HAMLET

Hintós Diana

Évadzáró a Kolozsvári Magyar Operában

Beszélgetés Simon Gábor igazgatóval, Szép Gyula művészeti aligazgatóval és Szabadi Péter művészeti titkárral

Szabadság, 2005-06-25

– Mi képezte az évad alapelvét, alapelveit?

– S. G.: Ebben az évadban két szempont érvényesült: egyrészt a klasszikusnak nevezett operaelőadások felújítása, illetve bemutatása, másrészt az operakarmester-verseny megvalósítása.

– Sz. Gy.: Az évad felétől kapcsolódtam be az opera aktív életébe. Az opera újra igazolta azt, hogy az egyedüli magyar zenés színház a Kárpát-medencében és a világon, amely mind a nemzeti, mind a kortárs operajátszást műveli a hagyományos repertoár mellett.

– S. G.: Október 14-én volt Puccini: Pillangókisasszonyának bemutatása. Novemberben Verdi Rigolettóját játszottuk. Ugyanebben a hónapban vendégszerepelt a társulat a kortárs magyar operákkal Budapesten, a Thália Színházban. Decemberben két budapesti vendégművésznő lépett fel a Bohéméletben. Januárban a Magyar Kultúra napján Erkel: Dózsa György című operáját játszottuk, de a régi darabokat is műsoron tartottuk. Februárban volt a Kríza-gála, majd a hónap végén a Csemiczky-opera, A brémai muzsikusok bemutatója. Március 10-én volt a Tosca felújítás, majd március 15-én Daróczi Tamás vendégszereplésével Kodály Psalmus Hungaricusát adtuk elő. Az áprilisi műsorból megemlíteném a Bánk bánt Daróczival, a Légszomj című kortárs táncelőadást, illetve a Daróczi-gálakoncertet. Májusban került sor a Coppélia-bemutatójára és a váradi zeneakadémia hallgatóinak vizsgaelőadásaira, valamint a Micimackó gyerekelőadásra. Az évadot június 25-én zárjuk egy Telemann kamaraoperával, amely Széplaki Réka operarendező szakos hallgató államvizsga-előadása lesz.

– Mit fognak dirigálni a karmesterverseny győztesei?

– S. G.: Ezt ősszel fogjuk pontosítani. Az első helyezettek három-három előadást, a harmadik díjas pedig egy előadást fog vezényelni.

– Miben állt konkrétan a tevékenysége Szép Gyula művészeti aligazgatónak?

– Sz. Gy.: A Tosca színrevitelében, valamint a karmesterverseny adminisztrációs ügyeinek lebonyolításában működtem közre. A karmesterverseny civilizált lebonyolításához szükséges stabil pénzügyi keret létrehozásában is szerepet játszottam. Két fő támogatónk volt kezdetben: Kolozsvár város önkormányzata és a Communitas Alapítvány, de reményünk van arra, hogy a Magyarországi Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Illyés Alapítvány ha utólag is, de támogatni fog. A rendezvény nemzetközi visszhangja alapján nem hiszem, hogy az illető szaktestületek elutasítanának.

– Az előadások jó fél-házzal, azaz mintegy háromnegyed házzal mennek. Még sok a tennivaló a közönségnevelés, a „becsalogatás" terén…

– S. G.: Az előadások látogatottsága nem a munkánk függvénye, azaz eredménye. Ami a közönség becsalogatásáról elmondható az az, hogy egyes médiatermékek – így a kolozsvári Szabadság napilap, a Kolozsvári Rádió magyar adásának szerkesztősége, és a Romániai Magyar Szó – segítségünkre vannak, mások viszont nem támogatnak kellőképpen. A zenei szakíróknak az előadásokra való ráfigyelését mindenféleképpen hiányolom. Szeretnénk, ha minél több magyar anyanyelvű szakírót foglalkoztatnának. Kolozsváron a Zeneakadémia és a Színművészeti kar ontja a frissen végzett szakembereket, de nem látom felnőni azt a szakírógárdát, aki odafigyel az opera munkásságára. Tehát nincs meg az, hogy hivatástudatszerűen írjanak az előadásokról: öncélúan tudósítanak ugyan egy-egy előadásról, de a közönségnevelés szándékával történő írásokat és a tanintézetek segítségét hiányolom. Nagyon ritkán láttam, hogy egy-egy osztály a zeneiskolából vagy egy zeneakadémiai évfolyam operalátogatást szervezzen. Ez ma már mesébe illő, holott természetes kellene hogy legyen.

