HAMLET

H. R.

HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK V.

Purcărete előadásai és a kolozsváriak

[2006. May. 14.]

Véget ért a tíz napos színházi ünnep. Beszámolónknak Appendixe: a két Godot-ra várva előadás egyperces összehasonlítása.

A megemlékezésnek szánt színházi ünnepségsorozat hangulata a hetedik napon kulminált, amikor a kolozsvári, a nagyszebeni és a lyoni társulat közösen létrehozott előadását, a Pantagruel sógornőjét mutatták be a kolozsvári színpadon.

Silviu Purcărete egyik legsikeresebb rendezéséről van szó, melyet három éve mutattak be és azóta bejárta a fél világot. Két ízben is szerepelt az Európai Színházi Unió Fesztiválján (Portóban és Rómában).

Pantagruel sógornője

Az előadás sokat változott a bemutató óta. A zsúfolásig megtelt nézőtéren (állójegyet is kellett árusítani!) nem tudni hányan voltak olyanok, akik 2003 májusában is látták a Hommage a Rabelais alcímű produkciót. De talán őket zavarták legkevésbé az apró változások, a szereplőcserék vagy egy-egy plusz jelenet, hiszen az improvizációra alapuló jelenetek sora nem veszített humorából, lendületéből.

Ebben a fergeteges színházi játékban egy szürke jelmezes tömeg jelenik meg, melyből kiválva, néha egyenként, de többnyire párosával a színészek eljátszanak egy, az étkezéshez, a művészethez vagy a csodához társítható jelenetet.

Pantagruel sógornője

A beszélt nyelvnek alig játszik szerepet (latinul hangzik el néhány replika és dalszöveg), de a mozgás, a ritmus, a zene, a látvány elegendő kifejező eszköznek bizonyul ahhoz, hogy a színházi előadás ünneppé váljon.

Közvetlenül a Pantagruel sógornője után a Tranzit Házban került sor a nagykanizsai származású Bicskei István színművész estjére, a Szivárványkígyó című előadásra. A kollégái körében Bütyöknek becézett művész Nagy József franciaországi Jel színházának tagja.

Kolozsváron bemutatott előadása műfaját tekintve lamentáció, Kányádi Sándor, Samuel Beckett, Domonkos István, Tolnai Ottó és Bicskei István szövegei hangzanak el, de fontos szerep jut a mozgásnak is. Bicskei Flóra és Szerda Zsófia színésznők a háttérben, kétoldalt vagy a kalapos-vándorbotos figurával karöltve táncolnak.

Szivárványkígyó

A kellékek és jelmezek változnak, állandó díszletelem a Godot-ra várva kiszáradt fája – nagyon sok szöveg szól a várakozásról, a hitről és elmúlásról. Az utóbbi motívumot erősíti fel az utolsó jelenetek egyikében egy fémből készült teknő (itatóvályú is lehet): a benne fekvő ember látványa koporsót idéz.

Csütörtökön mutatták be a színház emeleti előcsarnokában Marosi Ildikó Emlékpróba (Kis \ Harag \ könyv) című kötetét. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó 2005-ben, a rendező halálának 20. évfordulóján jelentette meg az interjúkötetet: a szerző Harag György kollégája volt rendező szakon, így nagyon jól ismerte és értette munkáját, dilemmáit.

Az Új Életben, később A Hétben publikált beszélgetések színháztörténészek számára értékes adalékot jelentenek Harag alkotómunkájának feltárásában, de a közönség számára is érdekes részleteket tartalmaznak Harag életéből.

A nagyszebeni Radu Stanca Színház társulata másodszor is színre lépett az emléknapokon, Beckett Godot-ra várva című előadását mutatták be Silviu Purcărete rendezésében. Természetes, hogy azonnal kínálkozik a Tompa-féle interpretációval való összevetés: a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház néhány nappal ezelőtt is bemutatott virtuóz előadása pontos értelmezés, a szerző által előírt ritmus betartásával.

