hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

A Mennyország kapui nyitva állnak... Temesváron

[2009. Jan. 7.]

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház január 10-én este 7 órakor mutatja be Arni Ibsen kortárs izlandi szerző Mennyország című darabját László Sándor rendezésében. Az Újvidéki Színház igazgatója második alkalommal rendez Temesváron, a múlt évadban Line Knutzon Közeleg az idő című drámáját vitte színre.

„A Mennyország cím egy skizofrén vígjátékot takar (a szerző megjelölése szerint), melyben párhuzamosan két előadás fut. A nézők is két táborra oszlanak: egyik tábor először a kinti eseményeket, majd szünet után a bent történteket kísérheti figyelemmel és fordítva. Elmagyarázni sem könnyű, de játszani sem az. A szereplők ugyanis egyetlen pillanatra sem hagyják el a játékteret, hiszen vagy kint vagy bent van jelenésük… Nagy kihívás ez a hatszereplős darab, hiszen másodpercre pontos időzítést és tökéletes összpontosítást igényel. Az általunk megálmodott előadás azonban nem merül ki csupán a szerzői instrukciók matematikai leképezésében. Rájöttünk ugyanis arra, hogy ennek a hat szereplőnek a története - mely talán első pillanatban érdektelennek, távolinak tűnik számunkra -, nos ilyen és hasonló történetek lassan, de biztosan mindennapjaink részévé válnak. Beszélünk róluk, véleményezzük, szeretjük vagy éppen bíráljuk, de távol tartani nem tudjuk, mert a televízió kultuszt teremtett: a valóság show-t. Lehet, hogy az elkövetkező nemzedékek majd úgy elemzik az általunk rájuk testált kulturális örökséget, hogy az említett show-műsorok is külön fejezetet kapnak a tankönyvekben?” – írja a darabról Góli Kornélia, az előadás dramaturgja.

Az Újvidéki Színház és a Csiky Gergely színház együttműködésének eredményeképpen az előadásban vendégművészként lép fel Balázs Áron, az újvidéki társulat tagja, ugyanakkor a főbb szerepekben Lőrincz Rita, Kiss Attila, Tankó Erika, Bandi András Zsolt és Szilágyi Ágota látható az előadásban. A produkciót január folyamán 11-én és 14-én is megtekinthetik az érdeklődők.

Az előadás honlapja: mennyorszag.ro.

Megosztás |

» Korábbi híreink


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License