hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
transindex projekt
partenereink

HAMLET ADATBANK

erdélyi előadások & kritikák

sztár
keresés    

* Szigligeti Színház, Nagyvárad

Jaroslav Hašek

Svejk, a derék katona

egyéni műsor


Szereposztás:

Svejk   Herman Ferenc Attila

színpadra alkalmazta:   Killár-Kovács Katalin
irányító tanár:   Papp Éva
díszlettervező:   Csizmadia Imola
jelmeztervező:   Csizmadia Imola

Bemutató időpontja: 2007.09.30.

Jaroslav Hašek (1883-1923) az irodalmon kívüli irodalom egyik legnagyobb remekét alkotta meg. Részben saját kalandos életét írta meg a regényben, amelynek műfaja vígeposz, és olyan hősről szól, aki az uralkodó osztály világát kívülről, alulról nézi; semmi köze ehhez a világhoz, nem ismeri el törvényeit, különféle képviselőiben pedig csak ellenséget lát, akit le kell győzni, be kell csapni, ki kell játszani, meg kell téveszteni. Hašek egészen fiatalon oly rengeteg szenvedést halmozott fel, hogy másképp, mint a szatíra eszközeivel aligha küzdhetett volna ellenük. A lázadó, ám befelé élő, különlegesen érzékeny ifjú író már első prózai próbálkozásai óta törvényszerűen választotta műfajává a szatírát. A szatíra az író számára mindig elégtétel: az elnyomottak, a megalázottak, a rabszolgák és az elítéltek a nevetésben leltek erőt méltatlan helyzetük elviselésére.

Hašek nem volt egészen 40 éves, amikor meghalt. A regény laza befejezését egy Vanek nevű íróbarátja csapta össze. Mire azonban ez megjelent, Hašek már világhírű volt, a cseh irodalom legnagyobb humoristája, illetve szatirikusa. Műve az egész világháborúnak és benne az osztrák-magyar hadseregnek múlhatatlan torzképe. Többen is folytatták, többen dramatizálták, Bertold Brecht egy kései folytatást írt Švejk a második világháborúban címmel.

Számos olvasó jobban ismeri Švejket, mint megteremtőjét, Jaroslav Hašek cseh regényírót. De a cseh irodalom ma is mindenekelőtt általa van jelen a világirodalomban. Megalkotta a halhatatlan figurát: Švejket, amely nem utolsósorban saját váltakozó életformájának a paródiája volt. Amíg erejéből telik, krajcáros gondjainak leküzdésére írni kezdi és maga terjeszti regényét füzetes folytatásokban, s dugva árusítja a prágai kávéházakban, csapszékekben. Előszót is maga írt hozzá: „Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök (...) Manapság, a prágai utcákon járva, találkozhattok egy ütött-kopott férfival, aki maga sem tudja, milyen jelentős szerepet játszott a mostani idők történetében. (...) Én nagyon-nagyon szeretem ezt a derék katonát, Švejket, s közzétéve világháborús kalandjait, meg vagyok győződve, hogy ti is mindannyian szívetekben fogadjátok e szerény fel nem ismert hőst.”

Švejk, a jó katona: tudatos forradalmár, a nép egyszerű fia, agyafúrt kópé, bölcs bohóc, zseniális hülye vagy együgyű fajankó? Igazán egyik típusba sem sorolható be. Egyszerűen csak egy „békés arcú bajkeverő”, aki szüntelenül beszél és mosolyog. De ilyennek kell lennie, hogy kiszolgáltatottsága ellenére túljárhasson az őt manipuláló hatalom eszén.


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License