HAMLET

Fülöp Noémi, Hegyi Réka

LUTRISZÍNHÁZ

Új Váróterem-produkció: a véletlen műve

[2010. Dec. 15.]

A sorsjáték minden műfaját szereplővé teszik meg a kolozsvári független produkció alkotói.

Öt színész – egy kivételével a Babeş-Bolyai Tudományegyetem mesteris hallgatói –, egy piros szőnyeg, két urna, díszletnek székek, kelléknek kártyalapok, dobókocka, illetve Fortuna jóvoltából labda, kötél, bot és/vagy üveg. Szövegnek két párbeszéd, nem sok értelme van (Robert Cohen színészelméleti munkájából kölcsönözték, de szinte bármi lehetne az aszpirines vagy a mi újság szöveg helyett). Mindent, még a jelenetben szereplők számát vagy az általuk végzett cselekvéseket is a sors dönti el.

A sors dönt

A kombinációk száma végtelen, azaz egészen pontosan 211.593.677.555.200.000 lehetséges jelenetet lehetősége van benne az előadásban. Az improvizációs gyakorlatok pedagógiai megfontolásból fölöttébb hasznosak, de egy egész estét betöltő előadást nehéz lett volna összehozni belőlük, még ha független társulat munkájáról is van szó. Amitől mégis előadás a Váróterem Sorsjátéka: a keret, a lottóhúzást megelőző, feszültségkeltő zene, a játékszabályok hosszas ismertetése. Ezek megteremtése nélkül a 15-20 gyakorlat nem állna össze semmivé, megmaradna jól vagy kevésbé jól teljesített feladatnak.

A dobókockát a nézőknek kell elgurítaniuk Fotók: Sebők Botond

A véletlen dönti el, ki kivel játszik egy jelenetben

A jó és kevésbé jó fogalma is átértékelődik. Ha figyelmetlenek, nem a megfelelő cselekvést végzik, lehet, észre sem veszi a néző. Ha szöveget tévesztenek, az már feltűnő, hiszen a harmadik-negyedik jelenetben már a néző is kívülről ismeri a replikákat. Hogy egy óra után már lassabban reagálnak helyzetekre, kollégák kezdeményezésére, az is természetes, de egy hagyományos előadásban nem lenne ennyire feltűnő, hiszen a közönség figyelme is arányosan lankad. Ebben a játékban viszont nem, mert sorsot kell húzni, kártyát választani, kockát vetni, a sorskerékre, a fej vagy írásra, a számítógép random-választására, majd a jelenet témáját jelölő szóra is figyelni kell.

Hagyományos színházi előadás főpróbájáról sem illene írni, de bárki beláthatja: garantáltan más-más jelenetek képezik majd az egy órás gyakorlatsort minden este. De remélni lehet, hogy ha jobb formában lesznek, nagyobb edzettségük lesz nem csak a gyakorlatok végrehajtásában, de a közönséggel való összekacsintásban is, talán még több humort tudnak belopni egy-egy jelenetbe.

Kockázatos vállalkozás

Egy előadás, amelynek minden (de tényleg minden) elemét a véletlen dönti el, kuriózum, de egyúttal kockázatos vállalkozás is színész és néző számára egyaránt. A Sorsjátékot nem érdemes akármilyen lelkiállapotban megnézni: intenzív odafigyelést, sok nyitottságot, játékos kedvet és kíváncsiságot igényel.

Akinek sikerül ráhangolódnia, az a színházi boszorkánykonyha olyan részét láthatja, amely ennyire felismerhetően és követhetően ritkán mutatkozik meg a közönségnek. Egy hagyományos előadáson hiába tudjuk, hogy az improvizáció is a produkció része, nehéz lesz eldönteni, melyik pillanat a rendező és melyik a véletlen műve.

Megtörténhet, hogy valaki az egész előadás alatt meg sem szólal

Vagy lehetséges az is, hogy az egész előadás monológgá alakul

A Sorsjátékban viszont előzetesen tudatják velünk, itt a szereplők, szövegek, témák, kellékek és cselekvések lehetséges 211.593.677.555.200.000 kombinációjából bármelyik előfordulhat. A szám valós, kiszámoltatták egy matektanárnővel – és a nyilvános főpróba után azt is elárulták, még csak a lehetséges nyolcvan témát sem lehetett sorra venni a próbákon.

Izgalmas megfigyelni, ki hogyan kapcsolódik be vagy marad ki a játékból, kapja el vagy utasítja vissza a feléje dobott labdákat. Ki az, aki inkább kezdeményez, és ki az, aki inkább rákapcsolódik mások kezdeményezéseire? Az improvizáció érdekes. Ha sikerül, azért. Ha nem, azért.

kapcsolódó írások

A Váróterem Projekt második bemutatója Kolozsváron: Sorsjáték (Faites voux jeux!) KICSIT EGYENLŐBB

» Korábbi cikkek