HAMLET

Zágoni Bálint

STÚDIÓTÓL KÖZELKÉPIG

A Sorstalanság Citrom Bandija: Dimény Áron

[2005. Feb. 17.]

"Ha bármi olyat teszek, ami töltet nélküli, azt egyszerűen ledobja magáról a vászon. A kamera előtt hétszeres a nagyítás. Ami egy arcon megjelenik, a legapróbb rezdülés is, óriásira nő"

Mennyire volt számodra könnyű vagy nehéz megszerezni ezt a szerepet?

– Volt egy szereplőválogatásra szóló felhívás, arra én elküldtem az anyagomat, majd visszahívtak és ebbe torkollott a történet. Nyilván ennek több állomása volt, én gyakorlatilag az utolsó előtti pillanatban tudtam meg, hogy mi a szerep. Mielőtt elkezdtem volna próbálni Nagy Marcellel, a főszereplővel, azelőtt kérdezett rá Koltai, hogy tudom-e kinek a szerepét játszom? Mondtam, hogy nem.

Koltai nyilatkozta a Sorstalanságról, hogy ez egy állapot film, leépülés-történet. Ha jól tudom, Marcellt egyfajta leépülési diétára is fogták. Átéltél te is ilyesmit?

– Velem szemben nem támasztottak ilyen típusú igényt. Amúgy sem vagyok különösebben robusztus alkat, bár az utóbbi néhány évben egy kicsit elhíztam. Viszont első találkozásunkkor volt Koltai Lajosnak egy finom és diszkrét jelzése – azt mondta, ő úgy képzelte, hogy én vállasabb vagyok.

Ebből kifolyólag Borsos Levente barátommal, aki most a kolozsvári főiskola akrobatika-tanára és ifjúsági tornász világbajnok volt, kéthónapos nagyon intenzív edzést tartottunk. Ilyen szempontból készültem fel.

A Sorstalanságot az első hétvégén hatvannégyezren nézték meg, dráma kategóriában magyar film még sohasem ért el ilyen nézőszámot

Mennyire volt hatással a film témája és a koncentrációs tábor díszlete a forgatásra, a színészekre?

– Lényegében mi nem koncentrációs táborban voltunk, hanem filmforgatáson. Az viszont kétségkívül igaz, hogy a díszlet jellege nagyon nagy hatással volt ránk is. A barakkok, amelyekben a belsőket forgattuk, és amelyekben közvetlenül dolgoztunk, a legnagyobb élethűséggel voltak elkészítve.

A szalma valóban ránk pergett a fölöttünk levő priccsről, és ahogy a viszonylag szűk térbe zsúfolt száz ember együtt lélegzett, az is teremtett egy hangulatot. Volt egy intenzív lélektani és fizikai igénybevétel, de nem vagyok benne biztos, hogy ez kizárólag a Sorstalanság-film esetében történhetett így.

A barakkokról egyébként van egy feljegyzés, ami azt meséli el, hogy Kertész, amikor a buchenwaldi díszletet látta, azt mondta, hogy ez valóban pontosan ilyen volt. Bement egy teljesen felépített barakkba, majd rövid idő után azt mondta, hogy most ki kell mennie innen. Az élethűségnek nagyon nagy ereje volt.

Azok a színészek, akik általában színházban játszanak, a vásznon is eléggé színpadiasan alakítanak. Neked hogy sikerült ezt leküzdened? Nyújtott valamilyen segítséget ebben Koltai, vagy egyáltalán nem adott ilyen tanácsokat?

– Konkrétan olyan tanács, hogy mitől legyek kevésbé színpadi, nem hangzott el. Egyrészt valószínűleg nagy előny, hogy nagyon sok stúdió-előadást játszom. Itt a fizika egyszerű törvényei is érvényesülnek: a stúdióban a nézőtől két vagy három méterre vagy, egy nagyszínpadi előadásban húsz vagy harminc méterre akár.

