HAMLET

Musca Szabolcs

JELKÉPES JÁTÉK SZOCREÁL KÖNTÖSBEN

Spiró György: Prah

[2008. Feb. 13.]

Életteli játék, vibráló és néhol feszült helyzetek jellemzik a marosvásárhelyi előadást.

László Csaba Prah-rendezése csak látszólag hozza a már megszokott spirói életteret és vele a szocreál atmoszférát. Kétségkívül erős csábításnak áll ellen a rendező amikor a helyzetkomikumtól hemzsegő komédia felszíne alá ásva húsbavágó emberi érzések fele irányítja a figyelmet.

Első látásra minden jel arra mutat, hogy „klasszikus” mikrorealista játéknak leszünk tanúi. Bartha József díszlete a ’70-es, ’80-as évek vidéki házbelsőjének tipikus terét állítja színpadra annak minden kellékével: kredenc, tűzhely, hokedlik és csipketerítővel borított távirányítós tévé. Ez utobbi, akárcsak az aranybevonatú falióra már a kilencvenes éveket idézi. Multifunkcionális szoba, egyszerre konyha, háló és nappali, mindenekelőtt azonban intim tér.

(c) fotó: Bartha László

A három oldalról zárt és zsúfolt játéktér iszonyatosan közeli, lélegzetvételnyire van a nézőtértől. Ez a közelségérzés nemcsak bevonja a nézőt az előadásba, hanem magában hordozza a játék hitelességének kihívását, hiszen a színész itt a néző közvetlen közelébe kerül. Távolságtartásról tehát ebben az esetben szó sem lehet.

A posztkommunista hangulatra erősít rá a jelmez is: kopott háziruha, mintás izoming, tengerész tetoválás a Férfin. Mindezek ellenére már az előadás legelején szembetűnik, hogy ez a Spiró-előadás, bár minden kellékével a fent nevezett hangulatba illeszkedik, játékával mégis kicsit felülírja azt.

c) fotó: Bartha László

Kilyén László (Férfi) a száradó asztalterítő mögé bújva érkezik a házba, egyszerre meglepett és szorongó, rémült és boldog. A rá váró Nő (László Zsuzsa) kimért, unott, a semmi jóra nem számító háziasszony figurája. A jelenet hétköznapi, mégsem sablonos, inkább nevezhető bájosnak, mint megszokottnak. A nehézkesen beinduló színpadi kapcsolatteremtés után, a lottószelvény megjelenésével pörgős színészi játéknak lehettünk tanúi. Kilyén László és László Zsuzsa az elemi egymásrautaltságot fogalmazza meg, a házastársi elkötelezettség érzése ez, mely a Prah szereplői közt a legfontosabb kapocsnak számit.

Kettejük kezdettől természetszetes viszonya a sorra elhangzó poénok mögé enged látni. A helyzet, hogy irdatlan mennyiségű pénz „boldog tulajdonosai” lehetnek leginkább a félelem érzését hívja elő bennük. A váraltan nyereményben nem a boldogság lehetőségét látják, hanem a kiszolgáltatottságot és identitásuk elvesztését.

(c) fotó: Bartha László

A Jugóból származó, kakaóporos dobozba rejtett nyertes lottószelvényben sok minden benne van: egy új élet lehetősége, minden materiális velejárójával, az értékvesztéstől való félelem amelyet a Nő képvisel leginkább és annak a potenciális veszélye, hogy egy jól meghatározott ritmusban folyó élet egyszerre széthullik. Így a kezdeti boldogságot először az aggály váltja fel, hogy elvész a szelvény, aztán a már-már magánéleti válsággá fokozó félelem.

A döntés, amelynek értelmében elégetik a győztes számsort mégsem félelemből születik, hanem valamiféle belső felismerésből, hogy csakis így menthető meg kettejük szerelemből szeretetbe átfordult viszonya. Az öregedő házaspár már nem tud mit kezdeni a váratlan szerencsével, minden tekintetben súlyként nehezedik vállukra.

(c) fotó: Bartha László

László Csaba rendezése megtartja a dráma két fontos jellemzőjét: realizmusát és jelképességét. Az ábrázolásában realisztikus történetet folyamatosan felülírja a színészi játék és a humor jelképessége, illetve még erőteljesebben az ablak közelében elszálló repülő látványa, amely megtöri e mikro-reált és szürreálissá avatja.

Kilyén László utolsó, az egész világra szitkokat és átkokat szóró kismonológja az addigi bájos humort is feketévé, mélykeserű életérzéssé teszi, ebbe az érzésbe még a giccses éneklő falikép sötétben pislogó fénye sem hoz derűt.

kapcsolódó írások

Az előadás adatlapja

» Korábbi cikkek