HAMLET

Szabó Réka

VÁROSA UTÁN EPEKEDIK

dráMA fesztivál harmadszor

[2010. Oct. 19.]

A szakmai programokra csak a meghivottak voltak kíváncsiak, az előadásokat követő közönségtalálkozókon pedig az alkotók irányítottak.

Nyitott színházi kapuk várták az Udvarhelyre érkezőket a harmadik kortárs drámafesztiválon: hazai és magyarországi előadókat, társulatokat az ország különböző pontjairól, és a helybéli érdeklődőket. Egy tizenkét éve élő színházi közösség együttműködésének és munkája gyümölcsének voltam szemtanúja négy napon keresztül. Az elnyert pályázatok, a különböző támogatások ellenére szűkös anyagi keretek között kellett megszületnie a találkozónak, mely – úgy érzem – leginkább városa közreműködése után epekedik.

Kellemes fogadtatásban volt részem, hisz átlépve az épület küszöbét, elém tárult egy izgalmas kiállítás, mely a székelyudvarhelyi társulat színművészeinek kézimunkáit, képzeletviláguknak nyelvét mutatta be: varrott táskák, őszi dekorációk, grafikák, színházi maszkok, festett képkeretek, különböző díszes használati tárgyak ismertették meg velünk alkotóik egyéniségét.

A közeledés ereje, egy jel arra, hogy legfőbb céljuk értéket adni városuknak. Mert alkotni jó – vallják. De vajon van erre szükség és kereslet?

Márton Réka munkái

„Amit látok, az leszek tőle”

A köszöntésekkel teli megnyitót ünnepélyesebbé téve sor került a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet által létrehozott Ignácz Rózsa emlékkiállításra, amelyet Szebeni Zsuzsa, az intézet munkatársa mutatott be. A vándorkiállítás Budapest, Kisvárda, Debrecen, Kovászna, Csíkszereda és Kézdivásárhely után érkezett Székelyudvarhelyre.

Ezt követően két ízben utazhattuk végig a várost Borbély B. Emíliával, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színészével, aki Gianina Cărbunariu mady baby-jének szerepében engergikus hangjával, szenvedélyt sugárzó, olykor szánalmat keltő tekintetével megismertetett minket egy prostituált tragikus történetével. Hogy élni tudjon ezen a világon, megalázkodva keres lehetőségeket. Ez az interaktiv történet a kiszolgáltatottságról, az önfeláldozásról szól. Egy jármű szűk terébe összezárva együtt alkotjuk.

Ezt a próbálkozást felváltotta a házigazdák Matei Vişinec Madox-három éjszaka című felolvasószínháza. Öt szereplő unalmas napjait hirtelen felkavarja egy férfi, és reményt kelt bennük: érdemes élni! Ezt a férfit senki sem látja, nem is hallja, csupán a róla való anekdotázásokból kerekítjük ki alakját. Mindannyian rá várakozunk, nevetünk, kételkedünk, és próbáljuk kisajátítani barátságát. Néha azonban a játék elcsúszik túlzásaival és elnagyolt gesztusaival a nevetséges felé.

Szebeni Zsuzsa, az intézet munkatársa megnyitja a kiállítást.

(Fotó: Balázs Attila)

