HAMLET

szerk.

KISVÁRDAI LAPOK

Mágnás Miska, Lúdas Matyi és Cseresznyéskert

[2006. Jun. 25.]

A XVIII. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján megjelenő újság kritikái

Jászay Tamás: Kindergarten
Csehov: Cseresznyéskert – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

Bár Csehovnál csak az első felvonás játszódik az egykori „gyerekszobában”, Andreea Vulpe rendezőnő olvasatában Ranyevszkaja egész birtoka egy hatalmas óvoda lesz, s persze gyermek benne minden férfi és nő. Miért is ne? A szövegben számos alkalommal utalnak egy nem jelenlévő, mégis csökönyösen áhított, az állandósult és fokozhatatlan nosztalgia révén pedig bármikor könnyedén megérzékíthető világra. Hogy ez a régió pusztán szellemvilág, az is világos – a megöregedett diák alakjától a rég halott gyermekét sirató anyán át a néhai szülők meg a sosemvolt boldog ifjúkor felemlegetése egytől egyig az időviszonyok zavarodottságát, összevisszaságát, a máskor megállíthatatlan előrehaladásba való, olykor kétségbeesett bele nem nyugvást sulykolják.

Iuliana Vîlsan eleinte statikusnak tetsző, ravasz díszlete is a szereplők mentális visszamaradottságával játszik. A tér precízen szerkesztett, gyerekrajzokkal telepingált játékdoboz, a perspektívát szándékolt ügyetlenséggel megjelenítő óriási, csupán felülről és a nézőtér felől nem zárt kocka. A gyakran az álom kékjében derengő színpadon a szereplők is apróságokra méretezett rejtekajtókon csúsznak-másznak be és ki (az előadás végén hátul végtelenné nyíló, de magát ismétlő tér börtönként nyeli majd el Lopahint). A játszók pepita, szürreálisan elszabott jelmezei (szintén Iuliana Vîlsan munkája), gyermeteg kellékeik (a színpadot elborító babák, kispárnák, a parányi kávéskészlet), infantilis gesztusaik, az életüket, személyes sorsukat érintő mondandót is társasjátékká kicsinyítő felfogásuk mind-mind elidegenít, és képtelenné tesz arra, hogy túl komolyan vegyem őket. Gyermeki lelkületük miatt nem tudják (?) felfogni, mi történik körülöttük. Tompa Klára múltba kapaszkodó Ranyevszkajája, László Csaba lánglelkűnek tűnő, ám inkább tunya Trofimovja, Szélyes Ferenc harsány, a felnőtt testbe zárt gyermeket tökéletesen megjelenítő Szimeonov-Piscsikje mind emlékezetesek.

#i#Cseresznyéskert#/i# - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

A vásott kölykök mellé szükség van rendszerető és rendszerező elmékre is. A „vén kelekótyagos” szolga, Firsz (Veress Albert kimerevített megformálása) mellett a nevelőnő Sarlotta Ivanovna (B. Fülöp Erzsébet szuggesztív alakítása) töltene-tölthetne be hasonló szerepet. Ám az előbbi már túl rég áll itt alkalmazásban: olyan, mint egy viseltes, öreg, ám valaha jó szolgálatot tett zakó – lám, megjelenésekor a százéves szekrényből akasztják ki. A saját múltjáról mit sem tudó, de a ráción túli tartománnyal bármikor szívesen cimboráló nevelőnő könnyedén képes láthatatlanná válni: beleolvad a gyerekszoba falába. Így ők is sokkal inkább cinkosai a gyerekseregnek, mint irányítói.

Aki mégis erre tör, az a birtokot megvásárló Lopahin (Korpos András e.h.). Csökönyösen ismételgeti a végzetes augusztus 22-i dátumot, nem véve észre, hogy ebben a múlt és jövő között valahol megragadt közegben senkit sem érdekelhet egy olyan, könnyen megjósolható és be is következő esemény, mint a birtok eladása. Az egyetlen, s ettől aztán irritálóan magabiztos felnőtt ő a gyerekekkel szemben. Akit aztán a zárlatra felcseperedett, és ebből erőt merítő tömeg mégis könnyedén legyőz majd, a babakocsiban magatehetetlenül forgolódó csecsemővé változtatva Lopahint.

A marosvásárhelyi társulat részéről már az merész lépés volt, hogy Csehov tán legnehezebben játszható darabját állították színpadra, az pedig kifejezetten örömteli, hogy a magát kínáló, ám kétes kimenetelű lélektani-realista elemzést teljes egészében elvetették. Vulpe világa ha nem is minden apró részletében érthető, ám a szövegmondást és a vizualitást megejtő magabiztossággal egyensúlyban tartó koncepciója az érzékekre és az érzelmekre mindvégig erőteljes hatást gyakorol.

