HAMLET

Fülöp Noémi

KICSIT EGYENLŐBB

Váróterem, az új kolozsvári színtársulat

[2010. Apr. 30.]

Egy hete mutatták be első előadásukat: Karl Wittlinger Ismered a Tejutat? című darabját. Önmaghatározásuk: emberközeli, dinamikus, mobilis. Interjú.

A Váróterem négy alapítótagja mellé az elmúlt hetekben még számos név került a listára, akik a díszletezéstől az anyagiakig mindenben segítenek a színészeknek. A bemutatónzsúfolásig telt az Ecsetgyár közel száz férőhelyes Kisterme, és a következő (tegnapi) előadásra már napokkal előre tízesével érkeztek a foglalások.

Az előadás születéséről, arról, hogyan lehet az igencsak magasra tett mércét a továbbiakban is tartani, illetve a társulat további terveiről a négy alapító tag közül hárommal: Visky Andrejjel, Imecs Leventével és Csepei Zsolttal beszélgettünk.

Miért éreztétek úgy, hogy jobb lesz saját társulatban játszani, mint valamelyik kőszínházban?

Visky Andrej: – Nem merült fel, hogy kőszínházakhoz menjünk – nem volt erre lehetőség, ugyanakkor elég korán gondoltunk arra, hogy alapítsunk egy ilyen jellegű társulást. Nagyon jó volt együtt dolgozni az egyetemen, ezt szerettük volna folytatni valamilyen formában.

Balról jobbra: Imecs Levente, Csepei Zsolt, Visky Andrej
Csepei Zsolt: – Az eredeti terv az volt, hogy maradjon együtt az évfolyam, de ez utópia.

V.A.: – Ha nagy szavakat akarunk használni: úgy éreztük, hogy úgy tudunk jelen lenni a színházi világban, ha mást képviselünk, mint amit a kőszínházak, ha dinamikusak, mobilisak tudunk lenni...

Cs. Zs.: – Emberközelibbek...

V.A.: – ...mert a saját generációnk nyelvét jobban értjük, vagy legalábbis szeretnénk jobban érteni.

Imecs Levente: – Harmadév végén kezd el gondolkozni az ember, hogy akkor hogyan tovább, milyen lehetőségeim vannak. Összetett kérdés, az eddig említett szempontok mellett fontos volt az is, hogy a magunk urai legyünk, függetlenül, saját lábon állva próbáljuk ki, mire vagyunk képesek – ebben persze benne van a kudarc, a bukás lehetősége is.

Ismered a tejutat?
Hányan maradtatok együtt az évfolyamról?

I.L.: – Kilencen voltunk az évfolyamon, jelenleg négyen játszunk együtt.

A többiek elszerződtek egy-egy társulathoz?

I.L.: – Hárman játszanak máshol, ketten abbahagyták ezt a szakmát. De ők is mellettünk vannak, itt vannak Kolozsváron, segítenek a szervezésben.

A plakáton elég sok nevet soroltok fel – hogyan kerültek mellétek a többiek?

V.A.: – Nagyon sokat számított nekünk a barátság: olyan emberekkel dolgozunk most is, akikkel ugyanazt a nyelvet beszéljük, és a szakmán kívül is nagyon jó viszonyban vagyunk. Úgy került mellénk Visky Sámuel, aki az előadás videóit készítette, illetve a fény- és hangtechnikus, Makkai Balázs, aki a díszletünket tervezte...

I.L.: – Kürti Andrea, aki a jelmeztervezőnk, vele volt alkalmunk együtt dolgozni harmadéven, és Adorjáni Márta, aki teatrológiát végzett – ott ismertük meg –, most grafikus, és a kellékekkel segített nagyon sokat. Lényegében mindenkit ismertünk már, csak az hiányzott, hogy csapattá váljunk – és azt hiszem, sikerült.

Hogyan kerültetek kapcsolatba az Ecsetgyárral?

V.A.: – Vetési Nándor kollégánknak volt ott egyéni műsora, így ismerte meg Mihaela Panaitet, a Sala Mică (Kisterem) veztőjét, akivel elkezdtünk beszélgetni arról, hogy nekünk is lenne egy projektünk. Tulajdonképpen ő fogadta be a produkciónkat.

