HAMLET

Fülöp Noémi, Hegyi Réka

INTERFERENCIÁK 2010

Főhajtás a mesterek előtt

[2010. Dec. 5.]

Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, Kolozsvár

A Kolozsváron zajló fesztivál kísérőrendezvényein Peter Brook és Tadeusz Kantor színházáról tartottak kerekasztalbeszélgetéseket.

Georges Banu két könyvét: A távolodás trilógiáját (Trilogia depărtării) és a Peter Brook és az egyszerű formák színházát (Peter Brook și teatrul formelor simple) mutatták be tegnap az Interferenciák 2010 Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében Kolozsváron. Míg az első kötet három esszét tartalmaz, amelyek közül kettőt Mihai Măniuțiu színpadra is állított, a második az európai színház gurujának eddigi legteljesebb életrajza.

„Az esszék Banu titkos, éjszakai arcát mutatják meg – fogalmazott Visky András a szombati bemutatón. – A kötetből a szerző, illetve Mihai és Anca Măniuțiu olvastak fel egy-egy részletet. Mint Visky elmondta, mindhármuknak szerves része volt a könyv megszületésében.

Banu, Anca és Mihai Măniuţiu

(Fotók: Biró István / Interferenciák)

„A diákjaimnak szoktam mondani: lehet úgy élni, hogy nem olvassuk el Banu könyveit, de érdemes-e? Szerintem nem” – fogalmazott a költő, drámaíró, a könyvet megjelentető Koinónia igazgatója.

A Peter Brookról szóló kötet kapcsán Banu elmondta, akkor vált Brook színházának feltétlen hívévé, amikor 1964 október 24-én megnézte az általa rendezett Lear király bukaresti vendégelőadását. „Brook egyszerre vallatta a színházat és az életet, egyszerre nyűgözte le a fény és a titok” – fogalmazott a kritikus.

A kötet az idén ünnepelt Peter Brook-év alkalmával jelent meg, ugyanebből az alkalomból a rendezőt Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki a Sorbonne Egyetem. Brook betegsége miatt nem lehetett jelen az átadáson, így videóüzenetben tolmácsolta köszönetét – ezt a felvételt tekinthette meg a könyvbemutató közönsége.

Banu dedikálja a Koinónia könyvkiadónál megjelent legújabb könyvétA rendezvény meghívottja volt Király Nina színháztörténész is, aki azonban a bemutatott kötetektől elkanyarodva, a mai beszélgetés témájáról, Tadeusz Kantor színházáról értekezett. Koltai Tamás színikritikus számára pedig Peter Brook neve a magyarországi színházi hagyomány hiányának következményeit idézte fel.

Koltai szerint ennek köszönhető többek között a jelenlegi, Alföldi Róbertet, a magyar Nemzeti Színház igazgatóját érintő botrány is. A kritikus arra kérte fel Tompa Gábort: csatlakozzon a Magyar Színházi Kritikusok Céhe által Alföldi támogatására megfogalmazott kiáltványhoz.

Ma délelőtt kerekasztalbeszélgetésen emlékeztek a 20 évvel ezelőtt, 1990 december 8-án elhunyt lengyel alkotóra, Tadeusz Kantorra. Georges Banu színházkritkus, színházelméleti író és Király Nina színháztörténész egy-egy rövid előadásban foglalta össze Kantor jelentőségét.

Banu visszaemlékezései, színháztörténeti párhuzamai arra világítottak rá, hogy Kantor a múlt század európai irányzataival hozható kapcsolatba, mégis az egyik legmerészebb újító, aki megkerülhetetlen, ha a mai színjátszásról beszélünk.

Elmesélte, hogy éppen húsz év telt el azóta, hogy felkereste Kantort, amikor a testamentum-színházról készült írni. Próbák után éppen tanúja volt annak, amikor Kantor egyik színésznője megkérdezte a mestert: kire szavaz majd a közeledő politikai választásokon. A rendező válaszában nem foglalt állást egyik párt mellett sem, és mielőtt sor került volna a választásokra, elhunyt. A történet érdekessége, hogy Brecht halálának időpontja is Hruscsov kiáltványa és az 56-os magyar forradalom elfojtása közé esik, annak idején neki sem kellett állást foglalnia a kommunizmus első megingása kapcsán.