Dömötör Adrienne: Libás játék
Fazekas Mihály – Góli Kornélia: Lúdas Matyi – Újvidéki Tanyaszínház

Zenés, táncos, vidám kavalkád: hegedűszó, ének, csujogatók. Vásári komédiák stílusában elevenedik meg Fazekas Mihály elbeszélő költeményének története a László Sándor rendezte előadásban. A cselekmény visszatérő helyszínéül szolgáló döbrögi vásár játékos forgataga – amelynek a jelenetek átkötésében is mindvégig fontos szerep jut – megteremti az egész előadást meghatározó hangulati alapot. A hagyományos történetet nem egyszer szellemes játékötletek színesítik; színházfilozófiai tartalmakat is sejtet az a jelenet, amelyben a még zajló Matyi-Döbrögi összecsapás esszenciáját a komédiások máris vásári mutatványként reprodukálják a nép okulására.

A színpadon nagyszerű csapatmunkára épülő játékot látunk, ahogy ezt a Tanyaszínház társulatától már évek óta megszoktuk. A színészek – a társulat derékhadát a tavalyi kisvárdai fesztiválon több előadásban is láthattuk – nemcsak remek játékosok, hanem táncolni is kiválóan tudnak (főként Huszta Dániel), meg zenélni (főként Ferenc Ágota) és énekelni is (főként Elor Emina).

A díszlet a kisgyerekek kirakós kockajátékának óriás mása: különböző oldalaikat kifelé fordítva jelezhetnek erdőt, vásári elárusítóhelyeket, várat, szobabelsőt, kék eget. A jelmezek, maszkok népmesei figurákat idéznek: hajdúk óriásbajusszal, hajlott nénike feketében, Döbrögi hordónyira kitömött piros nadrágban.

#i#Lúgas Matyi#/i# - az Újvidéki Tanyaszínház előadása Kisvárdán (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

A történet főszereplője az előadásban – mint erre már korábbi feldolgozások is példát szolgáltattak – a Liba (Pongó Gábor), aki többször az elbeszélő szerepét is betölti. Antropomorf, stilizált szárnyas: lúdtollpelerinnel, vörös zoknival, csőrként előrenyúló sildű sárga sapkával – és nagy-nagy lélekkel. Pongó lúdja szószátyár, tudálékos, bohókás és magamutogató: lehetetlen nem szeretni. Sajátos, rebbenő-csavarodó libamozdulattal kapja fel a fejét, ha szólnak hozzá; peckesen tartja a nyakát, ha ő szónokol. Fürdőzik a lehetőségekben, amit a Matyi által ráosztott szerepek kínálnak neki: olasz nő az álépítész oldalán – s fejhangon elgágogja hozzá a Felicitát –, és német nővérke az áldoktor mellett. (Egyedül az első jelenetbeli identitászavara érthetetlen: vajon miért beszél egy liba kiskacsakoráról?) Huszta Dániel kölykös-pajkos Lúdas Matyi; jókedvűen, energikusan fog a bosszúálláshoz; kifejezetten élvezi ötleteinek megvalósítását. (Csak távoli a rokonság, ami Kolhaas Mihályhoz fűzi: bár közös az eltökéltség, Matyit megkülönbözteti a humora és két lábbal a földön járó karaktere.)

Az előadás egy órába sűríti – s így időben is és a cselekmény fordulatait illetően is – lerövidíti, leegyszerűsíti az irodalmi alapanyagot, aminek prózai feldolgozását adja. (Vitathatatlan egyébként, hogy az adaptáció több ponton is rokonságot mutat más Lúdas Matyi-feldolgozásokkal.) Az így kialakított tempó, amivel Matyi és lúdja az eseményeken végigszáguld, valójában nem teszi lehetővé, hogy átélhetők, igazán komolyan vehetők legyenek a főhős által legyőzendő akadályok. Így nincs mód szurkolni neki; nem érezzük, hogy akár el is bukhatná a csatát. A tömörítés szándéka ugyanakkor – és a hangulatidéző betétekkel oldott színpadra állítás – nyilvánvalóan egybevág a Tanyaszínház céljaival, önként vállalt feladatkörével: sokfelé elvihető, (kis)gyerek- és felnőtt nézőnek egyaránt örömére szolgáló, záros játékidejű, jó hangulatú bemutatót létrehozni. A felmerülő kifogások ellenére is állíthatjuk: elsősorban a színészi játék(osság)nak köszönhetően ez sikerült is a társulatnak.

Gabnai Katalin: Operett első vérig
Bakonyi Károly – Gábor Andor – Szirmai Albert: Mágnás Miska - Temesvári Csiky Gergely Színház

Az 1916-os év nem csupán Barta Lajos tegnap látott Szerelem című darabját adta a magyar színházi világnak. Ugyanez év februárjában mutatta be a Király Színház a Mágnás Miskát, Rátkai Mártonnal a főszerepben. Marcsa Fedák Sári volt, Korláth grófot pedig Latabár Árpád adta. Korláth grófból később Gábor Andor segítségével Korláthy lett, Korláthyból pedig – a temesvári előadásban – egy nyúl karakterű férfiú. Mire véget ér a produkció, adódik alkalom arra is, hogy az ember megszeresse a játszókat, nem beszélve arról, hogy egy menet közben széttört üveg cserepei – ahogy azt azonnal sejteni lehetett szorongva – erősen fölsértik a csinos szubretti térdeket, ám a Marcsát játszó Tar Mónika hősiesen végigdolgozta az estét.

