HAMLET

Hegyi Réka

NEM AKARTAK MEGVÁLTÓ VITÁKAT

[2004. May. 29.]

Tegnap, a Fesztivál-trófea átadásával hivatalosan is véget ért a II. Interetnikai Színházi Fesztivál. A közönség szavazatai alapján az egyetlen kiosztásra kerülő díjat a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A dilis Resner című előadásának ítélték oda. A szervezőkkel készült beszélgetések az előzményekre és az esemény hozadékára világítanak rá.

Demeter András, a Csíki Gergely Színház, valamint a fesztivál igazgatója

Két évvel ezelőtt Bukarestben, az első Interetnikai Színházi Fesztiválon felmerült annak a lehetősége, hogy a rendezvény vándorfesztivál legyen. Akkor te azonnal javasoltad, hogy a következő helyszín legyen Temesvár. Tudtad, hogy mire vállalkozol? Volt elképzelésed arról, hogy milyen technikai felszerelés és milyen csapat áll majd rendelkezésedre?

– Sejthettem, hogy lesz erre humán erőforrás, sejthettem, hogy a kezdeményező fél, az Etnikumközi Kapcsolatok Főosztálya biztosítja az anyagi forrást, és számítottam arra, hogy a város is fedezi majd a költségek egy részét. Egy dolgot tudtam biztosan: hogy ez a három színházterem, ami egy épületben van, és az olyan amilyen technikai felszerelés eleve több és komolyabb lehetőséget nyújt az előadások bemutatásához, mint a gyergyói, illetve a bukaresti Zsidó Színház együttesen.

Bár mindezt tudtam, mégis meglepetésként ért, mikor idén januárban megérkezett a felkérés, hogy szervezzük meg a fesztivált. Kockázatos vállalkozás volt januárban hozzáfogni a munkához, különösen azért, mert a város lezárta már azokat a pénzügyi forrásokat, melyekre számíthattunk volna. Csak most, 19-én dőlt el, hogy néhány száz milliót mégis tudnak biztosítani...

Milyen szervezési nehézségeket okozott, hogy ilyen későn, januárban kértek fel a lebonyolításra?

– Ki kellett találni az egész fesztivált: hogy mit nem akarunk... innen kellett kezdeni.

A csatorna (Nagyvárad)

Mit nem akartatok?

– Versenyt és a versennyel járó, megszokott vagy szokatlan feszültségeket. Nem akartunk elemzéseket, nagy szakmai beszélgetéseket, sem megváltó vitákat arról, hogy pl. hol is tart a romániai kisebbségi színjátszás, vagy milyen finanszírozási gondok vannak. A gondok alapvetően mindenütt ugyanazok, és ezek egy bármilyen, fesztiválon bemutatott előadásban is megmutatkoznak. Nem akartunk a kritikusoknak szóló fesztivált rendezni – nem mintha valami bajunk lenne velük, de nekik számtalan lehetőségük van Romániában is, Magyarországon is, ahol ők is vizsgázhatnak, a társulatok is vizsgáznak, mindenki egy nagy versenyben van, mindenki utál mindenkit, és mindenki mindenkinek jól megmondja a véleményét. Ezt én sem akartam, és a társszervező Német Színház sem.

Ezek után talán elmondhatnád azt is, hogy mit akartatok... és sikerült-e megvalósítani, amit terveztetek?

– Egy olyan fesztivált akartunk, mely – akárcsak a színész – a közönség felé fordul. Temesvár nem a tömb-magyarság'ról híres, és ott nincsen nagy nézőközönség, viszont nyitott szellemiségű. Egymásra még mindig odafigyelő kisebbségek élnek itt együtt. Ezt a sokszínű, sok nyelven beszélő közönséget próbáltuk színházba csalogatni az elmúlt néhány évben. Itt mindig hagyomány volt például az előadások szinkron-fordítása.

Milyen szempontok merültek fel a program összeállításakor?

– Két dolog volt fontos számomra: egyrészt, hogy a társulatok színvonalas előadásokat mutassanak be – ezért volt a válogatás, másrészt, hogy a temesvári társulat „összemérhesse magát” a közönség szemében a többi színházzal. Persze most nem a versenyre gondolok, mert ez nem a fesztivál célja, hanem egyszerűen arra, hogy a közönségünk, a nézőink előtt kerüljünk mérlegre.

Csókacsevetelő (Temesvár)

Mi nem valósult meg a tervek közül? ?

