HAMLET

szerk.

HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK IV.

[2006. May. 10.]

Ismét sokkezes... Ezúttal nem választottunk álnevet, felelősségünk teljes tudatában vállaljuk vitriolos megjegyzéseinket.

Kiegészítés 2006. május 11.-én 22:30 órakor

Az alábbi szövegek nem sértő szándékkal íródtak. A szerkesztő véleménye nem feltétlenül egyezik a szerző véleményével.

Sipos Géza:

Azt hiszed, a gázóra-leolvasó, beengeded, mire kiderül, hogy ügynök, és csomó olyasmit akar rádtukmálni, amit nem akarsz megvenni, és szinte másfél órán keresztül nem lehet lekoptatni. Ilyen hatást keltett a kolozsvári színház örökös tagjainak avatása, amely kedd este fél 7-re volt kiírva, de mert a közönség a 7-re meghirdetett Friel-darabra, a Pogánytáncra gyűlt be, ezzel a marketing-fogással lenyomták a torkán.

A dolog azért is kínos volt, mert valószínűleg egy 25-30 perces, rövid show-t a többség tolerált volna, de ez a menet nem volt sem rövid, sem show. A közhelyszótár fellapozását már az első díjazott, a különben kiváló Borbáth Júlia sem tudta kihagyni, tőle megtudhattuk, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon együnk benne.

Borbáth Júlia

A szervezők a díjazottak munkásságát filmbejátszásokkal illusztrálták. A videók minősége nem volt szempont, így számos esetben színes, mozgó pacákra csodálkozhattunk rá színészek helyett. Érthető, ezeknek a felvételeknek a dokumentumértéke az erős, de ha már ilyenek, elég lett volna belőlük 30-40 másodperc: ennyiből mindenki rájött volna, ki a díjazott, udvarias taps, virág, folyt. köv.

Kötő József

A sztorit Kötő József, számos testület, bizottság és bizottmány örökös elnöke kezdte vígjátéki magasságokba emelni. Előbb laudációt olvasott fel Mihály Pálról, melyben szellemességből annyira futotta, hogy a magas termetű, idős színészt "nagy idők nagy tanújának" nevezte, mindezt az önnön fontosságától eltelt Jelentős Személyiség hangján deklamálva.

Majd amikor ő kapott örökös tagságot, férfiasan megpróbálta elfojtani meghatódottságát, de csak annyira, hogy mindenki láthassa, mennyire megindult, pedig feltételezhetően jóval hamarabb szerzett tudomást a díjról – különben nem lett volna ideje beszéddel és extra könnyzacskókkal feltuningolnia magát.

Mihály Pál

Apropó, örökös tagság: remek dolog, hogy Kötő a 80-as évek végén segítette Tompa színházmodernizációs pályakezdését, de ha az atyai jóindulat elég ehhez az elismeréshez, és a 70-es évek kulturális kényszer-nyomorát dicső korszakként beállító dilettantizmus nem akadály, akkor ez örökös tagság odaítélőit minősíti, kevésbé az öntetszelgésben fürdő Doktor Kötőt.

Györgyjakab Enikőnek és Skovrán Tündének, a társulat legfrissebb tagjai – ők voltak a díszcsokrok átadói – továbbá még olyan hímsovén kiszólásokhoz is mosolyogniuk kellett, miszerint Kötő köszöni a feleségének, hogy áldozatos munkájával lehetővé tette, hogy "egész életét a közéletnek szentelhesse". Az egész anti-show-t Boér Ferenc fellépése koronázta meg: az ő munkásságát extra adag gyatra videó illusztrálta, ő hatódott meg a díjtól és saját magától a leginkább.

Boér Ferenc

Majd túlságosan is komolyan véve Tompa jellemzését – miszerint Boérban ott van a bohóc is – elkiabált két nyomasztóan közhelyes szonettet, melyekről a végén elárulta, hogy Tompa Gábor művei. Ha a versválasztás, a nyalizás és a puffogtató előadásmód tulajdonképp bohócos fricska akart lenni a rendező írásművészete felé, Boér olyan szubtilisan értelmezte ezt a kritikát, hogy még ő sem érzékelte, mennyire égeti saját magát és a szerzőt.

A díjazás egyetlen kiemelkedő szereplője a remek Török Katalin volt – de az ő öt percnyi szerénysége logikus módon az ő személyes érdeme, nem a szervezőké.

Darvay Nagy Adrienne laudációt mond Török Katiról

Török Kati

Kelemen Attila Ármin:

Hiányoltam a zongorát, amire Tompa hanyagul rákönyölhetett volna, miközben lespammol ezzel a 70 percnyi, előre be nem jelentett PR-akcióval. Fesztelen öntömjénzés romániai magyar ráérősségel és romániai magyar színvonalon. Tompának fantasztikus arzenálja van arra, hogy elmondja, hogy ő mennyire jó – nem láttam még ilyet, vagyis nem volt teljesen üresjárat, mégsem számlázom le neki listaáron azt az időt, amit az estémből elrabolt.

