HAMLET

Hegyi Réka

UTE-FESZT 1

Egy fedél alatt a mértani haladványban növekvő hullával

[2008. Nov. 3.]

Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja

Két kiállítással, néhány beszéddel és a Studio 24 – Cie Roger Planchon társulat előadásával indult az Európai Színházi Unió fesztiválja.

Férfiasan (na jó, nőiesen) be kell vallanom: enyhe, fáradtságból eredő indiszpozícióval kezdődött számomra ez a színházi maraton. Utolsó pillanatban döbbentem rá például, hogy a nulladik napon, a hivatalos megnyitó előestéjén Biró István színházi fotóiból összeállított tárlattal avatják a fesztiválkocsmát a Shadow Cafféban. A világítás gyertyás-őszirózsás illataival szaladtam el az eseményre. Kellemes hely, csak ajánlani tudom, a kolozsvári előadásokból kiragadott pillanatok pedig egyszerűen csodásak kinagyítva, falra függesztve. Teljesen más élmény, mint képernyőn nézegetni... Visky András a kiállítás megnyitóján kedvenc képeiről beszélt. Nekem is sok kedvencem van, de talán a Három nővér steril hangulatát ez a képre rögzíti legpregnánsabban:

Kuligin (Orbán Attila), Tuzenbach (Bodolai Balázs), Olga (Kali Andrea)

Tegnap Varga-Járó Ilona installációiból nyílt kiállítás a színház emeleti előcsarnokában. Különleges élmény volt már az is, hogy a fesztivál tiszteletére (ismét) kicsípték a kopott, jellegtelen, mondhatni antiszociális teret. Egy sarokban alacsony asztalok és babzsákok, fotókiállítás egyik oldalon, új asztalok, székek, kanapék, a hátsó fertályban pedig a résztvevő színházak és az előző UTE fesztiválok plakátjai, reklámnyomtatványai. Ebben a térben foglal helyet a négy képzőművészeti alkotás, amelyiknek „fogyasztásához” viszont nem elég a szemlélődés, körbejárás, hanem szinte elengedhetetlen elolvasni hozzá a pannóra kifüggesztett magyarázatokat. A tárlatot, pontosabban az alkotót – rendhagyó módón – Helmut Stürmer méltatta, videós üzenettel.

A hivatalos megnyitón ütközött ki rajtam legerőteljesebben a már említett kedvtelenség. Tompa Gábor bevezetőjéből még fel tudom idézni a számomra legkedvesebb mondatot, egy idézetet Giorgio Strehlertől: az Európai Színházak Uniójának megálmodója hitte és vallotta, hogy a színház híd, amely átível nyelvi és kuturális korlátokon. Remélhetőleg azt bizonyítja majd a hét hetes rendezvény is. László Attila közhelyekkel cifrázott köszöntő szövegéből viszont már képtelen voltam kihámozni a lényeget, Demeter András István fellépése pedig frappáns lett volna, ha nem ereszti bő lére: mondatai, költői kérdései olvasva bizonyára érdekesek, de hallgatva követhetetlenek.

Amikor elkezdődött (fél óra késéssel) az Amédée, vagy hogyan lehet tőle megszabadulni című előadás, rádöbbentem: illett volna hamarább tájékozódni az alkotókról, a társulatokról, és szépen le kellene már venni a könyvespolcról a drámaköteteket, hogy (amit lehet) el- vagy újraolvassak a programban szereplő darabok közül. Ma estig, amikor ismét meg lehet nézni Roger Planchon színész-rendező-filmes és a Théâtre Studio 24 Villeurbanne – Compagnie Roger Planchon francia társulat előadását nem tudom pótolni a mulasztást, de megpróbálok elérni a portréfilm vetítésére és az alkotókkal folytatott beszélgetésre.

Colette Dompiétrini és Roger Planchon a Ionesco-előadásban

Roger Planchon nem csak rendezőként jegyzi az előadást, hanem Colette Dompiétrini és Patrick Séguillon mellett a címszerepet is eljátssza. Korát (hetvenhét eves) tekintve bravúros teljesítmény, de az én ízlésemhez nem áll közel ez a vígjátéki, kifele fordulós színészi játék. Előadás után beszélgetve kisütöttük, hogy bizonyára szándékos volt ez a stílusválasztás, és bizonyára olyan nézők, akik bohózatokon edződtek, másképp viszonyulnak a műfajhoz. Ionescoról egyébként minden elemzője leírja, hogy vonzódott a bulvárhoz, a vodevillhez, és sok ihletet merített a társalgási vígjátékokból.

Az Amédée... története dióhéjban: az írni képtelen író és a kissé házsártos felesége egy fedél alatt él egy mértani haladványban növekvő hullával. Tizenöt éve nem hagyták el a gombásodó lakást. A gombák nem penészgombák, hanem kalapos galócák, akiktől az első replikák közben Madeleine még viszolyog, később kedvencei lesznek. Az idős házaspár nosztalgiázó párbeszédeit mindenféle zavaró tényező szakítja meg: először az asszony munkahelyi ténykedése (telefonos kisasszony), a múltból kísértő hasonmásaik, a postás, egy angolul beszélő katona és végül a holttest is, amelyik már akkorára növekedett, hogy cipős lábai felkerülnek az ebédlő asztalára.

Jelenet a Studio 24 - Cie Roger Planchon #i#Amédée, vagy hogyan lehet tőle megszabadulni#/i# című előadásából

Ettől a jelenttől kezdve felpörögnek az egyre abszurdabb események – látványban ez az előadás izgalmasabb része. Ugyanakkor az idős házaspár egyre kedvesebb lesz: esendőségük, egymásrautaltságuk szinte megható, ahogyan operettbe illő táncos duetteket lejtenek (többnyire régi francia szerelmes slágerekre), ahogyan kihunyófélben levő testi vonzalmaikról árulkodnak gesztusaikkal miközben a hulla a szó szoros értelmében a nyakukra nő.

Még csak egy ajánlás azok számára, akik még nem tudták eldönteni, megnézik-e a ma esti előadást: Patrick Séguillon, aki ifjú széptevő, postás, dizőz stb. szerepében jelenik meg, ellenállhatatlan komikus.

» Korábbi cikkek