Godot-ra várva (Nagyszeben)

A szebeni előadás ráérős, kissé érzelgős merengés, talán éppen ezért sokkal emberibb. Purcărete a színházi utalásokból kiindulva a színház a színházban motívumot erősíti fel. Gellu Naum román fordítása hiányosnak tetszik, de az is lehet, hogy a már említett ritmusbeli különbségek miatt tűnik nehézkesnek (egy replika mindenképpen kimarad, amelyet Tompa Gábor „hozott vissza” a magyar fordításba: a szitkozódás-jelenetben a legfájdalmasabb sértés a Krrritikus! szó).

Harag György újvidéki Csehov-ciklusának két darabját, a Három nővér (1978) és a Cseresznyéskert (1979) előadásának felvételét az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) bocsátotta a szervezők rendelkezésére.

„Harag György Három nővér rendezése a megszenvedett, a kibírhatatlan magányról szól. A megszenvedett magány, az állandóan kísértő egyedüllét, ami a műben éppúgy jelen van, mint mindannyiunk mindennapi életében, Harag György rendezésében úgy szakad ránk, mint a magasságos ég, minden súlyával és minden nyavalyájával. Kibírhatatlanul." – írja Gerold László újvidéki színikritikus, aki szerint a Cseresznyéskert „tehetetlenségünk, pontosabban öntudatlanságunk tragédiája."

Az Emléknapok két kolozsvári produkcióval zárult, mindkettő Mihai Măniuţiu rendezése: péntek este Oidipusz király tragédiájának sajátos értelmezését, szombaton, a rendezvény utolsó napján pedig az UNITER-díjas Woyzecket mutatták be.

Appendix
Bakk-Dávid Tímea: A végkifejlet, ha van ilyen, ugyanaz

Érdekes lett volna először látni a szebeniek, és csak azután a sepsiszentgyörgyiek Godot-ra várva előadását. Vajon akkor is az első előadás rögzült volna vonatkoztatási alapként? Valószínűleg igen. De néhány ismerősömmel ellentétben éppen ezért a második Godot-t sem unatkoztam végig: beugrottak a szentgyörgyi előadás képei, közben pedig folyamatosan követnem kellett az aktuális színpadi történéseket.

Godot-ra várva (Nagyszebeni Radu Stanca Színház) A Tompa-féle rendezés abszurd-komótos, önironikus beletörődöttségű alakjai után szabályos balkáni hisztériának tűnt, amit Purcarete színészei műveltek a színpadon. A román nézőknek nagyon bejött a “román Stan és Bran”-szerű Estragon-Vladimir páros, nagyon nevettek a poénokon is. De én nem tudtam értékelni annyira a vígjátékivá tett helyzetek feketehumorának és a tényleg nagyon hatásos és félelmetes hangeffektusoknak a váltogatását. És az az iszonyatosan hosszú jelenet, mikor a második felvonásban immár vakon megjelenő Pozzót támogatják-pöccintgetik vissza függőleges helyzetbe… (ezt a jelenetet is többen megtapsolták egyébként).

A cipőkkel teleszórt tér a sepsiszentgyörgyiek előadásában volt az egyetlen extremitás, ami mégis teljes összhangban volt a minimál-díszlet többi elemével – a szebeniek pedig valóságos játszó-teret alakítottak ki, ajtókkal, függönyökkel, rudakkal szétszabdalt rendezetlenséget, Csodaországot, ahol nyuszifüles zenészek verik a billentyűket és tépik a húrokat – ez az őrületnek már az a kulturális határa, amit értékelni és csodálni lehet, de magunkénak érezni nem. (Jó, persze, színház a színházban. De a kakasülőről az egész lenti tér, a lenti nézőkkel együtt, akiknek székei közé néha be-bemenekültek a szereplők, egy óriási arénának tűnik, ahol egyszerre több helyen is eksön van, és ez csak a rendezetlenségérzetet erősítette.)

Vagyis biztosan lehet. Csak akkor nem kellett volna kétszer megpróbálni belelépni ugyanabba a folyóba, és azután számonkérni a sodrás erősségének változását. Aki így jár, olvassa újra a Beckett-darabot, és aztán győződjön meg: a végkifejlet mindig ugyanaz.

kapcsolódó írások

HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK I. HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK II. HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK III. Jelenetek egy szenvedéstörténetből A SZFINX A LÉTEZÉSED TITKA

» Korábbi cikkek