HAMLET

Fülöp Noémi

ELENGEDÉSI RITUÁLÉK

Bozsik Yvette: embereket kell megmutatni, nem gépeket

[2010. Oct. 14.]

dance.movement.theater

A rendező-koreográfus azt tartja a romániai színházak egyik legnagyobb vonzerejének, hogy a színészekre egyszerre jellemző az alázat és a szakmai tudás.

Magyarország egyik legelismertebb, de egyúttal számos vitát is kiváltó mozgásszínházi rendező-koreográfusa társulatával együtt gyakori vendég Gyergyószentmiklóson. Bozsik Yvette rendezte a Figura Stúdió Színház Játszótér című előadását, és a nemrég megszervezett dance.movement.theater című fesztiválon emellett a Bozsik Yvette társulat Újravágva című produkcióját is bemutatták. Bár nem szerepel az előadásban, a rendező-koreográfus fontosnak tartotta, hogy jelen legyen a gyergyói bemutatón.

Bozsik Yvette

(fotó: Rév Marcell)

Fülöp Noémi: Nem először vendégszerepel Gyergyószentmiklóson, dolgozik a társulattal – mi az, ami idevonzotta a Figurához?

Bozsik Yvette: Elsősorban a szívélyes meghívás vonz minden fesztiválra, vagy rendezésre – Béres László, meg a régebbi igazgató, Szabó Tibor is szívesen látott. A másik vonzerő a közönség szeretete, a színészek alázatossága, ügyessége. De nemcsak Gyergyóba járok rendezni, hanem Románia más területeire is: a Iaşi-i Operaházban volt bemutatóm, és két hét múlva Bukarestben is lesz.

Itt az alázat, a színészi tudás együtt létezik, és nem külön – Magyarországon sokszor tapasztalható, hogy a kettő különválik, és egyre kevesebb az alázat. Az utóbbit nagyon fontosnak tartom: a saját társulatomra is az jellemző, hogy nagyon alázatosak a táncosok, és nincsenek korlátok, határok a munkánkban.

Hogyan látja, ez az alázat gyergyói, erdélyi, vagy általában, romániai specifikum?

– Azt gondolom, hogy ez a romániai színészekre jellemző: nagy a színjátszás hagyománya, ugyanakkor különösen progresszív, és a kettő együtt jól működik. Jó volt a Játszóteret Gyergyószentmiklóson rendezni, bár abban az időszakban éppen balesetem volt, sokat betegeskedtem. Volt egy szakadás a vállamban, és ez csak akkor derült ki, amikor hazamentem. Ettől függetlenül élveztem azt az időszakot.

Mennyire vált vagy válhat meghatározó mozgásszínházi fórummá a dance.movement.theater fesztivál?

– Nemzetközi szintű fesztivál, nagyon komoly alkotók vesznek részt a rendezvényen. Nem érzem, hogy fel kellene zárkóznia más téren, mint az anyagi támogatás szempontjából – de a szükséges tudás meg odafigyelés létezik. A fesztivál progresszív, fontos, hogy olyan társulatokat lehet itt látni, mint a Pintér Béla Társulat, vagy a Tünet Együttes, amelyek Magyarországon vezető alternatív együttesek.

Erdélyben egyre több néptáncegyüttes emel be mozgásszínházi elemeket az előadásaiba – mennyire tartja jónak, folytathatónak ezt az irányt, és mennyire jellemző ez külföldön?

– Magyarországi példát tudok mondani: ott már egy évtizede elkezdődött a néptánc elmozdulása a kortárs tánc felé. Nagyon sok alkotó ma már vezető koreográfus, például Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett együttesvezetője, vagy Horváth Csaba, akik néptáncosok voltak, és a kortárs tánc felé fordultak. Az én együttesem egyik tagja, Gombai Szabolcs a Honvéd Együttes szólistája volt.

A néptánc elementáris energiákat szabadít fel, a táncosok alapképzettsége pedig alkalmas arra, hogy más stílusban is kipróbálják magukat. A Magyar Táncművészeti Főiskolán a néptánc tagozatosok sokkal nyitottabbak, mint a balett-szakos növendékek: a néptáncban teret kap a tánc öröme, a balett viszont sokkal keservesebb műfaj. Ha az a néptánc öröme át tud minősülni más stílussá, általában jó a végeredmény.

A mi munkánkban tulajdonképpen szintén az a fontos, hogy milyen az előadó személyisége a színpadon – és nem a forma. A forma sem lényegtelen, de sokkal kevésbé fontos, mint az, amit közölni akarunk, és az energia, amivel közöljük.

Azt mondja, hogy a balett keservesebb, tudom, hogy ön is balettel kezdte...

Balettművész vagyok, nagyon sok szerepem volt – magam is elvégeztem a Balettintézetet, a társulat tagjai pedig a mai napig klasszikus balettképzésben részesülnek. Fontosnak tartom a balett által nyújtott technikai felkészülést. Ugyanakkor keserves is, mert nagyon kevés balett-táncos emelkedik ki, a legtöbben megmaradnak a karban, be kell állniuk a sorba. A miénk más műfaj: például az Újravágva-ban mindenki kapott egy kis szólószerepet.

Másrészt a balett-táncosoknak nagyon korán, már negyven éves koruktól abba kell hagyniuk a táncot. A balett teljesen elrontja az ízületeket, akár a versenysportok, kemény deformációkat okoz a testben. Nem is alkalmas olyan mondanivaló kifejezésére, mint a mi előadásaink, amelyekben az ember összes problémája megfogalmazódik.

