HAMLET

Avram Laura

RÍKAT, NEVETTET

Anna néni Árva élete

[2009. May. 14.]

Kakuts Ágnes egyedül hordja ki az erős érzelmi töltetű előadást. [műhely]

Az életben néha hihetetlen dolgok történnek, amikről azt gondolnánk, csak könyvekben, színházban vagy filmen fordulhatnak elő. Ám mégiscsak az élet a művészetek alapja és állandó ihletforrása. És vannak élettörténetek, amelyek színpadra kívánkoznak, különlegesek, drámaiak. Ilyen az Anna nénié is.

Anna néni egyszerű csángó asszony. Egy bákói faluban lakik, van férje, gyerekei. És persze a maga ügyes-bajos dolgai, mint mindenkinek. Eddig minden stimmel. Csakhogy ez a csángó asszony mégsem mindennapi. Az ő számára többet mért az isten a nehézségek zsákjából. „Férjemet egy percig sem szerettem” – mondja. Mindegyre veszekedtek, és a verekedés sem volt idegen a házuktól. Tizenhat gyermekéből nyolc meghalt, nyolc életben maradt. Minden nehézség ellenére Anna néninek megmaradt az életkedve és a humora. Erzsit eltemette, keresztelt helyette más Erzsit. Zsuzsi meghalt, született helyette új Zsuzsija. Nevezhetjük ezt életkomikumnak? Egy dolog biztos: az előadás bőven ad okot a nevetésre, még akkor is, ha sok keserű történetmorzsát tartalmaz.

Kakuts Ágnes az Árva életben (c) Fotó: Biró István

(c) Fotó: Biró István

A kolozsvári színház új stúdiótermében vagyunk. Nincs függöny. Bejön Kakuts Ágnes színésznői mivoltában, és elmeséli, hogyan találkozott a szöveggel és utána magával Anna nénivel. A szemünk láttára veszi fel a szerepet, átalakulnak arcvonásai, megviseltebb, gondterheltebb lesz, és a következő pillanatban már Anna néni szól hozzánk. Gyerekeiről, férjéről mesél a saját „ősi nyelvén”, tájszólásban. Nem is értünk meg minden szót. Betegségről, halálról, gyűlöletről, szenvedésről hallunk. Néha a színésznő kilép a szerepből, megmutatja az asztalon lévő csángó népviseletet, és el is meséli, hogy Anna nénitől kapta, de nem meri jelmezként használni, úgy adni elő „a műsort”. Talán jobb is így.

Egy ember jön be a játéktérbe, és egy számára fontos alakot elevenít meg. Így két ember életébe nyerünk betekintést, gazdagabbak leszünk, mintha csak az egyiket ismernénk meg. Mindkettő közel kerül hozzánk, megszeretjük őket. Kakuts Ágnes a kedvességét, melegségét is megmutatja nekünk, nem csak az Anna néni iránt érzett szeretetét.

(c) Fotó: Biró István

(c) Fotó: Biró István

Díszletre nincs szükség. Csak egy szék van, ahová leülhet a színésznő, meg egy asztal, rajta egy pohár víz, papírzsebkendők és a népviselet. Jelmez sincs, a színésznő civilben jelenik meg előttünk. Fény- és hanghatások sincsenek, nem kell ide semmi színházi eszköz, csak a színésznő, a szereplő és a nézők. Ezért van megvilágítva a nézőtér is, tudjon kialakulni egy igazi kapcsolat köztünk és Kakuts Ágnes között. Az előadás élő emberekről és kapcsolatokról szól.

Kiegyensúlyozott, jó szerkezetű előadást láthatunk. Sírunk, nevetünk, felváltva. A ritmusa a nézőre van szabva, az emberi érzékenységre. A könnyre fakasztó és mosolyra derítő részeket jól adagolva kapjuk Kakuts Ágnestől. Magával ragad a mesélés, beleéljük magunkat, majd szünetet tartunk a színésznővel együtt, nevetünk, népdalokat hallgatunk. A szöveg annyira erős, hogy még maga az előadó is meghatódik, lehajtja fejét, de hamarosan már megint a csángó asszonyt látjuk, amint a férjét okolja egyik gyermeke haláláért, vagy épp azt meséli, hogyan bomlott fel korábbi eljegyzése a szeretett férfival. És nem árt zsebkendővel felszerelkezni, mielőtt megismerjük Anna nénit. Élete erős drámaiságot tartalmaz, hihetetlen történeteket. Mondják, nehezebb elviselni egy gyerek elvesztését, mint egy szülőét. A legtöbbünknek inkább az a tapasztalat jut, hogy eltemetjük szüleinket.

(c) Fotó: Biró István

Ennek a csángó asszonynak nem csak az élete, hanem az egész lénye, még a beszédmódja is színházi. A szöveget Marosi Julianna gyűjtötte, Anna néni szájából majdnem minden mondat úgy hangzott el, ahogy most a színésznőéből hallhatjuk.

Egy ilyen előadáshoz egy ilyen kaliberű színészre van szükség, aki képes egyedül kihordani egy erős érzelmi töltetű műsort. Kakuts Ágnes amikor először találkozott a szöveggel, nagyon megszerette, és harminc éven keresztül élt benne Anna néni, míg végre megszólalt a kolozsvári színpadon. A színésznőn látszik, hogy nagy a tapasztalata a színpadon. Egy 75 perces előadást mutat be teljesen egyedül, csak a mimikáját, a kezét és a hangját használva. Nincs látványos színházi eszköztár, mégis él ez az előadás, magával ragad, megráz. Egy percig sem unjuk, feszülten figyeljük a színésznő meggyötörtté vált arcát, amikor felveszi a szerepet, a szeméből kinéző szereplőt, a tiszta énekhangját (ha népdalokat hallunk), a nyers, darabos csángó nyelvezetet, amit az irodalmi nyelv vált fel, amikor kilép a szerepből. Egy erős színésznő áll előttük, és a játékán túl látszik benne az emberség. Látszik rajta, mennyire tiszteli és szereti szereplőjét. Minthogy emberek vannak a színházi tér mindkét oldalán: a nézőtéren is, de a játéktéren is.

kapcsolódó írások

A MEG NEM TÖRTÉNT CSODA MESE A TŰ FOKÁN

» Korábbi cikkek