A díjkiosztást az újvidékiek előadása követte. Itt kicsit szétdumálták az agyam, de nagyon rokonszenvesek voltak a színészek, nem bántam. A Robbie Williams-imitátor narrátor srácot (Michael: Huszta Dániel) nem igazán értettem, azt hiszem kicsit túldimenzionálta magát, hogy rosszabbat ne mondjak, de amúgy tiszták voltak viszonyok. Nem ért minden össze, de a szálak kivehetők voltak.

Pogánytánc

Hegyi Réka:

A Harag György Emléknapok programjában az Újvidéki Színház előadásai számíthattak a legnagyobb érdeklődésre a szakma részéről. Az utóbbi években ez a társulat bebizonyította, hogy bármilyen irodalmi alapanyagból kitűnő előadást lehet létrehozni, mert van hozzá egy tehetséges, jól felkészült, nyitott társulat, szellem és lélek.

A nagyközönség is tudta, miért áll sorban a jegypénztárnál: sokan emlékeznek még a 2000-es vendégszereplésre, amikor az újvidékiek Pirandello Hat szereplő szerzőt keres darabját mutatták be Kolozsváron – nagy sikerrel.

A tegnapi programban szereplő Brian Friel ír színpadi szerző neve is becsalogathatott néhány nézőt, aki alig pár éve még látta és szerette a sétatéri színpadon játszott Fordítások című darabját.

A Pogánytánccal sajnos csalódást okozott a semmiből is megújulni tudó társulat. A színészekről sugárzott, hogy többre képesek. Tegnap sem égtek takaréklángon, miközben a vidéki nővérek és a hozzájuk közel álló három férfi életéből meséltek el egy nyárnyi epizódot... Mégis, valami hiányzott. Talán az egyszerűsítés. Minimális díszletben, ökonomikusabb illusztrációval talán hatásosabb lett volna minden jelent, kénytelenek lettünk volna csak a remek színészekre koncentrálni.

A díszlet például túl nagy elvárásokat ébresztett. A színpadot és nézőteret teljes hosszában keresztülszelő kavicsösvény, rajta a háttérből merőleges lendülettel felénk guruló bringával, baloldalt a mennyezetig érő gyeppel, ahonnan kis pad és fa is alácsüng délibáb módjára, a kis égőkkel sűrűn behálózott „égbolt” legalábbis varázsmesét ígért, de egyáltalán nem játszották szerepet a darabban.

Médeia-körök

Sokkal modernebb előadáshoz volt szerencséjük azoknak, akik a Médeia-körök című Tompa Gábor-rendezést is láthatta hétfőn. Kicsit nehéz volt áthangolódni az angol narrátor (Kronosz: Ferenc Ágota) szereplőket bemutató prológusáról az Euripidész-hősök megszólalására: néhány görög kifejezés, sok magánhangzó és indulatszó hangzásvilága következett. Semmi más.

A varázserőkkel megáldott, szenvedélyesen szerető és kegyetlenül bosszút álló nő tragédiáját jobb, ha elolvassuk előadás előtt, különben nem biztos, hogy követni tudjuk a nagyon színes, geometriailag is pontos történéseket. A körkörös körök középpontjába helyezett Médeia (Buza Tímea) körül minden szereplő rója köreit: némelyek rövidebb távon, de hozzá közelebb (Daika, Aigeusz), mások egy körcikkelyben (pl. Jászón) vagy az egész térben jelenhetnek meg. Látványos, de ebben az előadásban kissé funkcióját veszti a transzvesztiták kara, ráadásul a szűk térben aránytalanul sok helyet foglalnak.

Az intenzitással bemutatott színházi kísérletnek egy jelenetét mindenképpen ki kell emelni: középen szálfaegyenesen Médeia, a legszélső körben a kar tagjai, összesen talán nyolcan, mindegyikük kezében sárga, méteres bot. Párosával, egyre gyorsuló ritmusban dobják egymásnak a botokat, a sebesség maximumra pörög, a sárga botok is mértani alakzatokat rajzolnak ki, de Médeia még mindig szemrebbenés nélkül áll a kör közepén. Ritka szép színházi pillanat... (Látványos volt az égő kezű Médeia és a kabátban eltüntetett gyermekek képe is.)

Fotók: Sipos Zoltán és huntheater.ro

kapcsolódó írások

A Kolozsvári Állami Magyar Színház beszámolója HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK I. HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK II. HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK III.

» Korábbi cikkek