Az est záróelőadásaként Thuróczy Katalin Cutia Pandorei (Pandóra szelencéje) drámája került bemutatásra Anamaria Pop fordításában, a Galaţi-i Fani Tardini Színház előadásában. A leszűkített nézőtér kis közösséggé sűrítet, és betessékel egynyugdjíjas hölgy szobájába. A halvány lámpafény orvossággal teli asztalára tereli a figyelmet, majd az alvó öregre, aki folyamatos konfliktusba kerül önmagával, sorsával, keresvén az utat élet és halál közt.Ezek a konfliktusok emlékfoszlányok idézésekor robbannak ki, vagy amikor megzavarja a nyugdíjas lét csendjét az ifjú rokon irritáló hangja, aki folyton megvicceli nénikéjét. Öregségből fakadó tehetetlenség, egy életet végigkísérő szerelem emléke, halni vágyás. Néha fölkapja ifjúkori vörös ruháját és Edith Piaf dallamaira táncra perdül, alkoholizál, nevet és őrjöng, miközben maga elé idézi volt szerelmét, Aurelt. Csapongásai túlzottnak tűnnek, türelempróbálónak. A szürrealista látvány elmossa a reális és álom közötti szakadékot, maga elé idézi Aurel alakját, a transzcendenst, aki elénk toppan és öreg hölgyének szemhéját lecsukva magával szólítja az öröklétbe.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház is megtisztelte jelenlétével a találkozót. Tragikus, lényegében egyéni előadásával, a Visszaszületéssel hozta lázba közönségét. Színészi játék, mozgás, gesztus egy központi erőre és történetre koncentrál: az író, mint kiválasztott története, nyúljon vissza a múltba, elevenítse meg a koncentrációs táborok, gulágok világát koreografált mozgássorozatokban. A barokk zenevilág a történet szakrális lényegének megfogalmazását erősítette.

Egy Liselotte nevű nő: hét találkozás „a” férfival, hét félelmetes próbálkozás a boldog együttlétre. Tapasztó Ernő rendezésében az Aradi Kamaraszínház és a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös előadása, a Liselotte és a május próbálkozások két órája: megfelelő koncepciót keresni, megfelelő színésztársat keresni, aki mellett kibontakozhat és szerepére találhat a színész. Ez a keresés még nem ért véget, érezhető a rendezés szétdaraboltságából is. Jeleneteiben mégis ott a keserű látvány, szembesülés: Liselotte, akiben magunkra ismerünk, egyedül marad, özvegyen.

Cezar Antal (Katonák)

(Foto: Ciprian Iorgu / teatrultineretuluint.ro)

A háborúk abszurditását és hatalmát mutatta bea Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház Katonák előadásával. Zalán Tibor darabjában egy böllér családjának életét, , majd az egész faluét forgatják fel az egyenruhások. A terror a nézőt is félelemben tartotta, gyilkosságok sorozata, vér, a folyton és fölöslegesen elsütött pisztolyok zaja eredményesen billentette el hatásvadászat felé a rendezést.

Ezzel ellentétben a Yorick Stúdió három színésze lassítani próbálja a ritmust Sebestyén Aba Stop the tempo trendi előadásával. Gianina Cărbunariu darabja stilizált, szinte idegtépő nyelvezetével valódi életérzést elevenít meg. Három fiatal föllázad a látszatvilág ellen, egy csupasz műanyagszínpadon megváltani készülnek azt. És hogyan? Lekapcsolják róla az áram
Varga Csilla és Kulcsár Székely Attila a Liselotte és a május című előadásban (fotó: kamara.undock.eu)ot. A szövegvilágot Marius Ianus zenész anarchista intermezzói színesítik.

A kortárs előadások sorát Kiss Csaba szerző-rendező darabja, A dög zárta. Önéletrajzi ihletésű művével színpadi filmre tesz kísérletet: a háttérdíszlet filmes vászon, előtte minimális kellékkel a szereplők tengetik szürke életüket és bonyolítják szerelmi gubancokkal.

A színházon túl is van élet:

az Udvarhelyi kávéház meleg hangú estét szervezett a pihenni vágyóknak. Boldogság, gyere haza címmel Vidovenyecz Edina egyéni előadásában panasz-dalol elénk egy történetet zongorakísérettel Cserháti Zsuzsa emlékére. Végig követjük egy nő szenvedését, kinek életében a család és karrier konfrontálódik, majd ennek örök áldozatává válik.

A szakmai vonal

Az előadások sorát közönségtalálkozók és szakmai beszélgetések zárták, melyet a házigazdák vezettek fel. Föltevődött nem egyszer a kérdés bennem, hogy vajon hol kezdődik a jó szakmai beszélgetés? Mi szükséges ahhoz, hogy ez megszülessen? Hogyan kérdezzünk? Hogyan nyúljunk a „megtapsolt” előadáshoz? E négy nap alatt, úgy érzem, próbálkozások ellenére sem sikerült mélyre ásnunk. Félünk megszólalni, nem tudunk lényegi dolgokra rákérdezni, várjuk, hogy a meghívott rendező, színész találja ki menetét az előadásról való értekezésnek.

