hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

Nyílt nap a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál

[2012. Sep. 19.]

A Magyar Dráma Napja alkalmából 2012. szeptember 21-én nyílt napot szervez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A tervezett program alapján a látogatók délután 5-től 6-ig szabad betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé, megismerkedhetnek a műhelyekkel, felmehetnek a színpadra, illetve olyan helyekre is beleshetnek, ahol egyébként az évad során nem járhatnak nézők. A nap érdekessége, hogy akiknek kedvük van, részt vehetnek a Tasnádi Csaba rendező által színpadra vitt Világjobbítók című évadnyitó előadás próbáján is, betekinthetnek a próbafolyamat egy köztes állomásába. Ez egyedi alkalomnak számít, ugyanis a társulat eddigi történetében még nem volt példa nyílt próbára, csak nyilvános jelmezes főpróbára.

A látogatáshoz előzetes regisztrációra van szükség, ugyanis a szervezők így kívánják elkerülni a torlódást. Előzetesen bejelentkezni a színház jegyirodájában lehet 2012. szeptember 21-én, 15 és 16:30 között. A részvétel ingyenes. (sajtóközlemény)

Megosztás |

» Korábbi híreink


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License