokat.

Bár az Újravágva ideális nézője az, aki ismeri a társulat eddigi munkásságát, tudja, melyik előadásuk részlete elevenedik meg a színpadon, vagy melyikre vonatkoznak a kritika-részletek – de az sem unatkozik, aki nem érti az apropókat. A poénok előzetes ismeretek nélkül is ülnek, és nem kell semmit tudni a táncosokról vagy koreográfus-rendezőjükről ahhoz, hogy a néző értse: itt profik vallanak arról, ami a színfalak mögött történik.

Tünet Együttes: Karc

fotó: Figura Stúdió Színház

Vécépapír a színpadon

Ha a táncosok a bejáratnál sorra, egyenként bemutatkoznak és kezet nyújtanak minden nézőnek, utána sokkal nehezebbé válik nem szeretni az előadást. Pedig a Karc – a magyarországi Tünet Együttes produkciója – kockázatos témát jár körül: az, hogy a mai világ rohan, elidegenedett, magányos, szinte közhelynek számít.

Hogy az előadás mégsem válik közhelyessé, az az öt színész-táncosnak köszönhető, akikből annyi játékosság és kreativitás sugárzik, hogy kérdéses, hogyan fér el egy stúdiószínpadon. A meg-nem-értés, az egymás-mellett-elbeszélés párbeszédeivel pingpongoznak, marionettbábusdit játszanak egymással, bevásárlószatyrokat magukra öltve csetlenek-botlanak, sőt, egy tekercs vécépapír is színpadi kellékké minősül át.

A Tünet Együttes pofonegyszerű, sokak számára mégsem magától értetődő megoldást kínál mindannak elviselésére, amit elviselhetetlennek érezhetünk a mindennapjainkban. Azt mondják: két pont között a legrövidebb út egy nevetés – de jaj azoknak, akik elfelejtik, hogyan kell saját magunkon mosolyogni.

Piatra Neamt-i Ifjúsági Színház: Yerma

Cipősarkakon érkező ítélet

A Bozsik Yvette rendezte Figura-produkció mellett a dance.movement.theatre egy másik előadása is érdekes csemegét kínált közreműködések szempontjából: a Piatra Neamţ-i Ifjúsági színház Yermájának rendezője Béres László, a gyergyószentmiklósi színház igazgatója. Dobre-Kóthay Judit díszlettervező látványos megoldással varázsolta egyszerre hálószobává és kertté ugyanazt a teret: a néző csupán egy tükörben láthatja, ami a ház falain kívül történik.

Ezáltal a néző számára is az elérhetetlenségben létező valósággá válik a külvilág, amelybe Yerma hiába próbál menekülni csupán szenvedést rejtő otthonából. Yerma vágya nem lóg ki a közösség szürke-fekete egyenruhájú asszonyai által elfogadhatónak ítélt keretből: anya szeretne lenni. Ám vágyának beteljesedése éppen az erkölcs megszeghetetlen szabályai miatt lehetetlen: férjével képtelenek gyermeket nemzeni.

A latin ritmusokra kopogó cipősarkak ezúttal nem a magával ragadó szenvedély, hanem a kérlelhetetlen ítélet feszültségét hordozzák. Az egyetlen őszinte barát, a tolószékes Victor is arra kényszerül, hogy magára hagyja az asszonyt – a béna lábakkal táncoló fiatalkori szeretőt az egyébként nem mozgássérült Cezar Antal alakítja megtévesztő hitelességgel, az előadás leginkább lebilincselő pillanatait nyújtva.

A soha vissza nem térő – Pintér Béla és Társulata

(fotó: Figura Stúdió Színház)

Kétdimenziós világ

A fesztivál utolsó előadása előtt Kőmíves Csongor veszi át a kiemelkedő színészi teljesítményért az ősfigurások (azaz a társulat régi tagjai) által odaítélt Bocsárdi Angi Gabriella-díjat, amivel az ovációból ítélve a közönség is egyetért. A nézőtéren eközben többen is ülnek olyanok, akik egyenesen Pintér Béla és Társulata produkciójára (egyúttal a fesztivál záróelőadására) utaztak el Gyergyószentmiklósra.

A soha vissza nem térő elemeire bontva banális, közhelyes, sőt, nem ritkán vulgáris, egészében mégis profira hangszerelt, fergeteges vígjáték. A legzseniálisabb talán a szereplőket körülvevő kétdimenziós világ szocreál esztétikája, amelynek akár egyetlen kelléke (például a dohányozni tilos-táblákat idéző, kartonfüsttel égő kartonszivar) is képes kacagásra késztetni a nézőteret.

Sőt, maguk a színészek is mintha kartonból volnának kivágva – mozgásuk egy megelevenedett ókori egyiptomi falfestményt idéz, miközben a kommunista indulók dallamára énekelnek a kapitalizmusra átszabott szövegű himnuszokat. Bár a történetet valós tragédia ihlette – a nyolcvanas években magyar munkások óriási gázsiért azerbajdzsáni gázmezőket tártak fel, ám később többségük sugárfertőzésszerű betegségben halt meg –, a színpadról végig hiányzik a harmadik dimenzió.

A hiány betöltését Pintér Béla rendező teljes mértékben a közönségre bízza. Ám egyúttal kiutat is biztosít a válaszkeresés alól: ha akarja, a néző egyszerűen csak a jól eső közös nevetések tudatával térhet haza.

Buli a YourLivingroom-ban, a fesztivál kocsmájában

(fotó: Figura Stúdió Színház)

Jazz-dallam nyikorgó székre

A függöny után azonban nem ürül ki a színház nehezen kiharcolt, egyre otthonosabbra belakott épülete. A nyitóesten az erdélyi kedvencnek számító Tündérground együttes lép színpadra, egy nappal később Laurent Rochel és Loic Schild döbbentik meg a közönséget dob-szaxofon párbeszédükkel, amelyben még a szék nyikorgása is beleépül a dallamba.

Lajkó Félix és Brasnyó Antal visszatérő vendégek Gyergyóban, ami nem csoda, ha a nagyterem lépcsőit is megtöltő közönség várja minden alkalommal más arcát mutató zenéjüket. Sokan akadnak, akik még mindig nem kívánkoznak haza – őket küb_beat mixe tartja talpon hajnalig, aki mellé Balázs Áron társul be vetítéssel. Az utolsó estéről pedig az Aievea andalító elektro-jazz dallamaival térhetnek haza a fesztiválozók.

» Korábbi cikkek