Eladom a házat, amelyben nem élhetek többé – a krakkói KTO színház vendégjátéka Kolozsváron
[2010. márc. 16.]
Csütörtökön, március 18-án, este 7 órától a kolozsvári színház új stúdiótermében a krakkói KTO Színház előadását az Eladom a házat, amelyben nem élhetek többé című produkciót láthatja a kolozsvári közönség.
A Bohumil Hrabal élete és tragikus halála ihlette előadás fizikai színház, szavak nélküli, képekre, mozgásra, ismerős zenék dallamaira épülő, meglepetésekkel teli, erőteljesen felidéző, intelligens és lenyűgöző világot mutat fel. A forgatókönyvet, a zenei összeállítást, a rendezést a KTO Színház alapítója és művészeti igazgatója, Jerzy Zon jegyzi.
A KTO Színházat kezdetben egy, a krakkói Jagiellonian Egyetemen diplomázott csoport alkotta, első előadásuk az Adolf Weltschek rendezte Gyönyörök kertje című produkciója volt 1978-ban. 1985-től kezdve a társulat számos utcaszínházi produkciót hozott létre. A színpadi tapasztalatuk az utcaszínházi kísérleteik egy olyan sajátos színpadi nyelv kialakulásához vezetett, amelyben a jelentést a színész a testével, a hangjával, a mozgásával hozza létre, amelyben központi szerepet játszik a zene, és az a pár szó, amely elhangzik.
A munkamódszerét és a repertoárját illetően a Teatr KTO a középkori vándortársulatok hagyományát követi. Az Eladom a házat, amelyben nem élhetek többé 2005-ben jelentős sikereket aratott az edinburghi és New York-i Fringe Nemzetközi Fesztiválon, amelynek keretében Ksenija Horvat az edinburghguide portálon így méltatja: „A társulat előadásai dinamikusak, lenyűgözőek, ellenálhatatlanok. Állandó meglepetéseket tartogatnak, könnyet fakasztanak, bűvöletbe ejtenek.”
A produkció díszlettervezője Joanna Jasko-Sroka, jelmeztervező: Zofia de Ines. Szereplők: Marta Zon, Grazyna Srebrny Rosa, Bartek Cieniawa.
Hírek
- » A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat tervezett bemutatói a 2010/2011-es évadban
- » Számos bemutató, fesztivál, turnék a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2010/2011-es évadában
- » Évadkezdés a temesvári Csiky Gergely Színházban: mozgásművészeti műhely és sportvetélkedők
- » A Csíki Játékszín bérlethirdetése a 2010/11-es évadra
- » Portugáliai turnén a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes
Cikkek
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
(cc) Média Index Egyesület 2004 - 2010
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
szerkeszti: 


