szerkeszti: 
Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós
Magyar Elektra
tragédia
Szereposztás:
| Barabás Árpád | ||
| Bálint Éva | ||
| Blénessy Enikő | ||
| Bartha Boróka, m. v. | ||
| Antal D. Csaba | ||
| Tamás Boglár | ||
| Boros Mária | ||
| Molnár Cs. Antal |
| rendező: | Katona Imre, m. v. | |
| dramaturg: | Katona Imre | |
| látványtervező: | Katona Imre | |
| korrepetitor: | Bocskay Csilla, m. v. |
Bemutató időpontja: 2007.03.11.
Katona Imre: Az őshagyomány üzenete. Ajánlás a nézőnek és a játszó társulatnak
Bécsben, 1558-ban jelent meg Bornemisza Péter ifjúkori műve, melynek címe: Tragoedia magyar nyelven a Sophocles Electrájából. Tehát – közkeletű nevén – a Magyar Elektra. Ez az a mű, mely a magyar drámaírás épületében az első hatalmas oszlop. S mindmáig talán a legmagasabb.
Egyik tanulmányában Nemeskürty István nyomatékosan kiemeli, hogy Bornemisza Elektrájának idején „harminc-negyven esztendővel vagyunk Shakespeare előtt”. Káprázatos újdonság volt ez a maga korában, tehát a teljesítmény ilyetén megítélésében a tudós filológusnak kétségtelenül igaza van. Én hozzátenném: számunkra a Magyar Elektra értékének fölfogható nagyszerűségét viszont éppen az adja, hogy régről, messziről érkezik hozzánk, a legmélyebbről, a gyökérzet szövetéből. Az őshagyomány üzenetét hozza.
A humanizmus latin kultúrája Magyarországon Mátyás uralkodása idején kivirágzott. A reneszánsz hozzáférhetővé tette az emberi kultúra addigi teljes egészét, leginkább pedig az antik hagyományt. E forráshoz tért vissza Bornemisza Péter, amikor megalkotta az első világi tárgyú magyar drámát. Alapvetés történt. Olyan mű született, mely minden időkre indíték és mérce (lehetett volna). Bármely összehasonlítástól függetlenül, önmagában való nagysága miatt.
De nem lehetett az. Mert végső kínjaiban vergődött a darabjaira szakított ország. A pusztulás, kallódás évtizedeiben annyi más értékkel együtt Bornemisza műve is eltűnt. A hagyomány termékenyítő folyama kiapadt. Ez a körülmény hosszú korszakok után érvényesítette csak valódi hatását. A magyar drámaírás – véleményem szerint – a XIX. század közepe táján vált el véglegesen a hagyománytól. (Meg kell jegyeznem: Madách a kivétel. De hiszen ő még ismerte az iskolai színház misztériumjátékait! És a Tragédia, egész kultúránkat ma is erősen motiváló műve éppenséggel a tradíció – és nem a frissen jelentkezett polgári konvenció – folyamatában helyezkedik el.) Ez a folyamat, melyet a művek újrafelfedezése óta rekonstruálni tudunk, Bornemiszával és Balassival indul, az iskoladrámában képes kibontakozni két évszázadon át, érinti Madáchot, s különösképpen ismét életre támad Weöres Sándor színdarabjaiban.
De térjünk vissza Bornemiszához. Tőle tudhatjuk ugyanis, hogy a magyar drámában mit képes kifejteni a nyelvi erő. Tőle tudhatjuk, hogy mit képes megfogalmazni a drámaíró, ha a világról ítélete van. Mi magyarok tőle tudjuk először, hogy az alkotó személyisége és a mű egymástól nem különíthető el. Bornemisza az az ember volt, aki – egyes életíróinak ironikus megállapítása szerint – őszinteségi mániában szenvedett folyamatosan. Méltányos azonban, ha most leírjuk azokat a szavainkat, szókapcsolatainkat, melyek jelentésükben Bornemisza rögeszméjéhez igazodnak. Tisztesség. Az erkölcsi, cselekvésbeli kötelességek teljesítése. Meghajlás a felettünk álló szellemi akarat előtt. Jó lenne hinni, hogy ezek a fogalmak, e megtartó hagyományos értékek bennünket is megújulásra ösztönözhetnek.
Kapcsolódó
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