Cs. Zs.: – Nagyon nyitott volt, de elmondta, sokan keresik meg, viszont kevés tervből lesz megvalósítás.

Hosszú távon ez a hely, ez a csapat tűnik járható útnak?

Cs. Zs.: – A csapat mindenképpen, a hely még kérdéses...

V.A.: – Szeretnénk minél érdekesebb terekben játszani, és nagyon szeretnénk, ha a csapat bővülne. Minden bizonnyal fog, mert a következő előadásterveinkbe lányok is kellenének – de fiúkra is szükségünk van még.

Nem féltek attól, hogy az Ecsetgyár jellege miatt a közönség jelentős rétege kiesik, csak a fiatalok, 20-30 évesek maradnak?

I.L.: – A célközönségünk éppen a fiatalság. Kolozsváron maradnánk ebben a térben, mert ebben az előadásban legalábbis megfelelt a céljainknak. De már megalakulásunkkor megfogalmazódott bennünk, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy csak Kolozsváron játsszunk – és nem is akarjuk. El akarjuk vinni az előadásokat olyan helyekre, ahol van színház, de olyan helyekre is, ahol nincs.

V.A.: – A közönség kérdése számunkra is kísérlet.

A kőszínházakban is, ahol van egy kialakult struktúra, a kísérleti előadások, a kortárs szerzők, a nagyon fiatal csapattagok által létrehozott produkciók mindig nagyon kétesek közönség szempontjából. Töritek a fejeteket azon, hogy minél több embert szólítsatok meg?

Cs. Zs.: – Ezt a részét is mi vállaljuk a dolgoknak, amihez nagyon nem értünk – ezért próbálunk olyan embereket is behozni a csapatba, akiknek ez a szakmájuk.

I.L.: – Volt egy-két közönségszervező fogásunk: van egy viszonylag jól működő blogunk, ahol felhívást közöltünk, hogy segítsenek a névlista összeállításában, ami megjelenik az előadás végén – elég sokan írtak. Valahogy interaktívvá próbáltuk tenni az előadás létrehozását: tettünk fel making of-fotókat, amelyek a díszletgyártás, forgatás során készültek. Visky Samu megcsinálta a nagyon jó színvonalú trailert, ami szintén megtalálható a neten.

Cs. Zs.: – Bár kicsit merész műfaj, de úgy érzem, a vírusmarketing nagyon közel áll hozzánk.

Hogyan született a társulat neve?

Cs. Zs.: – Körülbelül három hónap kellett, hogy eldöntsük – végül is a semmiből jött, amire utólag ráhúztunk egy magyarázatot.

V. A.: – Helyszínekben kezdtünk gondolkodni: hogyan lehetne jobban megfogni, amit csinálunk, és akkor jutott eszünkbe a váróterem. Olyan hely, aminek a jelentésmezője közel áll hozzánk, a találkozások ismeretlen emberekkel – még lehet társítani hozzá sok mindent.

I.L.: – Ilyenkor úgy szokott lenni, hogy az emberek nagyon sokat gondolkoznak, mindenki jön rengeteg ötlettel, és valakinek egyszer csak beugrik a végső megoldás, és kimondja.

Miért döntöttetek úgy, hogy az első színházi produkció, amit bemutattok, ennyi videó-betétet tartalmazzon?

V.A.: – Az eredeti darabot nagyon átalakítottuk: a mi értelmezésünkben két öngyilkosról van szó. Arra gondoltunk, hogy nagyon érdekes lenne egy másik szintet vonni az előadás fölé, a videók realitását: az emlékeket, amiket hátrahagytak magukról.

Úgy érzem, hogy egyenlőségjel van a színházi és a filmes részek között – bár érződik, hogy az utóbbiak, talán szándékosan, kicsit naiv munkák. De nem tudom eldönteni, melyik fontosabb?

I.L.: – Szándékos volt, hogy amatőr hatást keltsenek a videók, mert végül is az orvos és a beteg forgatták őket.

V.A.: – Ezen nagyon sokat gondolkodtunk, hogy nem lesznek-e hosszúak a videók, hogy nem megy-e egyik a másik kárára.

I.L.: – Ha van egyenlőségjel a két műfaj között, akkor a színpad kicsit egyenlőbb.

V.A.: – A színpadot mindenképpen fontosabbnak érezzük, mégiscsak színházi előadás.