– Sz. Gy.: Kivételként említsük meg a Székely Árpád által vezetett Református Kollégium diákjait. Nekünk is változtatni kell szervezési rendszerünkön. Más országokban tapasztaltam például a turizmussal társuló közönségszervezést, azaz a közeli és távoli helységekből is jönnek operalátogatók. Meg kellene, hogy szülessenek az operán kívüli magán szervezőirodák, amelyek behozzák a közönséget. A közönségszervezés nem egyetlen ember dolga. Egy példát említek: évente rengeteg autóbusz jön Magyarországról Székelyföldre, és vissza. Sok vidéki település lakói ritkán vagy egyáltalán nem jártak még operában. Kis odafigyeléssel meg lehet szervezni, hogy megálljanak egy kétórás előadásra.

– Legalább tizenöt éve, de lehet még több, hogy nem végeztek egy komoly közvélemény-kutatást, amely által fontos tapasztalatokat lehetne leszűrni. Létezik szociológiával és közvélemény-kutatással foglalkozó szakembergárda, aki ezt szakszerűen elvégezné. Ez egyúttal nyitás is lenne a közönség fele.

– S. G.: Nem hiszem, hogy bármely operaház közvélemény-kutatásra alapozva alakítja ki a repertoárját.

– Hol áll az opera a város lakóinak köztudatában?

– S. G.: Érdekes lenne megtudni, hogyan viszonyul nem csak Kolozsvár, hanem egész Erdély magyarsága az operához. Ehhez egy országos napilap közreműködéséhez lenne szükség, mert a mi kompetenciánkat meghaladja.

– Sz. Gy.: A kolozsvári közönségtől vannak visszajelzéseink tevékenységünket illetően. Az előadásaink látogatottsága alapján elmondhatom, hogy nagyjából tudjuk, mit vár el a város közönsége. Egyetértek azzal, hogy figyelembe kell venni a közönség igényeit, de előfordul az is, hogy az operának vannak olyan törekvései, amelyek nem minden esetben egyeznek a széles tömegek elvárásaival, viszont az intézmény arcélének megőrzése és a repertoárstratégia miatt nem mondunk le ezekről az előadásokról sem.

– Operaigazgatóként hogy viszonyulnak ahhoz, hogy a könnyűzene-koncerteken általában zsúfolt a nézőtér? Mi lehet ennek a magyarázata anélkül, hogy elhintsük a szellemi igénytelenség vádját?

– S. G.: A könnyűzene-koncerteket nem mi találjuk ki, nem tartoznak az intézmény arcéléhez. Megkeresnek egy-egy ajánlattal, és ha megtehetjük, kiadjuk a termet. Egy Bródy-koncertnek van helye a színpadunkon. Viszont voltak olyan ajánlatok, amelyeket elutasítottunk. Előfordulhat, hogy olyan anyagi ajánlattal jönnek, amely a mai szűkös lehetőségeink közepette roppant kecsegtetőek, és 2–3 órára kiadjuk a termet, de ennek nincs köze az opera repertoárjához.

– Sz. Gy.: A világon az olcsó, egyszerű, népszerű zene mindig is közkedvelt volt. Az itt tartott könnyűzene-előadások még mindig jobbak, mint ami a román közszolgálati és kereskedelmi médiákban hallható. A mi előadásainkra is eljön az a fiatal, aki a könnyűzene koncerten, népzene-előadásokon jelen van.

– Melyek a nyári tervek?

– S. G.: Táranként külön-külön vannak meghívásaink. A zenekar a hónap végén Olaszországban fog vendégszerepelni. Az énekkart a napokban kérték fel, hogy a krajovai operatársulattal közösen németországi turnén vegyenek részt. Ősztől már több mint tíz felkérésünk van Európa szerte: spanyolországi, svájci, olaszországi és németországi meghívásoknak kell eleget tennünk.

– Sz. Gy.: Nyárára több felkérést kaptunk, de ezek egy részét visszautasítottuk, mert az illető irodák nem bizonyultak komolyaknak.

– Melyik volt a legmagasabb színvonalat elérő előadás? És ez volt egyben a legsikeresebb is?

– S. G.: Minden produkcióhoz szeretettel viszonyulok. Műfaji sokszínűség jellemezte az idei évadot, a produkciók sajátossága, értékhordozó jellege miatt nem tudnék határozott választ adni.

