HAMLET

szerk.

HAMLET FÓRUM

Hatházi András színész, rendező, író válaszol

[2004. Nov. 22.]

Mindig jól érzi magát, ha játszani kell, és nem tudja, mit nem tudna eljátszani. Szerinte egész életen tartó munkával lehet megtanulni az improvizációt és szereti, ha a kritika az előadásról szól, nem pedig arról, amilyennek lennie kellett volna.

HReka

Engem az olvasmányaid érdekelnének: mit szoktál a reggeli kávé mellett böngészni, mit szedtél szét a doktori disszertációd miatt, mire/kire támaszkodsz színész-mesterség és improvizáció órán, mit olvasol esténként? És mit nem?

Hatházi András: Nincs reggeli kávé, mert rohanás a suliba és az oviba. Talán az egyetemen a e-mailek, transindex, és ennyi, mert sokszor arra sincs idő. A doktorihoz Keith Johnstone, Cohen, Popper, Arisztotelész, Berne és egyéb színházi és lélektani témájú könyvek. Most pedig David Zinder könyve. Az említetteket szoktam felhasználni óráimon is. Esti olvasás: nincs kifejezett tárgykör, ami jó, ami tetszik, lehet az bármi, ha magával ragad. Azt hiszem ebben az is benne van, hogy mit nem.

karika:

(…)Intellektuális lénynek kell-e lennie a színésznek? Vagy nem föltétlenül? (Ismerek olyan színészt, akivel kínlódás beszélgetni, de a színpadon mindig megtörténik általa a csoda). Mi az, amit, úgy érzi, nem tudna eljátszani? Milyen műfajban érzi magát a legjobban? (…)

Hatházi András: Intellektualitás: szerintem igen, bár esetenként bizonyosságot nyer az ellenkezője is. De az ilyen jelenségeket nem látom időtállónak. Ugyanakkor az sem mindegy, mit értünk az intellektuális jelző alatt. Az egészen más kérdés, hogy a hétköznapi beszélgetés nyelvezete nem azonos a színpadi nyelvvel.

Nem tudom, mit nem tudnék eljátszani. Bármi lehet az. Buktam már meg kedvelt szerepben és volt sikerem olyannal is, amit nem igazán szerettem. Ha játszani kell és lehet, mindig jól érzem magam. (…)

Hatházi András és Bíró József a Kövekkel a zsebében c. előadásban

Ariadne:

1. Hogyan lehet valakit megtanítani arra, hogy jól improvizáljon a színpadon? Hogy lehet egyáltalán tanulni az imprót?

Rengeteg, végeredményben egy egész életen át tartó munkával. Én csak elindítom, a többit az improvizálónak kell megtanulnia, felfedeznie. De alkat kérdése is. Megvan a tanulás rendszere, de itt nincs arra hely.

2. Ismerek egy fiatal színészt, aki nagyon jól imprózik, amikor nincs színpadon, de nagyon merev, amikor ugyanezt kell tennie a színpadon. Miért van ez?

Sok oka lehet, nem akarok doktor bácsi lenni, aki a páciens távollétében diagnosztizálja a beteget. Valószínű alkat kérdése. Meg a figyelemé. Meg n számú összetevőé.

3. Mit lehet tenni lámpaláz ellen?

Összpontosítani. Talán.

HReka:

Milyen könyve jelent meg David Zindernek? Mi az általa kidolgozott színész-vezetési módszer? Nagyon érdekelne, erről mesélj részletesebben is, kérlek!

Hatházi András: David Zinder legújabb színészpedagógiai könyvéről van szó, melyben – ahogy írtad – az általa kidolgozott színész-vezetési módszert foglalja össze. (Már amennyiben össze lehet foglalni egy állandó mozgásban lévő rendszert!)

Lényegében egyfajta testbeszédről van szó, bár ez a megfogalmazás nem pontos, mert nem fedi minden részletét a követelményeknek. Ezek pedig: összpontosítás, energia, ritmus. Talán majd egyszer hosszabb, és mégsem kielégítő választ is tudok adni, ugyanis nagyon közelállónak érzem ezt a színészpedagógiai módszert az általam kikísérletezett nevelési módszerhez.