– Szerettük volna, hogy legyen egy fesztivál-újság – ezzel kapcsolatban felmerült a nyelv-probléma: milyen nyelven szóljanak a hirdetményeink, plakátjaink, a szórólapjaink, milyen nyelven legyenek a műsorfüzetek lévén, hogy a városban egyetlen kisebbség sem túl nagy számú? Végül úgy döntöttünk, minden alapinformáció románul lesz, és minden előadást azon a nyelven hirdetünk címként, amilyen nyelven szól a közönséghez.

Ennek jegyében kellett volna működnie annak a fesztivál-újágnak is, melyet a bukaresti Színházi- és Filmművészeti Egyetem fiatal növendékei kellett volna szerkesszenek. Sajnos az utolsó pillanatban a diákok visszamondták a Temesvárra-utazást a vizsgák miatt, tehát ebből nem lett semmi.

Ugyancsak elmaradtak a délelőtti programok: ezeknek az lett volna a lényege, hogy az érdeklődő sajtósok (de a nézők is) találkozhassanak a társulatokkal, és megtudhassanak mindenféle műhelytitkokat az előadásról, az alkotókról, színészekről... Ezek a beszélgetések elmaradtak.

A harmadik ötlet a Zsehránszky Istváné volt: azt terveztük, hogy a színházak körül élő, alkotó drámaírók, vagy a drámaírás gondolatával foglalkozó embereket az illető társulatok hozzák el, és a délelőtti beszélgetéseken erről is legyen szó, hogy hol, hogyan alakul a drámaírás. Kiderült volna, ha például egyáltalán nem beszélhetünk kortárs magyar vagy német drámaírásról... De sajnos ez is csak ötlet szintjén maradt, és remélem, hogy majd egy közvetkező fesztiválon megszervezzük.

Megvalósult viszont egy olyan program, amit a fesztivál eredetileg nem tűzött ki céljául: az, hogy a valamikor általam kezdeményezett Salt, vagy Dobbantás nevű projektet, amely fiatal színészeknek teremt megmutatkozási lehetőséget, beszippantotta a fesztivál. Tulajdonképpen ettől vált gazdaggá a fesztivál programja, mert a 19 nagyelőadás mellett 11 ilyen produkció szerepelt a programban.

Az elmúlt években rájöttem, hogy nagyon kevés fiatal vállalkozik arra a megmérettetésre, ami a Fiatal Színészek Gáláján való részvétel. A magyarok közül egyedül Váta Lóri nevezett be egyszer, be is válogatták a döntőbe. Elgondolkoztam azon, hogy miért van ez így, és rájöttem, hogy a színházak nem támogatják ezeket a kezdeményezéseket: vagy megtűrik, vagy elnyomják, de nem pénzelik, és nem figyelnek oda rá.

Holott az a színész, aki egy órát egyedül végigcsinál egyszer (vagy többször), az a színész attól a ponttól kezdve más – ezt saját tapasztalatból is tudom. Szeretném, hogy ha máshol is lesz ez a fesztivál, ez a program továbbra is része lenne...

Doktor Faustus tragikus históriája (Kolozsvár)

– Miben különbözik ez a fesztivál a Kisebbségi Színházak Kollokviumától?

– Az elhatározások szintjén. Ez a két rendezvény nem versenyezik egymással. Időben is eltolásokkal működik, mindegyik kétévente kerül sorra, mindkettő egy-egy városhoz és közönségéhez kötődhet.

A két közösség nagyon távol van egymástól térben és szokásokban, de gazdasági és szociális összetétel szempontjából is. A két rendezvényen bemutatkozó társulatok számára is különbséget jelent, még ha általában ugyanazok mindkét helyen is. Temesváron pl. szerb közösség is van, tehát más országból is „importáltunk” előadást. Ennek Gyergyóban például nem lenne tétje, mer ott nincs más nyelven beszélő közösség, tehát igény sem lenne rá.Remélhetőleg legközelebb Bulgáriából és Szlovákiából is hozunk társulatokat.

Nők iskolája (Sepsiszentgyörgy)

A figyelem középpontjában: Zsehránszky István színházkritikus, a Kormányhivatal mellett működő Etnikumközi Kapcsolatok Főosztályának igazgatója, szervező

Mit gondolsz, miben más az idei Interetnikai Fesztivál? A szervezők és támogatók többnyire ugyanazok, idén mégis Temesvár a helyszín, nem Bukarest...

