HAMLET

Mezei Krisztina Nelli

EURÓPAI ÍZEK - III/2.

Spanyol örömszínház

[-1. Nov. 30.]

Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál

A halott ember Yossarian sátrában divatot csinált az irodalmi művek szereplői között. Bár igaz, hogy a helleri regényben a halott ember nem beszél bele a történet menetébe, mint a tegnapi színdarabban.

A halott ember a La Abadía színház Me acordaré a todos vosotros című előadásban Julio Cortázar író, aki semmire nem emlékezik, saját műveire sem, de ez senkit nem zavart. A halott ember (illetve a szereposztás szerint az ember, aki nincs) időnként persze feltámad (de csak akkor, amikor kedve tartja), időnként meg ismét beáll nála a hullamerevség. A darabban ezen kívül szerepel még egy baba, a színész, aki krízisben szenved, a nő rózsaszínben, a nő nagy tüllben, a nő, aki Marcellóba szerelmes, az excentrizmusra hajlamos férfi, a csendes férfi, és a férfi, aki csak murkot eszik. Nincs lineáris történet, az egész egy posztmodern festmény, amibe mindenki azt magyaráz bele, amit akar.

(Fotó: teatroabadia.com)

A vázat persze személyes történetek alkotják, ezekre támaszkodnak a táncok és énekek. De mintha a szöveg mellékes lenne, vagy inkább kiegészítő jellegű. A szövegek átlagos kispolgárok átlagos életének darabjai: a színészé, aki sokat szeret beszélni, Julio Cortazáré, akiről gyerekkorában a barátnője azt hitte, hogy ő Jézus, és aki sztepptáncos akart lenni, az excentrizmusra hajlamos férfié, aki elmeséli a La Adadía színház történetét, a krízisben levő színészé, aki szerint a spanyol színház legnagyobb problémája az alkoholizmus és a túlzott temperamentum, a folyton murkot evő emberé, aki szerint a mosoly a legszomorúbb dolog a világon.

A történet, ami nincs, az emlékezés témáját járja körbe: hogyan emlékezünk, mire emlékezünk, és miért. Persze a darabból mindez nem derül ki, csak mondat- és gondolatfoszlányokból érthető meg bármi is. Olyan ez, mint a helleri abszurd életvezetés, amikor már nem tudod, hogy hol a határ a vicc és a nagyon szomorú, de ugyanakkor nagyon közhelyes valóság között.

Vajon van-e egyetemes humor, ami mindenki számára érthető, vagy maga a humor kultúrafüggő? A tegnapi előadás arról tanúskodik, hogy valami közös és egyetemes mégiscsak lehet, mert a közönség jót derült a vicces helyzeteken, beépített poénokon, a látványon.

(Fotó: teatroabadia.com)

A műfaj meghatározhatatlan. Inkább csak benyomások, megérzések jelzik, hogy a színpadon látott produkciónak egy kicsit mindenhez köze van: némafilmekre emlékeztető lassított vagy gyorsított felvétel, árny- és fényjáték, pantomim, musical, nagymonológ, filmszerű, táncjátékszerű, pantomimszerű, kabarészerű, shakespeare-i vagy görög tragédiaszerű (kórussal a háttérben) mozaik.

A színészek játéka semmi kívánnivalót nem hagy maga után. Úgy táncolnak, mint az igazi táncművészek, különösen a baba. Mozgásuk, koreográfiájuk pontosan kidolgozott, egy táncszínháznak is becsületére válna. A színpadi játék a mimikával, a pontosan elhelyezett hangsúlyokkal, a túljátszással, a kidolgozott gesztusokkal, a fokozásokkal és a csenddel a nyelvi korlátok és technikai bakik ellenére is világos és érthető. A színpadtechnika, fények és árnyak, hangosítás és zenei tudás: ezek mind együtt igazi összművészeti produkcióvá avatták a La Abadía színház Me acordaré a todos vosotros című darabját.

kapcsolódó írások

EURÓPAI ÍZEK EURÓPAI ÍZEK II.

» Korábbi cikkek