Visszatérek a testbeszédhez, mert nem kizárólag a test által kifele közvetített jelekről van szó, hanem legalább olyan mértékben fontos a testnek önmaga felé közvetített üzeneteinek a megfejtése. Látod, dagad a válasz, és túl lassú a netkapcsolat. Ugyanis hosszasan lehetne fecsegni eszerint a hatásról is. Hosszú. Inkább megállok.

tuzenbach:

Egy mondatban hogyan írná le a színházról alkotott elképzelését?

Hatházi András: megpróbáltam, de a helyesírás-ellenőrző program jelezte, hogy olyan hosszú mondatot képtelen elemezni. Várok még, amíg egyetlen összetett mondatig sűrűsödök. Aztán lehet, hogy majd elég lesz egyetlen szó.

tuzenbach:

Tisztelt Művész úr! Miért ennyire "diplomatikus" a válaszaiban?

Hatházi András: (…) Valószínűleg azért, mert mert kezdek megöregedni, és senkit se szeretnék ok nélkül megbántani. Mondjuk okkal sem. Természetesen lehet más véleményem is bizonyos jelenségekről, de azok a pillanat függvényei, mint ahogy jelen pillanatban megfogalmazott hevenyészett válaszaim is azok. Szükségét érzi, hogy érzelmi vitát is folytassunk? Nem igazán szeretem, amikor az indulatok az értelem fölé kerekednek.

tunder44:

Mi történt azokkal a diákokkal, akiket ki akart rakni a főiskoláról?

Hatházi András: Sok diákkal kapcsolatban voltak és vannak fenntartasaim, az úgynevezett kirakásról csak annyit, hogy ebben a kérdésben a végső választ nem én adom meg. Ez egyéni döntés, mert még mindig feltételezem, hogy felelős emberrel állok szemben. Ergo: van, aki elment, van, aki még mindig egyetemi hallgató, vannak végzett színészek is.

tuzenbach:

Milyen újabb színházi munkái lesznek még az évadban?

Hatházi András: Marosvásárhelyen, ha sikerül egyeztetni, az Arielben rendezem az Álmofestőt, Kolozsváron, ha minden igaz, Manutiuval fogok dolgozni, majd Alannel a cigány témájú előadásban.

HReka:

(…) érdekelne, hogy néz ki Hatházi András órája a főiskolán, hogyan "szelíditi" vagy "vadítja meg" tanítványait improvizációval, mit értékel pedagógiai sikerként.

Hatházi András: Nem tudom, hogy nézhet ki egy órám, hiszen benne vagyok. Szeretek dolgozni, szeretek másokkal is felfedeztetni. A szelidítésre és a vadításra is megvannak a kellő gyakorlatok, remélem egyszer sikerül majd összegyűjteni és rendszerezni valamennyit, bár az az én módszerem lesz akkor is. Értem ezalatt azt, hogy a felhasználását én fogom érteni. Talán. (Sokszor vagyok úgy, hogy értetlenül állok magam előtt is.) Amint a nyilvánosság elé kerülne, már csak az értelmezéséről lehet szó, és elvesz a saját gyakorlati megvalósítása.

Számora sok minden minősülhet sikernek a diákokkal való munkánkban. Ha sikerül elérni azt, hogy nem állnak ellen az őket ért érzéseknek, illetve nem igyekeznek visszaterelni maguk a kényelmesebb megoldás útjára. Siker lehet, ha egyszer csak önállóan kezdenek dolgozni még akkor is, ha biztos létezik szempont, melynek értelmében rengeteg hibával tarkított az a próbálkozás. Siker lehet, ha össze tudják kötni a különféle elemeket munkájuk során. Ha elevenekké válnak – színházi értelemben. El kéne már egyszer kezdeni a színészeknek való műhelymunkákat is...