– Sz. Gy.: Összehasonlítást vagy mérlegelést mellőzve kellemes meglepetésnek tartottam a Csemiczky-operát.

– A Csemiczky-opera és a rajzverseny jó kezdeményezésnek bizonyult: mintegy kitágultak az előadás adta keretek. Ez mennyire fog meghonosodni? A jövő évadban is várhatóak hasonló produkciók, amelyek a gyereksereget ennyire megmozgatják?

– S. G.: A jó példa mellett negatív velejárója is volt. A rajzversennyel kapcsolatban voltak jogos elmarasztaló megjegyzések. Folytatni lehet, de nem kell kaptafára húzni: egy gyerekopera – egy rajzverseny… Ebből a modellből kiindulva érdemes elgondolkozni akár más gyerekdarabokkal vagy más jellegű művekkel kapcsolatosan: kiállítással vagy mással egybekötve. Külső javaslatokat is szívesen vennénk.

– Hogyan látják a társulat jelenlegi helyzetét?

– S. G.: Úgy vettem észre, hogy a társulati tagok élvezettel vettek részt a produkciókban. A karmesterverseny volt a legjobb bizonyítéka annak, hogy ezt a pszichikailag, szellemileg megterhelő munkát zokszó nélkül, örömmel végezték.

– Sz. Gy.: Ez alkalommal újra kiviláglott az intézmény szilárd erkölcsi alapja.

– Melyek a társulat erősségei és gyenge pontjai?

– S. G.: Az infrastruktúránkból kifolyólag nem tudunk kellőképpen lépést tartani a kor lehetőségeivel, főleg ami a tájékoztatást illeti. Az intézménynek még nincs honlapja, ez a szakemberhiánynak és a pénzügyi vetületnek tudható be.

– Melyek azok az idei darabok, amelyeket a következő évadban is műsorra fognak tűzni?

– S. G.: A most véget érő évadban bemutatott előadásaink nagy részét tovább fogjuk játszani. Arra összpontosítunk, hogy sok újat tudjunk nyújtani, és arra, hogy a beígért külföldi utazások és a körvonalazódó bemutatók mellett mennyi időnk marad, hogy az alaprepertoárbeli darabokat játsszuk.

– Operaigazgatóként mit tart szem előtt: a műfajon belüli sokszínűség megvalósítását, a fiatal tehetségek felkarolását, a közönség elvárásaihoz való igazodást, a folyamatos kapcsolattartást?

– S. G.: Az előbb felsoroltakhoz még hozzátenném az intézmény fennmaradásának biztosítását. Túl a művészi és erkölcsi szándékon, a gazdasági és pénzügyi helyzetek is megoldásra várnak, amelyeknek nem szabad érinteniük a közönséget, de akarva-akaratlanul néha tudomást kell erről szerezniük. Ezek megoldása érdekében szükségünk van mind a közönség támogatására, mind az érdekképviseletünk segítségére. Az RMDSZ-hez való kötődésünk nyilvános, de a kormányon levő politikai párthoz is kötődünk, hisz a román kormány, azaz a Művelődési Minisztérium által vezetett intézmény vagyunk. Ez nem jelent képmutatást, hanem egyfajta normális viszonyrendszert bármilyen színű kormánypárttal és a helyi RMDSZ-vezetőségével. Tizenöt éven keresztül erre nagy hangsúlyt fektettem: a pártokkal való kapcsolat töretlen volt, és talán ennek köszönhetően egyre jobb szemmel nézik az intézményt. A közönséggel való kapcsolat egyféle vetülete a tevékenységünknek, de e mögött ott van, hogy létezésünkhöz nem elég a művészi élmény…

– Kik voltak az intézmény erkölcsi és anyagi támogatói?

– S. G.: Erkölcsi támogatónk mindig is a közönség volt. Költségvetési intézményként az anyagi támogatást a mindenkori román Művelődési Minisztérium megfelelő főosztálya, ezen túlmenően a Munkaügyi- és a Pénzügyminisztérium biztosította. Alkalmi támogatóink köre tágult. Megköszönöm a városi tanács hathatós támogatását, de a vállalkozók által nyújtott támogatottságunk is pozitívan alakult. Támogatóink nevét az előadások plakátjain, műsortervein ismertettük. Tizenöt éve állandó a kapcsolat a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával, a Nemzeti Kulturális Alapprogrammal, az Illyés Alapítvánnyal. Meg kell említenem az RMDSZ keretein belül működő Communitas Alapítvány pályázatain való sikeres részvételünket.