Banu fontosnak tartotta aláhúzni, hogy Kantor idős korára lett nagy művész: az előrehaladott kor számára a beteljesülést jelentette, nem a kísérletező kedv elmúlását. Fiatalkorában, képzőművészként nem alkotott rendkívülit, Robert Rauschenberg és Andy Warhol hatása nagyon felismerhető volt műveiben. Első előadásaiban sem volt semmi rendkívüli, véli Banu.

Georges Banu, Visky András, Király Nina és Cristina Modreanu

Happeningjeiben viszont felfedezte a színház és a képzőművészet szoros kapcsolatát. Kantor így vallott erről a fordulatról: „ekkor döntöttem úgy, hogy az avantgárd autópályájáról letérek, és a temető felé vezető ösvényen haladok.’

A Halott osztály 1975-ös rendezése jelentette ezt a fordulatot, mert ebben sikerült a színháztörténetben talán először megjelenteni az emlékezést, az animált, vagy élettelen tárgyként hurcolt manökenekkel, bábokkal. Kantor, bár Gordon Craig színházelméletéhez és a japán hagyományokhoz is kapcsolódik (ott is a mesélő emlékezete hívja életre a szereplőket), mégis egyedit alkotott, hiszen az előadás teljhatalmú alkotójaként ő is jelen van a színen, animálja a szereplőket, befolyásolja az előadás ritmusát, stb. Ő volt az előadás középpontjában, személyes élményei keltek életre, és érzelmileg, szellemileg jelenléte tette teljessé előadásait. Éppen ezért, amikor utolsó rendezését, a Ma van a születésnapom címűt halála után is szerették volna játszani, Banu a tiltakozókhoz csatlakozott.

Intermezzo: az előadó telefonja csörrent  meg

Mint kiderült, a színpadkép kialakítása mellett nagyon sok időt fordított a zene kiválasztására is. Az előadások képi világa ridegséget árasztottak, a zene viszont nosztalgiát, és ez a kettősség tette teljessé az előadásokat.

Jerzy Grotowskival, a másik meghatározó 20. századi lengyel rendezővel való kapcsolatáról is sok anekdota kering, de a francia színházelméleti író szerint kettőjük között több a különbség, mint a hasonlóság: míg Grotowskit a meditáció és a buddhizmus foglalkoztatta, Kantor a párttal küzdött. A kerekasztalbeszélgetés alkalmával viszont épp azt tudta meg, hogy bár mindketten szerették volna titkolni, egyikük sem tudta teljes mértékben függetleníteni magát az orosz hagyományoktól. Grotowski titkolózva vallotta be egy alkalommal, hogy első előadásaiban orosz kiadványból elsajátított keleti meditációs technikákat alkalmazott, Kantornak viszont Király Nina ajándékozott egy orosz, kínzóeszközöket bemutató kötetet, amely ihletforrásként szolgált a Pusztuljanak a művészek című előadás létrehozásában.

Király Nina jelen lehetett a Kantor és a Crickot 2 társulat utolsó előadásain, így elsősorban személyes emlékeit osztotta meg a Tranzit Házban összegyűlt közönséggel. Elmeséléséből kitűnik: Kantor magányos művész volt, aki emlékeit, elsősorban édesanyja emlékét állította színháza, a halálszínház középpontjába, de érdeme, hogy a mikrokozmoszt annyira kitágította alkotóerejével, hogy makrokozmosszá tágult a színpadon. Teljhatalmú alkotó, de nem csak azért, mert vízióit meg tudta jeleníteni, hanem azért is, mert mindenhez értett, ha kellett, maga készítette el az előadásokban használt tárgyakat, csiszolt, varrt. Ugyanakkor a szavak teremtő erejében is hitt, több színházi manifesztuma kitér erre a gondolatra.

A közönség soraiból csak Anca Măniuţiu egészítette ki az elhangzottakat, aki maga is több színházi szöveget fordított. Felhívta a jelenlévők figyelmét egy kevésbé ismert Kantor-manifesztumra, amelyből az derül ki, hogy Craiggel ellentétben nem a marionett erejében hitt, hanem a színészben, aki esetlenségét, testét, hibáit vállalva tárulkozik ki a színpadon, tette pedig semmihez sem hasonlítható bátorság.

Cristina Modreanu, a Scena.ro főszerkesztője

A beszélgetést követően a Scena.ro román színházi folyóirat legújabb számát is bemutatták: ebben a kortárs norvég színház kerül nagyítólencse alá.

kapcsolódó írások

INTERFERENCIÁK 2010

» Korábbi cikkek