Ariadne:

(…) egy előbbi szerep kihat-e egy következő megformálására? Az idő közelsége két szerep között, vagy a párhuzamosság hatnak-e egymásra? Mi lenne a lényeges technikai különbség az amerikai és az európai játszás között?

Hatházi András: nem nevezném közvetlennek a hatást. Épp a David Zinder által ismertetett módszer egyik sajátossága, hogy tudatosítja a színészben, ha ugyanazzal az eszközzel él, mint eddig. Ez egy hosszan tartó, kitartó munkával tökéletesíthető. Ekkor lehetnek akár egymáshoz nagyon közelálló szerepek, mégis sikerül mássá formálni a Lényeget.

Nincs külön technikai különbség, én legalábbis még nem találkoztam számottevő különbséggel, talán annyi, hogy az amerikai színészek inkább a filmes technika felé irányulnak. És ne feledjük, hogy az általam kedvelt módszer is tengerentúli.
Nem hiszem, hogy földrajzi tájegységek határoznák meg a színésznevelés mikéntjét, inkább az emberek, a művészek, akik egyéniségükkel közelítenek a kérdésekhez.

karika:

A kritikáról írja, hogy nemigen elégedett vele. Ha nem akarja a negatív vonatkozásokat forszírozni, fogalmazzon fordítva: mi az, amit szeret, elvár egy kritikától, milyen egy jó kritika? Ismérveket, egy-kettőt, ha kérni lehet…

Hatházi András: (…) nem tudom, mi a jó kritika. Talán az, amelyik nem személyeskedik. Mert meg lehet azt érezni, ha valaki csak azért nem részesül kedvező fogadtatásban, mert az előadáson túli tényezők is közrejátszanak megítélésében. Szeretem, ha a kritika az előadásról szól, és nem arról, amilyennek lennie kellett volna. Ha igyekszik megfejteni, rendszerezni, értelmezni a látottakat. Ha nem áll ellen a hatásoknak. Lehet, hogy egy alkotás a kánon szerint csapnivaló, mégis, amennyiben szabadon fogadjuk be, meglehet, hogy elemi érzéseket kavarhat. És akkor miért egyetlen szempont szerint alkotni véleményt?

karika:

Ha megreformálhatná a magyar (…) színjátszást, milyen irányban tenné ezt? Mondhat alkotókat, akik ön számára rokonszenves módon alkotnak: Zsótér? Mohácsi? Esetleg van egy-két magyar színesz, aki ön szerint irtó jól játszik?

Hatházi András: akiket felsorolt, kedves karika, rendezők. Én inkább a színészekre, a színész-hallgatókra igyekszem hatni. Mert sokszor azt tapasztalom, hogy egy érdekes rendezői megközelítésnek épp a játszó partnerek, a színészek nem tudnak eleget tenni. Eszközeik nem bizonyulnak elégségesnek egy másfajta nyelven való kommunikációhoz.

Előfordulhat – és most lehet, hogy túlságosan nagy kanyart veszek –, hogy nagyrészt lélektani fogantatású (az eszközök hiányossága – szerk. megj.). Tévedés ne essék, nem a lélektan hiányát szeretném elérni, hanem elsődlegessége ellen török lándzsát. Vagyis egy pillanat során a színésznek – úgy vélem – nem kell törekednie egy bizonyos lelkiállapot felé, hanem fel kell fedeznia magában azt, és csak aztán megteremteni a körülményeket, amelyekben ismét létrejöhet egyre intenzívebben az a bizonyos "állapot".

Szeretem azokat, akik úgy hatnak rám, hogy nem kifejezetten ez a szándékuk. Meghagynak befogadói szabadságomban, nem tárják elém az egészet (vagyis azt tárják elém, de nem erőszakosan), hanem úgy dolgoznak, mint aki erős vázlatot készít, aki csakis a lényeges vonásokkal rajzol, ír, szerez zenét. Ha lehetőséget adnak az általam való kiegészítésére a műnek. Sokan vannak, hál'istennek, ehhez tényleg kevés a hely.

kapcsolódó írások

Hatházi András adatlapja a Hamleten Fun club

» Korábbi cikkek