HAMLET

H. R.

ROPOGÓS BECKETT

Tompa Gábor sepsiszentgyörgyi rendezése

[2005. Nov. 11.]

Godot-ra várva: színházi önreflexió, bibliai parafrázisok, pontos értelmezés, kitűnő színészi alakítások, szövegből és játékból együttesen kibontakozó humor, a kuriózum ereje. Fotók: Barabás Zsolt.

A Tamási Áron Színház évadnyitó előadását, Samuel Beckett Godot-ra várva című klasszikusát Tompa Gábor rendezte. Kitaposott ösvényen járt, hiszen Írországban, Kanadában, Németországban, Magyarországon kétszer is színpadra állította. A sepsiszentgyörgyi opust megelőző munkák közös pontjai ismét felbukkannak: ugyanaz a holdbéli táj, melyet cipőkből alakított ki Both András tervező, bal oldalt egy szemétre dobott televízió, jobb oldalt, hátul egy csenevész fácska.

Ugyanúgy, mint külhonban, a színészek fiatalabbak, mint ahogy azt Beckett 1953-ban elképzelte: megváltoznak a hangsúlyok, nem öreg csavargók filozofálnak valahol az országút szélén. Kik ők? Tompa Gábor szerint bohócok, mint ahogy a darab összes szereplője clown, keménykalapjuk Charley Chaplinre, nem a letűnt polgári világra utal.

A televízióban megszólaló fiú is közös eleme mindegyik Godot-előadásnak. A meglepetés erejével hat, hogy a rozoga, poros készülék működik egyáltalán, és a jelenet ugyanúgy több értelmezési lehetőséget kínál, mint a megsokszorozott Van Gogh-féle lábbelik, vagy a keménykalapok.

A sepsiszentgyörgyi előadásban Tompa kipróbált egy újítást is: a tróger szerepét egy színésznőre (Péter Hilda) bízta. Természetesen ez a változtatás is hangsúlyeltolódásokat okoz, és egyedi humor forrásává válik (például akkor, amikor a főszereplők megállapítják Luckyról, hogy nőies).

A színházi önreflexió, a bibliai parafrázisok, a pontos értelmezés, a színészek kitűnő alakítása, a szövegből és játékból együttesen kibontakozó humor, a kuriózum ereje – mindezeknek köszönhetően az abszurd irodalom ötven éves klasszikusa frissnek, ropogósnak hat a színpadon.

» Korábbi cikkek