hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
transindex projekt
partenereink

HAMLET ADATBANK

erdélyi előadások & kritikák

sztár
keresés    

* Yorick Stúdió, Marosvásárhely

Románia 21


Bemutató időpontja: 2012.09.23.

A Románia 21 című előadás a Yorick Stúdió Kultúraközi párbeszéd a kortárs színház szemszögéből – IV. című projektjének a része, amelynek keretében egy magyar, illetve egy román kortárs szerző drámája kerül színre. Miután a projekt első részeként, augusztus 13-án bemutattuk  a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Székely Csaba Bányavakság című drámáját, szeptember 23-án 18-órától  kerül sor a projekt második drámájának a bemutatójára. Peca Ștefan România 21 című drámáját Demény Péter fordította, és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakos hallgatóinak az előadásában kerül színre, Andrei Gherghe rendezésében.

Az előadás létrejöttét az Országos Kulturális Alap (AFCN), az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Maros Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány támogatja.

Partnerintézmények: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

 


Kapcsolódó


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License