I.L.: – Egyébként rendkívül izgalmas munka volt – ráébredni arra, amit te is mondtál, hogy stílusában különbözik a két rész.

Ha kezdő színész lennék, és nem “bizonyítottam” volna semmit színpadon, azon lennék, hogy először színpadi színészként vegyenek tudomásul, és később mutassam meg, hogyan tudok egy másik műfajban is érvényesülni. Úgy érzem, hogy van abban egy kis pimaszság, hogy ti egyszerre mind a kettőt akartátok – az előadás ettől nagyon terhes lett, de nem föltétlenül rossz értelemben. Ezt hogyan lehet überolni?

I.L.: – Szeretnénk ha tisztulna a nyelvezetünk – lehet, hogy kicsit burjánzó vagy terhes a dolog, de bízom benne, hogy ez nem zavarja meg a befogadást, ettől még követhető és élvezhető.

Cs. Zs.: – Szerintem az ilyen betörni kívánó produkcióknak mindig az a veszélye, hogy fel kell tegyünk egy mércét...

...ami nagyon magas – nem féltek ettől?

V.A.: – Nagyon szerettem a munkafolyamatunkat, szerintem az előadásnak ez a terhessége annak is köszönhető, hogy nagyon hosszú volt a munkafolyamat. Rengeteg ötletünk volt, egy csomót ki is vágtunk.

I.L.: – Utólag kiderült, hogy jobb is, hogy kivágtuk...

V.A.: – ...így sokkal működőképesebb. De nagyon szerettem ezt a fajta dinamikáját az ötleteknek, nagyon sok szintről közelítettük meg a témát. Szeretjük, amikor a forma gazdag – legalábbis most.

Cs. Zs.: – Nehéz lemondani dolgokról.

Melyek a prioritásaitok a darabok kiválasztásánál?

V.A.: – Többes számról nem beszélhetünk, ez az első, és most nincs is több, mert a következő tervünk nem színdarabhoz kötődik. Ezt a színdarabot Levi találta meg még főiskolás korunkban, akkor megtetszett, gondoltuk, hogy vagány lenne megcsinálni kettesben. Minden más utólag született meg. Az eredeti darab egy nagyon érdekes barátságról szól orvos és páciense között – szellemes, szelíd darab.

Mi nagyon átalakítottuk, felerősítettük azokat a kérdéseket, amit aktuálisnak éreztünk. Az előadásunk azt a kérdést feszegeti, hogy mi van azokkal az emberekkel, akik nem találják meg a helyüket a világban. A baráti körünkben is nagyon sok ember van, aki nem tud beilleszkedni sehová, sodorják az események. Talán mindenkinek vannak ilyen pillanatai.

I.L.: – Nagyon tudatos műsorpolitikánk nincsen a jövőre nézve, ötletek vannak, aztán eldöntjük, mihez van inkább kedvünk, és abba belevágunk.

Bár ti nem akartatok kőszínházban dolgozni, gondoltatok arra, hogy kicsaljatok onnan kollégákat?

Cs. Zs.: – Nem, mert lejátszanak minket a színpadról (nevet).

I.L.: – Az anyagiak nagy korlátot jelentenek. De vannak olyan kollégáink, akik elkerültek kőszínházakhoz, és jelezték, hogy nagyon szívesen dolgoznának még velünk – mi is jeleztük, hogy szívesen látjuk őket. Addig is van elég frissen végzett színész, aki nincs állásban, és szívesen jönne, segítene.

Miből él meg a társulat?

I.L.: – Azért hoztuk létre az egyesületi keretet, hogy tudjunk pályázni – egyelőre nem túl sok sikerrel, de pár napja van egy nyertes pályázatunk is. Támogatókat, szponzorokat kerestünk, és majdnem kijött az előadás is szponzorpénzekből.

Cs. Zs.: – Egy éves projekt, hogy nullában legyünk.

I.L.: – Talán az egész projekt legkísérletibb része, hogy miből élünk meg. Van egy volt évfolyamtársunk, Pálosy Zsuzsa, aki most közgázon elsőéves: ő is benne van a csapatban, és segít ezekben a dolgokban – meg sok egyébben is.

Ismered a Tejutat?

kapcsolódó írások

SZÓRAKOZTATÓ HISTÓRIÁK

» Korábbi cikkek