hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

Újra műsoron a Tesztoszteron Sepsiszentgyörgyön

[2012. Sep. 28.]

Az elmúlt évad előadásai közül elsőként a Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron kerül felújításra a Tamási Áron Színházban. Andrzej Saramonowicz darabját idén, április 20-án mutatta be a társulat az Új Stúdióban, azóta tizennégy alkalommal került színpadra, mindegyik előadását telt ház fogadta, és rendkívül nagy sikere volt a közönség körében.

A felújított Tesztoszteron vasárnap (szeptember 30.) és hétfő (október 1.) este 7 órától kerül műsorra a színházban, ezenkívül októberben még egy alkalommal lesz látható – jövő szombaton (október 6-án) este ugyancsak 7 órától. A vasárnapi előadásra már minden hely elkelt, a másik két előadásra még válthatók helyek a Városi Kulturális Szervezőirodában, vagy interneten a www.jegymester.ro oldalon. A színház vezetősége felhívja a bérletesek figyelmét, hogy ha szeretnék megtekinteni az előadást, időben foglaltassanak helyeket maguknak.

A Tesztoszteron a férfiasság karikatúrája. A színhely egy vendéglő, ahol különös körülmények folytán találkozik hét férfi, és miközben közösen elfogyasztanak néhány pohár italt, egyre többet árulnak el magukról. Beszélgetnek, vitatkoznak, verekednek, s közben a nézők is megtudhatják, hogy mi mindenre képesek a nők, no meg a férfiúi vérben forrongó tesztoszteron.

Az előadás szereplői: Erdei Gábor, Szakács László, Márton Lóránt, Derzsi Dezső, Kolcsár József, Nagy Alfréd, Diószegi Attila. Zenészként közreműködik: Ferencz Áron, Vitályos Lehel és Tinca Teddy. Az előadás színpadra állításában Zakariás Zalán rendező munkatársai voltak: Csiki Csaba (díszlettervező), György Eszter (jelmeztervező), Ferencz Áron (zenei munkatárs), Csomós Tünde Tímea (ügyelő) és Gazda Szende (súgó). A darab szövegét a lengyel eredetiből Pászt Patrícia fordította magyarra. (sajtóközlemény)

Megosztás |

» Korábbi híreink


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License