hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

A hetérák tudománya: Hatházi-premier és -könyvbemutató Nagyváradon

[2011. Dec. 3.]

A nagyváradi Szigligeti Színház, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara és a kézdivásárhelyi Városi Színház együttműködése révén mutatják be Nagyváradon az Árkádia bábszínház termében A hetérák tudománya című előadást: három magiszteri képzésben részt vevő diák Hatházi András szerző/rendező/tanár irányításával hozta létre a vasárnap, december 4-én este 7 órától kerül sorra kerülő előadást. Jelmeztervezők: Kürti Andrea, Máthé Réka

Az előadás bemutatója előtt, délután 5 órától könyvbemutatóra kerül sor a bábszínházban: Hatházi Andrásnak a Polis Kiadónál azonos címmel – A hetérák tudománya – megjelent drámakötetét mutatják be. A szerzővel Demény Péter beszélget, valamint jelen lesz a Polis Kiadó vezetője, Dávid Gyula is. A bemutatott drámaköteten mellett a kolozsvári kiadó egyéb színházi tárgyú kiadványait is meg lehet vásárolni. (sajtóközlemény, facebook.com)

Megosztás |

» Korábbi híreink


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License