HAMLET

Lakatos Laura

ADD NEKEM A LELKEDET!

Silviu Purcărete nagyszebeni Faustja

[2009. May. 21.]

Disznófejű ballonkabátos alakok terelgetnek a pokol forrongó bugyraiba, egy hatalmas orgia kellős közepébe... [műhely]

Faustja alapján Silviu Purcăretet akár egy elvetemült őrült rendezőnek is tarthatnánk, a szó lehető legnemesebb értelmében. Ez a színpadi alkotó meg van áldva azzal a nem mindennapi tulajdonsággal, amellyel képes rendezésről rendezésre könyörtelenül átértelmezni, felülírni színházról alkotott elképzeléseinket. Azt a „szép” illúziót, amiről azt gondoltuk, hogy színház, rendre porrá zúzza, de megnyit egy új világot, ami nem más, mint az ő maga fantáziája.

Ennek a képzeletnek egyik ilyen elképesztő szüleménye a 2007-ben Szebenben megrendezett Faust, Goethe nyomán. Amely előadást még ebben az évadban is, minden egyes alkalommal teltházzal játszanak, és nem azért, mert ritkán játszott darabról van szó (ami egyébként igaz), hanem azért a látványért, érzésért, atmoszféráért, amelyet Purcărete megteremt.

Saját földi megjelenésére Mefisztó bizarr helyszínt választott magának: kicsalogat bennünket a város ipari negyedébe, ott egy hatalmas csarnokba terel, amiben valamikor, nem is olyan rég még óriási munkagépek porosodtak. Merthogy ez az előadás helyszíne, Hala Balanţa a gyár neve. Már a belépés pillanatában énekhang fogad, egy hatalmas fehér lepedő mögül a kórus kristálytiszta hangja szűrődik ki, amelyet az egész csarnok visszhangoz. Megjelenik egy fehér öltönyös úr, aki mély, „sátáni” hangon elneveti magát, aztán lerántja a lepedőt és a szemünkről a leplet, és ezzel elindul az utazás.

Faust laboratóriumában találjuk magunkat: nyomasztó szürkeség borítja, a tanítványai ütött-kopott iskolapadokban ülnek, laptopjaikkal az orruk előtt. Egytől-egyig olyanok, mint egy csapat rajzfilmekben látott zombi. Az öreg Faust boldogtalan, mert bár minden tudás birtokosa, ám az örök fiatalság titkát nem tudta megfejteni. Hiányállapota tökéletes alkalom a sátán számára, hogy áldozatul ejtse őt. Mefisztó örömök tengerét és fiatalságot kínál Faustnak, amiért nem kér cserébe mást, csak a lelkét... és a paktum megköttetik.

A színpad egyik része megmozdul, hátrahúzódik és ezzel lassan feltárul előttünk a színpad mögötti világ, ahonnan eddig csak hangok szűrődtek ki. Disznófejű ballonkabátos alakok jelennek meg, hevesen terelgetnek az ösvényre, amely a másik térbe vezet – egy hatalmas, rémisztő és egyben káprázatos világba. Elmerülünk a pokol forrongó bugyraiban, ahol őrjöngő, idegtépő élő zene szól, hirtelen egy hatalmas orgia kellős közepében találjuk magunkat: tűzköpőkkel, tütü szoknyás torzszülöttekkel, disznókkal szeretkező dominákkal, a pokol mindenféle torz lényeivel, és persze Mefisztóval a főszerepben, aki mindenhol otthon van ebben a világban. Nem más ez, mint a hedonizmus világa: vonzó és torz világ, tükör a szemünk előtt. Félelmetes ez a látvány. Lebilincselő, megbotránkoztató és ijesztő is.

A Mefisztót alakító Ofelia Popii lenyűgöző, ez az apró termetű, törékeny nő hatalmas erőt áraszt. Teste pirosra festett, mellei az előadás nagy részében fedetlenek, olykor mindössze egy zakó takarja testét, arca, haja fehér, a szeme pedig egy beteges, megszállott uralkodó lény lelkét tükrözi. Elborzasztó, félelmetes figura, aki egy pillanatra sem veszíti el erejét vagy koncentrációját, nem válik saját játéka áldozatává. Faust (Ilie Gheorghe) olyan, mint egy Mefisztó által mozgatott bábu, mellékszereplő a sátán mellett, az összes többi alak pedig a kulcsfontosságú tömeg. Megdöbbentő a pillanat, amikor az előadás végetér és mindenki kiáll a tapsrendhez, Ofelia Popii az utolsó, aki beáll a sorba, ebben a pillanatban azonban már egy másik ember fordul felénk – sőt: egy ember, egy nő! Amint felcsendül a taps, begombolja a zakóját, leveti szerepét, visszatér bele saját lelke, így hajol meg. Nagyon komoly technikai tudásról és professzionizmusról árulkodik alakítása.

Az előadás nagyon sok látványelemmel és hatáskeltő eszközzel operál, amelyek nélkül nem jönne létre ez a színházi-teátrális sokk és nem lenne ennyire hangsúlyos a pokol és a sátán ereje. Az előadás látványtervezője Helmuth Stürmer, aki immáron állandó társává vált Purcăretenek, víziójuk kiegészítik vagy egyenesen felfokozzák egymást, a végtermékben pedig nagyszerűen, elválaszthatatlanul működnek. Rengeteg apró részletre bontott előadás ez, nagy stáb dolgozott a létrejöttén, pontosságot és odafigyelést igényelve minden egyes résztvevőjétől, hogy működőképes lehessen. Éppen e pontosság, odafigyelés és minden kis szerep és apró részlet komolyanvétele miatt oly elborzasztóan, megsemmisítően jó előadás.

Fotók: Scott Eastman / liternet.ro

kapcsolódó írások

ÉS PURCĂRETE ÁTÖLEL HARAG GYÖRGY EMLÉKNAPOK V.

» Korábbi cikkek