HAMLET

-

INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

Három előadás, három női sors

[2010. Nov. 10.]

V. Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT) - Arad

Egy kortárs, két archaikus kultúrában gyökerező történet, egy középkorú, egy idős, egy fiatal asszony az aradi színházi szemle első két napján

Mintha másik időszámításba csöppentünk volna: Arad az egykori szabad királyi város pompáját őrzi, monumentális épületein visszaköszön a barokk, neogótika, szecesszió, tágas sugárútjain fellélegzik a dombok, hegyek közé szorított városok helytakarékos tereihez szokott látogató. A történelmi díszletben viszont a legkorszerűbb színházi eszközökkel dolgozó előadásokat vonultat fel az Interetnikai Színházi Fesztivál.

Két épület: a kisebb, otthonosabb bábszínház (az Aradi Kamaraszínház székhelye) és a gyönyörűen karban tartott, lenyűgözően elegáns Ioan Slavici Klasszikus Színház ad otthont a fesztiválnak. A nemhivatalos program pedig (értelemszerűen) a fesztivál kávézójában zajlik, akár hajnalig – a változatosságot a naponta érkező-távozó társulatok biztosítják.

Egy középkorú, egy idős, egy fiatal asszony

Két nap alatt három, női sorsokra koncentráló előadás: fesztiválnyitóként a Liselotte és a május, majd a második napon az Árva élet, és a Teibele és démona. Egy kortárs, két archaikus kultúrában gyökerező történet, egy középkorú, egy idős, egy fiatal asszony. Egy, aki már nem reménykedik szerelemben, egy, aki maga mondott le a szerelemről és egy, aki magába a szerelembe szerelmes.

Liselotte harmincöt éves, az elmúlt másfél évtizedet egy beteg nő ápolásával töltötte, most pedig visszanyert függetlenségét szeretné megosztani valakivel. Nem kér sokat, cserébe szinte bármilyen kompromisszumra hajlandó. De úgy tűnik, Liselotte-ot üldözi a balszerencse: a jelentkezőkről (Kulcsár Székely Attila) sorra kiderül, hogy hiányzik egy kerekük. Vagy esetleg meghalnak.

Hiába Liselotte (Varga Csilla) minden darabos bája, minden türelme, empátiája, célját kereső szeretete, ezekkel a pasikkal nincs mit kezdeni. Vagy mégis Liselotte-nak van igaza, amikor azt mondja, lekésett magáról? Talán mégis inkább a lélegzetelállító szerelemre kellett volna voksolni a megalkuvás kétes értékű boldogsága helyett? Aki rájön, hol rontotta el Liselotte, talán van még esélye nőként boldogulni ebben a világban.

Anna néni megidézése

Az Árva élet Anna nénije tudja, hol rontotta el, de büszkén vállalja: szerinte egy rossz házasságból kilépni nem megváltás, hanem megfutamodás. „Én kerüljem a saját házamat, a saját életemet?” – kérdezi, aztán megvonja a vállát, keserű-pajkosan felnevet. Anna néni nem bocsát meg sem a hűtlenséggel gyanúsított első vőlegénynek – sem saját magának.

© Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem Gomboş

A csángó asszony élettörténete sorstragédiába kívánkozik: olyan anya mesél, aki nyolc gyerekét eltemette – és mintha többet gondolna rájuk, mint arra a nyolcra, akiket felnevelt. Világának szerves részét képezi a babona, az ismeretlen okú betegséget a rontással hozza összefüggésbe. És állandó vendég a magány, a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek mesélési vágy.

Anna néni szavait Kakuts Ágnes, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja tolmácsolja, az azonosulás szándéka nélkül: a csángó asszonyok viselete ott a kezében, de nem ölti fel, egyedül háziszőttes fejkendőjüket teríti a hajára mintegy szertartási kellékként. A színésznő rövid bevezetővel idézi meg Anna nénit, hogy aztán egyik pillanatról a másikra váltson arra az archaikus nyelvre, amelyiket (előre figyelmeztet) nem fogunk tökéletesen megérteni (ám ez nem is baj).

A csoda ott történik meg, ahol már nem tudjuk megállapítani, hol végződik Kakuts Ágnes, és hol kezdődik Anna néni. Az előadás a megelevenedő emlék és a színészi játék közötti, időnként hajszálnyira szűkülő határon táncol – talán éppen ebben rejlik a titka, amivel egy óra erejéig feszült figyelemre készteti a nézőteret. (A kritika szerzője: Fülöp Noémi)

A szenvedély démonai

A fővárosi zsidó társulat minden évben részt vesz az Interetnikai Fesztiválon, illetve a szintén kétévente szervezett Kisebbségi Színházi Kollokviumon. A korábbi években szinte kizárólag poros, élvezhetetlen produkciókat mutattak be, ezért nagyon szembetűnő az a változás, ami a Teibele és démona című üde, tiszta, koherens, jó színészi alakításokat felvonultató előadásukban tükröződik.

© Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem Gomboş

Isaac Bashevis Singer Nobel-díjas író és Eve Friedman színműve egy kortalan, archaikus és misztikus világot ecsetel érzékletesen. Szabó K. István rendező a Bukaresti Állami Zsidó Színház művészeivel, Horváth Károly zeneszerzővel és Baczó Tünde koreográfussal együttműködve a történet mindent elemésztő szenvedélyét teszi meg az előadás központi elemévé.

A démonok, akikben Teibele (Alexandra Fasolă) hisz, a zsidó hitvilágban gyökereznek, de a fiatal, férjezett, mégis magányosan élő nő meséjében földi, hús-vér szereplők ármányából kelnek életre. Teibele bennük, és csak bennük akar hinni, elutasítja Alchonon (Mircea Drumbăreanu) szerelmét, és ezzel hívja ki maga ellen sorsát.

A képlet viszont egyáltalán nem ennyire egyszerű: férje elhagyta, évek óta nem tért haza hozzá, a hagyományok miatt viszont sem elválni, sem újra házasodni nincs joga, míg férje halálhírét nem veszi. Ezt, illetve a fiatal, vonzó nő hitét használja ki Alchonon, aki démonnak álcázva magát egy éjjel felkeresi Tejbelét. A fekete nász mindkettőjüket elemészti: Tejbelét azért, mert minden éjjel démona után sóhajtozik, és a földi szerelmet elutasítja, Alchonont pedig azért, mert csalással szerezte meg a nőt.

© Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem Gomboş

A jiddis nyelven játszott produkciót feliratozták, de a fesztivál magyar és román közönsége számára enélkül is érthető, követhető, élvezhető volt, hiszen a szöveg szinte másodrangúvá vált a látványelemeknek, mozgásnak, zenének köszönhetően. Bianca Imelda Jeremias díszlete: egy síkjából kimozdított óralap a hamleti kizökkent időre is utalhat, hiszen a színen játszódó történet emberei épp olyan félve, mégis természetesen fogadják a túlvilági lényekkel való találkozást, mint a dán királyfi az apja szellemével való kapcsolatát.

A tér központi eleme egy kerekeken görgő ágy, a szenvedélyes találkozások színhelye, illetve egy kínpad, a be nem teljesült szerelem, a sorvasztó lelkiismeret-furdalás, majd a vezeklés tere. Ezek között a pontok között szinte nincs is átmenet, a főszereplők számára legalábbis átjárhatóak a láthatatlan falak.

A jelmezek (szintén Jeremias tervezte) kortalan fehér és fekete darabokból állnak össze (hálóing, ing, frakk stb.), de kiegészítői, a maszkok, a népi alakoskodás elemei, illetve a démon szarva egy archaikus (nem feltétlenül zsidó, inkább európai) kultúra elemei, amelyek az előadás jelentéssíkjait tovább gazdagítják.

Horváth Károly zenéje a színpadi „hétköznapi” hangokból csendül fel, egy csörömpölés vagy sikoly például szinte észrevétlenül zenével folytatódik, az átmeneteket nem is érjük tetten minden alkalommal. Ugyanakkor a zene és a mozgáselemek azok, amelyek mindennél egyértelműbben érzékeltetik a főszereplők mindent elemésztő szenvedélyét. (A kritika szerzője: Hegyi Réka)

Beszélgetés, ami a végével kezdődik

A fesztivál első szakmai beszélgetése bevallottan forgatókönyv nélkül zajlik: Nótáros Lajos, az Aradi kamaraszínház művészeti tanácsadója, valamint Hegyi Réka, Simon Judit és Jászay Tamás kritikusok (utóbbi egyben a zsűri elnöke is) kérdezik Balázs Attilát, a Rosencrantz és Guildenstern halott főszereplőjét. Az előadásról azonban hamarosan a fesztivál anyagi hátterére terelődik a szó, Markó Attila, a fesztivált támogató Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára bevonásával.

A valódi vita igazából a beszélgetés végéhez közeledve kezdődik el, amikor a Bukaresti Állami Zsidó Színház a teremben ülő tagjainak kezdeményezésére szóba kerül a Teibele és démona. A magyarországi Jászay Tamás például elmondja, semmit nem értett a jiddis nyelvű, románul feliratozott előadásból – és mégis, megértett mindent.

A zsidó színház tagjai pedig az előadás olyan rétegeire, utalásaira világítanak rá, amelyeket nem ismerhet fel az, aki nem mozog otthonosan a zsidó kultúrában. Kár, hogy a bukaresti társulat tagjainak indulniuk kell – és kár, hogy nem velük kezdődött a beszélgetés. (A beszámoló szerzője: Fülöp Noémi)

kapcsolódó írások

INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL 1.

» Korábbi cikkek