Ennek ellenére bármely beszélgetés megfelelő volt arra, hogy néhány információt megtudjunk társulatokról és együttműködésükről. A sokunkban felvetődött problémákról talán nehezebb és veszélyesebb beszélni. Ezért nem történhetett meg.

 

(fotó: Tomcsa Sándor Színház)

Amit alig látogattak

A művelődési ház épülete délelőttönként kerekasztal-beszélgetésnek adott otthont. Az elhangzott információk hasznosak lehettek volna iskolás, gimnazisata diákok számára is, ösvényt taposhattak volna a kortárs művészet megismerése felé, de mindhiába, a meghívottakon kívül nem sokan látogatták ezeket a konferenciákat.

Előadásában Nagy András drámaiíró felhívja a figyelmet a kortárs drámák érvényességére: a színház ezekkel alakítja ki viszonyát a közönséggel, ugyanakkor meg is osztja nézői. A kortárs dráma elfeledteti a „jól megcsinált darab”-ságot, eltűnik a „fabula” rendje, az „én” elképzelésének új lehetőségei körvonalazódnak. Weöres Sándor révén a verses dráma újjászületik, a szöveg stilizálódik. Térey János beszédmódja továbbviszi ezt, de Garaczi László stilizált magyar nyelve még erőteljesebb, újraértelmezi a nyelvi valóságot. Hangot kap az utcanyelv, a szleng, a vulgáris beszédmód.

Györffy András, Gulácsi Zsuzsanna (A Dög)

(fotó: tntgm.ro)

Hogyan lesz dokumentumból, valóságos szeletekből drámaszöveg? Az írói szöveg a színészek improvizációja során rögzített jelenetből alakul ki: ezáltal hogyan épül egésszé a dokumentumdráma? Gianina Cărbunariu drámáinak ismertetésével erősítette meg állításait.

Visky András írói világa megszünteti a befogadói nézőpont statikusságát, a megemelt optikákon keresztül új színházi víziókhoz közelít.

Anamaria Pop drámafordító tapasztalata szerint a dráma, ha fölülemelkedik magyar jellegén, azáltal európaivá, bárhol érvényessé válik. Ezért sok magyar szerző (Thúróczy Katalin, Nádas Péter, Esterházy Péter stb.) román közegben európai kortársként tartatik számon. Tudatosulnia kell bennünk annak a ténynek, hogy a magyar környezet nem ismeri a román drámakultúrát, ennek a megoldására is utat kellene találni.

A hangulatot felszabadulttá tették a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró szakos mesteris hallgatók hangjátékai, drámafordításaikat olvasták fel, majd közösen megvitathatták kérdéseiket.

Lőkös Ildikó dramaturg lelkesedve emelte ki a verses dráma újjászületésének fontosságát. A tizenkilencedik században ez háttérbe szorult, hisz a drámaszövegnek a valóságot kellett ábrázolnia és életet tükröznie a természetes beszéd által. Napjainkban feltámad a verses műfaj, de nem a klasszikus témákhoz nyúl, hanem az ezredforduló életérzéseit fogalmazza meg, negatív mítosz teremt (násképpen, de mégis megőrzi archaikus jellegét).

Az előadássorozatot Kulcsár Edit dramaturg kérdése zárta: lehet- e kortárs drámából színházi fesztivált szervezni? A kérdés nyitott maradt.

 

Végül is...

A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház még a keresés korát éli: hogy hogyan szólítsa be a várost a színházba, hogy hogyan vonzza magához a város közömbös gimnazista diákjait. Nem szeretnének kísérleti színházat, népszínházat, zenés-táncos, vidám estéket. Az aranyközépút kerestetik, anyagi lehetőségeikhez mérten. Az, hogy befogadják a kortárs művészetet, egy hosszabb fejlődési folyamat eredményeként kell megszülessen.

» Korábbi cikkek