– A közeljövőben várható igazgatóváltás?

– S. G.: Azért győztem meg Szép Gyula aligazgató urat, hogy térjen vissza a Kolozsvári Magyar Operához, hogy apránként ismerje meg és vegye át az igazgató hatáskörét. Úgy érzem, hogy tizenöt év ebben az igen kemény, felelősségteljes de ugyanakkor rengeteg elégtétellel járó tevékenységből éppen elég. Az igazgatóváltás viszont, amely nem tőlem függ, csak pár év múlva fog megtörténni.

– Ha most kezdené a pályafutását, akkor is a Kolozsvári Magyar Operát választaná?

– S. G.: Tizenöt évvel ezelőtt azért vállaltam el az intézmény igazgatását, mert a társulat jó része megkért, hogy pályázzam meg ezt a tisztet. Ma csak akkor vállalnám, ha annyi tapasztalattal rendelkeznék a műfajról, az intézményről mint most. Ezt a „mesterséget" nem tanítják a zeneakadémián.

– Milyen tapasztalatokat szereztél az első évben? – kérdezem Szabadi Péter művészeti titkárt.

– Sokrétű munkát kellett végeznem, gyakran olyan megoldásra váró problémákkal, melyeknek nincs sok közük egymáshoz – tehát az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimat nevezhetnénk akár változatosaknak is.

– Mi volt a legnehezebb és mi a legkönnyebb?

– Nem lehet határozottan és egyértelműen az elmúlt évad kihívásait könnyen és nehezen megoldható feladatokra osztani. De ha mégis megpróbáljuk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a viszonylag könnyűnek számító problémák száma messze alatta maradt a nehezebben megoldhatókénak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a könnyebb feladatok kevésbé lennének munkaigényesek. Egyébként jellemző, hogy a szinte „rutinból" megoldhatónak látszó problémák gyakran sokkal több fejtörést okoznak, mint a nehezek, ha nincsenek megfelelő munkafázisokra lebontva, vagy ha a résztvevők között nincs meg a szükséges egyetértés a megvalósítás részleteit illetően. Egyébként ennek az ellenkezője is érvényes és erre egy aktuális példát is fel tudnék hozni: az operakarmester-verseny megszervezése során korábbi tapasztalatokra nem támaszkodhattunk – lévén az idei operakarmester - verseny az első ilyen jellegű rendezvény. Kiemelem Molnár István külső munkatársunk hozzájárulását a karmesterverseny megvalósításának sikeréhez, hiszen ő mind az előkészítés elméleti fázisánál, mind pedig a szervezés gyakorlati kihívásai alatt kiváló ötleteivel és utolérhetetlen munkabírásával nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kezdetben veszélyes buktatókkal teli útvesztőnek tűnő munka végül németesen gyors és hatékony legyen.

– Melyik az a munkaterület, mely a legtöbb fejtörést okozza?

– Hatékonyabbá kell tennünk a művészeti vezetés és a műszaki kivitelezés meghatározó elemei közötti együttműködést. Közös érdekünk, hogy a jövőben a kivitelezés hiányosságai ne sodorják veszélybe egy-egy bemutató vagy felújításra váró előadás színpadra állítását. Tehát strukturális átalakításokra van szükség, egy jobban központosított, működési – felépítési szempontból leegyszerűsített rendszer kiépítése elengedhetetlen. Így esélyünk lesz arra, hogy a jövőben hasonló fennakadások ne fordulhassanak elő.

– Mennyire vagy elégedett az itt folyó tevékenységgel?

– Közhely számba megy, hogy esetleges elégedettségünkről hosszú távon még akkor sem szabad tudomást vennünk, ha az általunk elvégzett munka eredménye egyébként feljogosíthatna erre. Az elmúlt évad során elértünk ugyan néhány részeredményt, de ezek csak úgynevezett helyi, taktikai győzelmek voltak, valódi áttörésnek nem nevezném. Nagy kihívás lesz mindannyiunk számára az, hogy adott lehetőségeinkből kiindulva megfeleljünk egyrészt a közönség elvárásainak, másrészt pedig a saját magunk számára meghatározott követelményeknek.