szerkeszti: 
Kulcsár Gabriella
Egyszerre komédia és tragédia, élet és halál
Szabadság, 2007-05-16
Vajda János kortárs magyar zeneszerző úgy látszik szeretettel nyúl az opera műfajához. A Karinthy Frigyes novellájából készült Barrabás (1977, tv-opera), a Thomas Mann elbeszélése nyomán komponált Mario és a varázsló (1988), majd a Georg Büchner szövegére írt Leonce és Léna (1999) után 2007 tavaszán, pontosabban május 4-én a budapesti Operaházban újabb operáját, Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című bohózat-ihlette Karnyónét mutatták be elsöprő sikerrel.
Az 1977-ben írt Barrabás-ra még az erősen lírizált avangarde opera-nyelv jellemző, a Marióban stílusa a közérthetőbb nyelvezet felé fordul. A stílusváltás ugyanabban az időben más zeneszerző társait is jellemezte, így Csemiczky Miklóssal, Orbán Györggyel, és Selmeczi Györggyel alkotott művész-csoportját 1990 táján a „Négyek"-ként emlegették. Mi kolozsváriak örömmel nyugtázhatjuk, hogy a „Négyek" nem idegenek számunkra, hisz a Szamos-parti Magyar Opera társulatának előadásában láthattuk/hallhattuk a Leonce és Léna, A brémai muzsikusok, a Pikkó herceg és a Szirén című Vajda-,Csemiczki-, Orbán-, és Selmeczi- operákat. Örömöm határtalan, hogy ott lehettem a Karnyóné bemutatóján a budapesti Magyar Állami Operaházban és egy újabb remekbe szabott kortárs operával ismerkedhettem meg. Bevallom, kezdetben kissé szorongtam, hisz hallomásból úgy tudtam, hogy a budapesti közönség általában ridegebben fogadja a kortárs műveket. No, meg egy kicsit izgultam is, hisz a szereplők között a kolozsvári színész-énekes Laczkó V. Róbert neve is jelen volt, ami, jó kolozsvári lévén, büszke melegséggel töltötte el szívemet. Csokonai bohózatát még elutazásom előtt újraolvastam, és a történeten hangosan nevetve/mulatva számítottam rá, hogy a belőle íródott opera – kihasználva a szereplők jelleméből adódó humoros helyzeteket – szintén szórakoztató lesz. Azt azonban nem tudhattam, hogy a régies szöveg Várady Szabolcs modernebb nyelvezetű átdolgozásában is oly remekül őrzi meg a csokonais ízeket, szóvirágokat és humort. Vajda János zeneszerzőnek szinte adva van a szöveg kínálta ritmus- és dallamvilág, ami előző operáitól eltérően, ezúttal nem annyira a zenetörténeteti múlt stílusainak ludikus idézeteivel szórakoztat, hanem főként a népzene, a népies műzene anyagából merít, ismerjük el, zseniálisan! Igaz, nem hallunk eredeti népdal idézeteket, de zenéjéből mindvégig kitetszik az erősen magyaros jelleg. „Sok mű már eleve úgy készül, hogy annak csak egyik, és talán nem is legfontosabb eleme a zene. Ilyen szempontból az én operáim meglehetősen konzervatívak, bennük a zene szerepe elsődleges" – olvashatjuk a műsorfüzetben a Vajda Jánossal készített interjúban. A Kodály és Bartók ujjlenyomatát is őrző magyaros hangvételű operában, Vajda valójában ezúttal sem állta meg, hogy helyenként más művekből kölcsönzött idézetekkel tűzdelje meg szerzeményét.
„Például az opera előjátéka Ligeti György Le Grand Macabre című kortárs operájának pusztai parafrázisa, ám az autódudák hangját Vajdánál köcsögdudák helyettesítik. Annál valódibb idézet az első felvonás fináléjának frenetikus vénasszonycsúfoló tercettje, amely a magyar és cigány folklórból egyaránt merít" (Halász Péter). Karnyóné búcsúja az élettől Didó búcsújának témáját kölcsönzi Purcell művéből, de Mozart, Donizetti áriaparafrázist, gregorian dies irae részletet is felhasznál. A siratóban legsikerültebb a koloratúr-fordulat az ária végén, a tragikomikus „ha-ha-ha-ha-lál" szövegre.
