szerkeszti: 
Szilágyi Júlia
Ildikó-sirató
Szabadság, 2008-01-26
Kedden este, amikor nem tudhattuk még, hogy utoljára beszélgetünk, azon háborgott, hogy ez a tollasodó város, hivalkodó luxusautóival, fényes kirakataival, az újgazdagok villáival, gombamód szaporodó bankjaival és bevásárló központjaival, nem tud, vagy nem akar egy annyit tenni a gyerekekért, hogy nemrég kerek jubileumot ült bábszínháza ne penészes falak közé szorítsa kisebb-nagyobb nézőit. És ez mintha senkit sem érdekelne. Őt hihetetlenül sok minden érdekelte.
Nem Kolozsváron, hanem Sepsiszentgyörgyön született, de kevés embert tudnék megnevezni, aki a maga eszközeivel – a művészet nem szerény eszközeivel – annyit tett azért, ami minden városban és minden falun a legfontosabb, az emberek lelki épségéért, mint Kovács Ildikó. A színházba beleölte minden erejét, nem vidéki, nem kényelmes szakmai igényességét, álmait, fantáziáját, művészeket és műélvezőket nevelt a jelennek, a jövőnek, elültette bennük a szépség és a jóság igényét, játszva, humorral és megrendüléssel: nevelt. Mint az igazán nagy pedagógusok. Mert az volt, igazi nevelő, igazi értékek örököse és továbbadója. Teljes odaadással, nagyképűség nélkül, szeretettel nevelt. Olykor szigorúan, mert a szeretet szigor is. Figyelt a világra, minden szenvedést, bánatot, igazságtalanságot átérzett, miközben csakúgy árasztotta magából a derűt, a lélek egészségét, két kézzel szórta egyénisége kincseit és nem kért magának soha, senkitől semmit.
Hidegen hagyta a protokoll. Saját, személyes mércéje szerint viszonyult a tekintélyhez. Elbeszélgetett a virágárusokkal, a taxisofőrökkel, öregek, nők és férfiak és mindenek fölött és előtt gyerekek mondták el neki legrejtettebb gondolataikat, titkolt érzéseiket. Megnyíltak előtte az emberek. Érezték, hogy érdeklődése őszinte, figyelme hiteles. Mindent és mindenkit meg tudott érteni. Nem sajnálta embertársaitól sem a jó szót, sem az időt, sem az anyagi segítséget – kinek mire volt éppen szüksége. Neki meg nem volt szüksége arra, hogy úgy viselkedjen, mint a zsenik. Pedig az volt.
Boldog vagyok, hogy ismertem, hogy hosszú évtizedekig élvezhettem nagylelkű, önzetlen barátságát, egyénisége varázsát, minden időben és rendszerben megvesztegethetetlen jellemét, melyet sem megfélemlítés, sem hízelgés, sem anyagi érdek nem tudott kikezdeni. Úgy élt, mint aki tudja: mindnyájan egy hatalmas család, az emberiség tagjai vagyunk.
***
Kovács Ildikó adatlapja a hamlet.ro-m