A kezdő percek azonban nehéz feladat elé állítanak bennünket. Müller Ferenc zenekara már húzza a bevezető andalodnivalót, de a látvány okozta döbbenet csak nem akar alábbhagyni. Mintha egy olyan bank forgóajtós előcsarnokában lennénk – a vörös és lila színek együttélését érzékelve: talán Mexikóban –, amelynek berendezését minden bizonnyal a hirtelen fölszámolt ottani kínai piac kiárusításából állították elő. De nem, pontosítok: a bangkoki repülőtér szuvenírboltja szolgáltatja ezt a fílinget a sok, fodrosra faragott aranyozott fatárggyal, vörös háttér előtt, nem beszélve a magasban rügyező som-motívumos óriáscsillárról. A vizuális támadás olyan erejű, hogy keresni kell a felelőst. Díszlet-jelmez: Szekeres Bernadett. Hogy egy forgóajtóban nem lehetséges operettileg megjelenni, az sem őt, sem a rendezőt, Király Istvánt nem gondolkodtatta el. Az a jellegzetes tágasság, amit nem lehet kiirtani még egy átlagos operett-előadásból sem, itt be sem köszön.

Pixi és Mixi grófok a temesvári operettben

Óvatlan vállalkozás a gügye arisztokratákat a kortársi tahóság lordjaira kicserélni. Nem is sikerül. Mixiből és Pixiből Molnos András és Kocsárdi Levente minden igyekezetük ellenére is csak honosíthatatlan marslakókat tudnak formálni. Nincs miről szóljon a játék, hisz épp az úri viselkedés manírjainak átvétele tenné lehetővé a kékvérűeket megszégyenítő beugratást. De a „grófszag” bizony egyáltalán nem érződik ezen a színpadon. Társadalmilag tilos érintések garmadája hitelteleníti a helyzeteket, nincs egyetlen helyesen lebonyolított kézcsók az előadásban, nincs érvényes ranglétra sem, így aztán nincs megtörni való szabály sem.

A kleptomániás nagynéniből kerekesszékes szicíliai keresztanyát sikerült eszkábálni, pedig Tokai Andrea győzné erővel és eleganciával egy szerencsésebb figura megformálását is. Így csak elszörnyedve nézhetjük lila prémszegéllyel megfuttatott narancssárga selyem otthonkáját, melyet megrázó módon egészít ki egy pár, fekete harisnyára húzott, messziről vietnami papucsnak látszó zöld cipő. A jelmezek utalásai bizonyos informáltságot árulnak el: Győzike zebrakabátja mellett Marcsa tűzpiros tollruhája mintha egy Max Ernst-festmény Madárnőjét idézné, s Rolla leányasszonyt, vagyis Lőrinc Ritát pedig a Három nővérben szereplő mondat ruházza föl: „Magán zöld öv van, drágám, ez nem helyes!” László Péter Baracs mérnökje kevéssé tudja egy műszaki macsó illúzióját kelteni, bár az is lehet, hogy abból, aki egy forgóajtón át préselődik be a színre, aznap este már nem lehet győztest faragni.

Kár, hogy a Korláthy grófot játszó Dukász Péter zollstock-szerű összecsukódásaira csak későn lehet felfigyelni. Nem rajta múlik. A zárókép gombrowiczi tántorgása nem ebben a darabban tud poénként megvalósulni. Táncok helyett ülőkoreográfiák, bizarr integetések jutnak az énekelni és játszani is tudó főszereplő párosnak. Pedig lekenyerezően kedvesek és természetesek. Tar Mónika Marcsája épp olyan életrevaló, tiszta és bájos teremtény, amilyet Kiss Attila lovászfiúból lett sofőrje megérdemel.

Kiss Attila nem véletlenül kaphatta meg Mágnás Miska szerepét. Graciőz tartása, természetes humora, kellemes hangja, jó tekintete van. Neki helyből meglenne – hisz gerince mozgásában megvan – az arisztokrata is, de a halmozott tévedések folytán itt egyfajta bérelhető partyhős, egy bulilovag lesz belőle. Azt is képes jól eljátszani. Játéka több mint reményteljes. Sok szerencsét, s egyszer egy igazi, táncos operettet kívánok neki is, a csapatnak is!

kapcsolódó írások

KISVÁRDA 2006. FESZTIVÁLNAPLÓ KISVÁRDAI LAPOK

» Korábbi cikkek