Az opera fő erőssége a humor, a játékosság. Ascher Tamás Kossuth-díjas, érdemes művész rendezésében megelevenedik, és emberközelbe kerül az a tragikomikus világ, amelyben a vígjátékhoz szükséges legötletesebb, leghumorosabb eszköztárat használja fel. Ascher Tamás ízlésformáló, klasszikusnak mondható rendezését a közönség első látásra a szívébe zárta. Nem modernizált túlságosan, klasszikus-modernséggel a Karnyónéból pont azt hozta felszínre, ami az eredeti bohózatban oly tisztán megfogalmazódott: Csokonai kisvárosi történetében a kacagtató vígjáték mögött egy képmutató, haszonleső, kegyetlen, hazug világ rejlik, amelyben mindent az egyéni érdekek kormányoznak. Hogy is ne éreznénk ki belőle a ma emberének, a jelen társadalmának hasonló vonatkozásait? Nézzük a XVIII. századi komédiát, és közben saját magunkon nevetünk.
Özvegy Karnyóné siratja az urát, de szeme másokra kacsint. A „pesti módi" szerint selymekbe bújtatott Lipitlotty cifra ruhája alatt „szerelmes szív lappang", főleg az özvegy vagyona iránti szerelem. Karnyóné egyszerre sirat és örömkönnyeket ejt. Bánkódik férje után, mondván „az Isten nyugosszon meg", de hangsúlyából egyfajta átok érződik. Örömkönnyeit az udvarló Lipitlotty miatt ejti, akit szeret és mindenáron magához akar láncolni, még a kontóját, tartozását is elengedi. A párizsi Tipp Topp szintén képmutató, egyre azt bizonygatja, hogy „az asszonyért szíve szinte megreped", de ő is hozományvadász, csaló. Lóvá teszi Lipitlottyot. A csalódott Karnyóné öngyilkosságra szánja el magát, de a szemfüles Tipp Topp az egérmérget altatóra cseréli ki. Karnyóné siratója így tragikomédiába fullad. A két hozományvadász egymás ellen ront, Lipitlotty lelövi Tipp Toppot, s azután magát is. Ekkor az opera azt a drámai csúcspontot éri el, amikor minden főszereplő halott, még az időközben hazakerülő Karnyó is összeroskad felesége vélt halála láttán. A tragikus helyzeten Kuruzs közbenjárásával a Tündér és Tündérfi segít. Énekük hatalma újjáéleszti a halottakat. Az opera utolsó képeinek forgatagában az egymásra-találtak között Kuruzs Csokonai Vitéz Mihállyá lényegül át, aki boldogan hallgatja Lillára emlékeztető Tündér-kedvesével a neki szánt Mihály-napi köszöntőt.
A hangulatos díszlet, az elragadó színpadképek Khell Zsolt rafinált ízlését dicsérik. A Kossuth-díjas Szakács Györgyi jelmezei élethűek, stílusosak, a szereplők alkatára utalnak. Özvegy Karnyóné minden dísztől mentes fekete ruhát visel, hisz gyászol. Fehér menyasszonyi ruhát csak akkor ölt magára, amikor azt hiszi hatott a bevett egérméreg és halála előtt önmagát siratja el. Lipitlotty és Tipp Topp öltözéke a hamis udvarlókhoz illő, tetszeni akaró embertípus színekben, szabásában kirívó ruházata, míg a boltban segédkező kispénzű, jövő nélküli Borisé és Lázáré a mindennapi munkához illő, egyszerű. Samuka, Karnyóné fiának kissé rendetlen öltözéke viszont megmosolyogtató, a fiú ütődöttségét hangsúlyozza. A halottnak hitt Karnyó (Gulyás Dénes) libegő fekete katonaköpenye a csatatért megjárt „megszomorodott," fél szemére megvakult gazda öltözéke. Csodálatosak, igazán „tündériek", de valójában magyarosak a Tündér és Tündérfi ruhái.