Számomra mindig is fontos volt, hogy ne takarjam el azt, amit mi, táncosok érzünk, ha kell, lehessen látni az erőfeszítést, a fáradtságot is – azt is meg lehet mutatni. Pontosan az az izgalmas, hogy embereket kell megmutatni a színpadon, és nem gépeket.

Az Újravágva koreográfusi-rendezői munkája különböző mozzanataira utal vissza, kimaradt jelenetek, kudarcok jelennek meg benne. Ezt másképpen értelmezheti az a magyarországi közönség, amely látta a társulat előadásait – milyen szemszöget javasolna azoknak, akik nem ismerik ezeket az utalásokat?

– Remélem, hogy működik előzetes ismeretek nélkül is: szerintem ez egy humoros előadás, ugyanakkor nagyon nagy elkeseredettségből fakad. Helyzetjelentés arról, hogy a művészetet próbálják beskatulyázni, én viszont nem akarok. Felszabadultan dolgoztam ezen a darabon, például összegyűjtöttem a legrosszabb kritikákat, és azokból született egy jelenet.

Persze emellett vannak benne jó kritikák is, de azok is humorral megjelenítve. Igazából nem az számít, hogy az embert hogyan ítélik meg kívülről, hanem az, ahogyan ő látja magát belülről. Egy ideig érdekelt, hogy mit írnak rólam, de sokkal bölcsebbnek kell lenni: ma már ennél sokkal fontosabb a közönség, a munkatársaim visszajelzése.

Itt nemcsak a művészetről van szó, hanem a társadalom előítéleteiről, amelyek borzalmasan meghatározzák az életünket, és ettől boldogtalanokká válunk: mindenféle elvárásnak megpróbálunk megfelelni, pedig nem kellene. Tulajdonképpen erről szól az előadás. Magamat is kritikával illetem a darabban, de ez egy játék: kissé stand-up comedy, élesen bírál, de közben nevetni lehet rajta.

Olyan előadásokból is szerepelnek részletek az Újravágva-ban, amelyeket a gyergyói közönség is láthatott: például a Sárga tapétából, a Lakodalomból vagy a Miss Julie-ből. Tehát szerintem az itteni közönséghez is szól – ugyanakkor persze főként a szakma felé irányuló, kritikai megfogalmazás. Párbeszédet képzeltem el a kritikusokkal, a szakértőkkel, akik azt gondolják, értenek ahhoz, hogy bíráljanak valamit.

Érdekesség, hogy soha még ennyi kritika nem született egy előadásunkról, mint az Újravágva-ról, miközben rám is felszabadítóan hatott.

Bozsik Yvette társulata

(fotó: Rév Marcell)

Tekinthető ez is valamiféle elengedési rituálénak, akár az a korábbi előadása, amelyben a gyermekkoráról mesélt?

– A Lány, kertben-ben és a Játszótérben is megjelenik a gyerekkor, viszont a Lány kertben a saját gyerekkoromról szól. Kemény volt újra átélni a negatív és pozitív élményeket – tehát magát a kettősséget. Az Újravágva ennek a folytatása, erős magamba nézés, azonban szakmai téren.

Jó kifejezés az elengedési rituálé, jelzi, hogy már túl vagyok valamin. Fontos dolog, hogy egy művész ne változzon meg, ha sikere van, vagy ha éppen kudarc éri. Ha sikeres vagyok, ne úgy éljem meg, hogy nekem mostantól kezdve mindent lehet – mert nem így van. Minden egyes munkám újabb harc, mindenhez alázattal kell hozzáállnom, attól függetlenül, hogy mennyit koreografáltam már.

A kudarcot sem szabad komolyan venni, nem szabad elhinnie, amit mondanak. Ilyen az élet, annyira szépen jönnek ezek a hullámvölgyek: egyszer jobb, egyszer rosszabb, és ez a magánéletben is így történik. Ha mindezt nagy egységében tudjuk kezelni, akkor nem éljük meg drámaian, nem betegszünk bele, nem megyünk tönkre, nem leszünk alkoholisták... nagyon sok mindent túl lehet így élni.

A munkáimban annyi mindent ki tudok fejezni, hogy egyfajta terápiát jelentenek: kifejezem a saját problémáimat, a kudarcaimat, meg persze az örömeimet is.

Ha nem a siker és nem a kudarc számít, honnan érkezhet az a visszajelzés, amitől az alkotó úgy érezheti: jól csinálja?

– Azt vallom, hogy ezt is egységében kell kezelni. Ha van öt perc az előadásfolyamban, amiért megérte dolgozni rajta, akkor az egészért érdemes volt. Sok gyerekelőadásom szerepel repertoáron, bébielőadástól az idősebb korosztálynak szóló előadásig, és jó visszajelzés, amikor tíz perc alatt elkapkodják a jegyeket.

Vagy jó visszajelzés az is, amikor egy telt háznyi gyerek tombol a Művészetek Palotájában. Fantasztikus, amikor például fogyatékosokkal: vakokkal vagy mozgássérültekkel dolgozom, és előadás közben síri csend van a nézőtéren. Vagy az is, ha az embert visszahívják egy fesztiválra.

kapcsolódó írások

dance.movement... 3

» Korábbi cikkek