– Az eredeti elképzelés az volt, hogy ez vándorfesztivál lesz, mindig más, kisebbségben élő közösségnek viszünk előadásokat az anyanyelvén. Temesvár azért ideális, mert itt sok nemzeti kisebbség él: a magyar, német és zsidó mellett, amelynek Romániában színháza is van, itt elég nagy számban élnek szerbek, bulgárok, szlovákok, de horvátok, ukránok, romák is. Nekik külföldről szerettünk volna előadásokat hozni, legalább a szerbeknek, a szlovákoknak és a bolgároknak.

A dilis Resner (Marosvásárhely)

Végül csak a Belgrádi Nemzeti Színházat sikerült meghívni. Miért?

–Azért, mert a pénzügyi szabályok szerint csak az országon belüli utazásukat finanszírozhatjuk. A szerbek közel voltak a határhoz, és ők vállalták a költségeket, de például Pozsonytól Temesvárig elég hosszú az út, és az utaztatás fedezésére nem volt megfelelő keret. Tulajdonképpen idő sem volt más támogatót szerezni, mert a támogatási szerződést utolsó pillanatban írták alá. A bulgárokat sem sikerült idén meghívni.

Temesváron mindkét kisebbségi színháznál komoly bajok voltak: a németnél azért, mert már nincs elég közönsége, a magyarnál meg több ok van: a közönség más színházat is szeretett volna, mint ami volt, egyesek rossz hangulatot keltettek a társulat körül stb. – de ebbe most nincs értelme belemenni. A fesztiválon világosan kiderült, hogy Temesváron van nézője a magyar és a német előadásoknak is, de minden más előadásnak is. A szerbek bemutatója például nem csak, hogy telt házzal ment, az itt élők számára igazi örömünnep volt, hogy anyanyelvükön előadást láthattak. A színházból átmentek a szerb püspökség udvarára, és nagy mulatságot rendeztek.

A tavalyi fesztiválhoz képest tudomásom szerint az idén újdonság, hogy volt válogató bizottsága a fesztiválnak...

– A színházaknak is érdekük, hogy reprezentatív előadással szerepeljenek, talán válogatás nélkül is ez a repertoár alakult volna ki. Az általam eddig látott előadások szakmai szempontból mind jól kidolgozott munkák voltak, de egyik sem volt kiemelkedő művészi színvonalú.

Anconai szerelmesek (Csíkszereda)

Idén a sajtó képviselői is nagyobb érdeklődést mutatnak a fesztivál iránt.

– Igen, sokkal több cikk jelent meg, ami nagyon jó, de Bukarestből a színikritikusokat nem tudtuk idejében meghívni. Sajnálom például, hogy Dumitru Parhon nincs itt, aki az UNITER-gála válogató bizottságában is benne van...

Fénykeresztben: László Péter, a Dobbantás program lebonyolítója

Amikor két évvel ezelőtt először került sor az Interetnikai Színházi Fesztiválra, te még főiskolásként léptél fel... Most már a Tesmesvári Csiky Gergely Színház tagjaként és szervezőként vagy jelen. Román kollégáddal, Pavel Bartossal együtt a Salt, vagyis Dobbantás nevet viselő program kezdeményezői vagytok, amely szerves része az idei fesztiválnak. Mesélnél erről?

– Minden fiatal színész megpróbál valahol érvényesülni, szeretne sok szerepet játszani, sok helyen fellépni. Erre nagy lehetőség az egyéni műsor. Én Temesvárra kerülve ismerkedtem meg Pavellel, aki már szervezője volt a Saltnak. Demeter András ötlete volt, hogy a két rendezvény, az Interetnikai Fesztivál és a Salt egyidőben legyen, mert a temesvári közönség ilyenformán sok főiskolás, kezdő, vagy ha nem is kezdő, de más városban élő színészt ismerhet meg.

A Dobbantás program eredeti rendeltelése szerint a tengerparton sorra kerülő HOPP nevet viselő Fialat Színészek Gálája rendezvénnyel van összefüggésben. Ezen a gálán nagyon kevés fiatal magyar színész vesz részt, mert véleményünk szerint nem is tudnak erről a lehetőségről. Éppen ezért mi megpróbáltunk több magyar színészt idecsalogatni, akinek van kész egyéni műsora és meghívtuk a tavalyi nyertest, Natalie Estert, hogy mutassa be műsorát. Volt szó arról, hogy a HOPP szervezői, válogatói itt lesznek, de erre nem került sor. Remélhetőleg az, hogy itt a fesztiválon felléphettek, és minden előadáson telt ház volt, elég bátorítás lesz majd a színészeknek, hogy benevezzenek a fiatal színészek vetélkedőjére, a gálára is.

» Korábbi cikkek