A vígjáték szereplői a szerep nagyságától függetlenül, zeneileg és a színpadi játék szempontjából a maximumot nyújtották. A Karnyónét játszó Wiedemann Bernadett több nemzetközi énekverseny díjazottja, Verdi, Wagner alt hősnőivel és oratóriumok alt szólamának művészi megformálásával vált ismertté. Modern hangvételű, de jól énekelhető szólamát mindvégig magvas, gyönyörű hangjának tisztasága, az érzelmi változások expresszivitása jellemezte. Színpadi játéka hiteles, meggyőző és egyben finom humorú. Fekete Attila (Lipitlotty) az Operaház egyik legfiatalabb tenoristája, aki a magyar énekes-nemzedék egyik legjelentősebb képviselője. Kitűnő hang, kiváló színészi tehetség. Ő az egyik szereplő, aki az opera folyamán érzelmileg a legtöbb változáson megy át: képmutató szerelmes Karnyóné (vagyona) iránt, a 25 000 forintos lottériás nyereség gondolatától megrészegült, öntelt, de Tipp Topp által lóvá tett, majd megcsalatását felismerő, gyilkossághoz folyamodó és öngyilkosságba menekülő hős. Derecskei Zsolt (Tipp Topp) az Operaház magánénekeseként lírai és karakter tenor szerepeivel arat sikereket. Figurája kétszínű, szerelmet vall az öregasszonynak is, a szolgálólány Borisnak is, de minden csak felszínes. Hangját a népies és helyenként a nagyvárost szimbolizáló dzsesszes énekekben-áriákban kamatoztatja. A Boriskának „aranyvilágot" ígérő, vagy az „áll az alku, tegyünk rá pecsétet" udvari ünnepélyességű helyzetekben hangja határozott, biztos intonációjú. Mitilineou Cleo (Boris) hangja tiszta csengésű, az érzelmek/hangulatok kifejező tolmácsolója. Esdeklő, amikor magát sajnálja „óh, jaj szegény leányka én, mi lesz velem?", bánatos, amikor a „megváltó halált" kéri, de elkeseredettségében Tipp Toppal való kibontakozó szerelme mégis reményt keltő. Laczkó V. Róbert (Kuruzs) a kolozsvári Állami Magyar Színház kiváló tehetségű színésze, aki az utóbbi években rohamosan felfelé ívelő énekes karriert futott be. Klasszikus és modern operákban minden esetben maradandó élményt nyújt. Szerepeiben az énekhang és a játék szerencsés ötvözete valósul meg. Már az opera legelején, a mindenhez értő Kuruzs, a házaló kereskedő, jövendőmondó, felcser és alkalmi poéta derűt kelt hegedűjátékával, jobban mondva azzal, hogy a hegedűje akkor is szól, ha ő már nem játszik rajta. Habár Kuruzs mellékszereplő, de tisztán intonált szólama, jól érthető szövegkiejtése, expresszív játéka, apró színpadi „trükkjei" ráirányítják a néző figyelmét, sőt a darab végére egyfajta kulcsfigurává válik. A kezdeti, szinte „hangulati színfoltként" meg-megjelenő Kuruzs a mű végén már Csokonai Vitéz Mihályként énekel a boldogságról. Kertesi Ingrid (Tündér) és Vadász Dániel (Tündérfi) a bonyodalmakat hivatottak kibogozni, elsimítani, megoldani. Kedves daluk a halottakat is életre kelti, jókedvű éneklésük pedig a finálé együttesében a Mihály-napi köszöntőt vidítja. Tóth János (Lázár) boltos-segédként a kereskedésről és politikáról énekel, helytelen „beszéde" rokonszenvessé teszi. Samuka az egyedüli „őszinte" személy a vígjátékban, aki éppen „ütődöttsége" miatt marad gyermekien őszinte, mert nem is igazán érti, hogy mi történik körülötte. Ő az egyedüli, aki anyjának bánatát hivatott vidítani. Igazi jó színfoltja az előadásnak. Személyét női hang – Gémes Katalin – „reprezentálja" kellő naivitással és humorral.
Az összesen tíz szereplőre épített operának állandó, és szerves szereplője a kamarazenekar, amelynek összekötő és kísérő muzsikája a pillanatnyi lelkiállapotok/helyzetképek szuggesztív megjelenítésében játszik főszerepet. Török Géza az Operaház állandó karmestere, a kortárs magyar zene szakavatott előadójaként a zenekarral meg tudta valósítani a népies, modern, néhol impresszionisztikus vagy éppen dzsesszes sokszínűséget, a drámai feszültség fokozását, tökéletes harmonikus egységbe olvasztva a zenekari és énekes részeket.
Összegezve, a Karnyóné színrevitele egy összeforrott, jó hangulatú, profi együttes munkájának eredménye, egy olyan együttesé, amelyben mindenki a legjobbat adta önmagából. Illesse dicséret azokat a munkatársakat is, akiket névleg nem említettünk, de akiknek háttérmunkája nélkül a Karnyóné bemutatója nem lett volna egységes egész.
Hogy a zeneszerző miért éppen Karnyónét találta érdekesnek megzenésíteni? Nos, erre álljon itt Vajda János felelete: „Mert egyszerre van jelen benne komédia és tragédia, süt belőle az élet (és a halál), igazi dramma giocoso."