Épp most beszélgettünk egy rendezővel, akivel együtt dolgozom, és ő mondta, hogy azért döntött kezdeti elképzelése ellenére amellett, hogy mégis csak stúdióelőadást készítsünk, mert előzőleg látta egy nagytermi előadásunkat. Ő valahol a terem második felében, de nem a legmélyén ült, és még így sem látott semmit az arcokból. És ez így van, az emberi szemnek korlátai vannak. Különben ha jól emlékszem, a kamera előtt hétszeres a nagyítás.

Minden, ami egy arcon megjelenik, a legapróbb rezdülés is, óriásira nő. Ha bármi olyat teszek, ami töltet nélküli, ami nem igaz, ami demonstrál vagy megmutat, azt egyszerűen ledobja magáról a vászon. És az embernek meg kell próbálnia arra törekednie, hogy egyrészt minél tisztábban, másrészt minél visszafogottabban dolgozzon. Hozzám meg valószínűleg alkatilag is ez áll közel.

Melyik lenne az az alakításod, amelyik ehhez a szerephez a legközelebb áll?

– Nincs ilyen. Nincsenek nevesíthető szerepek vagy előadások. Majdnem minden munkám, ami számomra később fontosnak bizonyult, az tulajdonképpen a színészi jelenlétnek ugyanazt a kódját próbálta használni, mint egy filmszerep. Nagyon sok minden van, amit ehhez közelíthetek, de azért nem mondanék szerepeket, mert azt gondolom, hogy nagyon nagy zavart kelt.

Ha például azt mondom, hogy a Romeo és Júliától nyomon követhető út mutatott a Dybbuk Chanánja felé, az értelmezhető. A történetek között is vannak apró párhuzamosságok, a két séma közelíthető egymáshoz. Azt viszont nem látom, hogy lett volna egy szerep, ami magában hordozta volna a Citrom Bandi lehetőségét. Inkább azt gondolom, hogy a bennem lassan tudatosuló színészi magatartás az, ami lehetővé tette.

A forgatási napok nagyrésze a színházi évad alatt volt. Mennyiben jelentett ez nehézséget?

– Volt egy nagyon furcsa évadom ennek köszönhetően. Onnan kezdve, hogy egyezségre jutottunk a színházammal, végülis mindenki tekintettel volt erre a munkára. Másrészt ehhez társult az, hogy játszom a Pantagruel sógornőjében, amit nem repertoárban, hanem kisebb szériákban adunk elő.

Ez azt is jelenti, hogy – ahogy tavaly novemberben és decemberben történt például –, hogy időnként az abban játszó színészek eltűnnek egy-két hónapra. Ebből kifolyólag tavaly egy nagyon kevés új feladattal járó évadom volt, ez számomra is szokatlan.

A Sorstalanság volt az első film, amit Koltai rendezett. Milyen rendezőnek bizonyult?

– Ami számomra nagyon fontos volt, az hogy gyakorlatilag azonnal meg tudtuk egymást szólítani. Az amit én egy beállításon belül színészileg javasoltam, mindig visszhangra talált benne, és ő is végig „nekem való” instrukciókat adott. Illetve nem is instrukciókat, néha csak apró jeleket, egy-egy tekintetet, amibe azért folyamatosan lehetett kapaszkodni és menni lehetett vele.

Ez mindig két ember emberi illetve szakmai találkozásától függ. Vannak olyan kitűnő rendezők, akikkel én, ha a fejem tetejére állok, sem találom meg a közös hangot. Van olyan is, akivel sokáig úgy éreztem, hogy nem találom meg, aztán kiderült, hogy teljesen rendben tudunk együtt dolgozni.

Még van valamilyen játékfilm-szerep kilátásban számodra?

– Vannak ígéretesnek tűnő beszélgetések, de konkrétumot nem tudok most mondani. Forgatókönyvet még senki nem adott a kezembe.

kapcsolódó írások

Dimény Áron adatlapja a Sorstalanság honlapja Botházi Mária: Beszélgetés Dimény Áronnal

» Korábbi cikkek