HAMLET

Hegyi Réka

INTERFERENCIÁK 2012

Betegágyas sztorik

[2012. Dec. 4.]

Interferenciák 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál

Silviu Purcărete Ionesco-rendezése, A király halódik bizonyult eddig a fesztivál legnépszerűbb előaadásának, de a Katona József Színház Anamnézise sem maradt messze mögötte. [FESZTIVÁLNAPLÓ]

Kolozsvár befogadta a fesztivált. Nem azért, mert a politikusok ezt állítják, hanem azért, mert a nagytermi produkciókra sem elég a szabadárusítású jegy. Vasárnap este legalábbis megtelik a kilencszázannyi férőhelyes sétatéri teátrum. A színház szervezője fülig érő mosollyal újságolta a legújabb fesztiválpoént: teatrul maghiar de stat la coadă (azaz: sorbanállami magyar színház).

A Camil Petrescu Alapítvány legújabb kiadványait mutatták be: a Teatrul Azi színházi folyóirat decemberi számát, kortárs magyar drámák fordítását tartalmazó kötetet és Avram Goldfader pályáját elemző színháztörténeti munkát

Érdemes lenne kideríteni a siker titkát. A rendezvénynek, a rendezőnek, a szerzőnek vagy valaki (valami) teljesen másnak szólt a rendkívüli érdeklődés. Azt hiszem, a közönség jelentős hányada szakmai berkekből érkezett Kolozsvárra, de a jó előadásokon, jó fesztiválokon nevelkedett kolozsvári magyar és román színházlátogatók is jó érzékkel ki tudják már választani a kéthetes Interferenciák legizgalmasabb produkcióit. Vasárnap este Purcărete Ionesco-rendezése szerepelt a műsorban, a franciaországi Les Arts et Mouvants társulat A király halódik című produkciója, amit több fesztivállal közösen hoztak létre.

Kórházi fehér köpenyt viselnek a szereplők. Egy porosodó (még kezdés előtt hull rá a "mennyezet" vakolatából), katonakabátos, szoborszerű lény ugyan királynőként és szolgálóként mutatja be őket, leginkább sápadt kórházi személyzetre emlékeztetnek. Színházi (nézőtéri) üléssort, jégszekrényt tolnak a színre, majd otthonos sarkot rendeznek be ággyal, tiszta ágyneművel, éjjeliszekrénnyel, olvasólámpával, könyvekkel. Nem is tudatosítjuk, mikor kapcsolják le a nézőtéri fényeket. Már csak a király kellene bevonuljon, de nem érkezik. Ott van mellettünk, a nézőtéren, onnan kell felráncigálni - közülünk való is lehetne, üzeni ez a gesztus.

De ha nem így lenne, az előadás akkor is erről szólna: egy ember haláláról. Az utolsó óráról. A félelemről, a kétségbeesésről, a méltóság hiányáról. A testi-lelki pőreségről. A körülötte lévők elengedni-nem-tudásáról. Arról, hogy a múlt, a leélt évek hogyan kísértenek. Hogy nevetségesek és esendőek vagyunk azokban a pillanatokban is, amikor nem szeretnénk ekként mutatkozni.

Teltház az A király halódik előadáson

Tiszta kabaré; pedig a színen egy király haldoklik

Az alkotókkal folytatott beszélgetésen az is kiderül, hogy a Mozart-részletek és a különféle hangeffektusok mellett Buñuel-ihlette legyek szolgáltatták az előadás hangzásvilágát. Ritmikus zümmögésük egy-egy percre lefagyasztja a játékot. Azt is megtudjuk, hogy Ionesco egy hét alatt írta a darabot, miközben súlyós nátha gyötörte, a rendezőnek pedig semmit nem kellett elkövetnie, hogy közelebb hozza a mai emberhez: csak a szerző által előírt középkori jelmezekről és néhány replikáról mondott le.

A halál pillanata, a lét és nemlét közötti átmenet a központi témája a Katona József Színház és a független társulkatként működő Szputnyik Hajózási Társaság közös előadásának, az Anamnézisnek is. Dokumentarista igénnyel és sok humorral szerkesztették össze mentősök, kórházi alkalmazottak, betegek és orvosok vallomásai alapján azt az abszurd, ugyanakkor torokszorítóan ismerős, hétköznapi témájú előadást, aminek célkeresztjében a magyarországi egészségügy áll. Olybá tűnik, hogy a hazai állapotoktól semmiben sem különbözik a helyzet.

Jelenet az Anamnézis című előadásból: Dr Bubót hívják segítségül

A színházi jelenetté átlényegítetett, vagy vetítővásznon bemutatott vallomásokat táncos-komikus, dalos betétek tarkítják. Persze, hogy hahotázunk, ellenállhatatlanul magával ragad a játék, nyüszítve nevetünk a könnyűzenei (vagy éppen rajzfilmes) utalásokon, de arra is jut bőven alkalom, hogy azon hülledezzünk, hogyan néz ki a világ az orvosok szemszögéből, például ha azt kell közöljék a beteggel, hogy gyógyíthatatlan.

Az előadás pörgős ritmusa ellenére fél órával hosszabbnak tűnt annál, mint amit ez a forma megbír: legalább háromszor éreztem azt, hogy most már elég, kipukkant, leült, le is zárták, aztán kiderült, hogy még tart. De hálásak lehetünk a társulatnak és Bodó Viktor rendezőnek, hogy ilyen súlyos témát ilyen műfajban tálalt.

Fotók: http://www.huntheater.ro/interferences; facebook.com

kapcsolódó írások

INTERFERENCIÁK 2012 INTERFERENCIÁK 2012

» Korábbi cikkek