HAMLET

Lokodi Imre

Mentsék meg a Figurát!

Erdélyi Riport, 2004-09-16

Most induló sorozatunkban a színi évad elején erdélyi magyar színtársulatokhoz kopogtatunk be, számba véve a gondokat, amelyekkel szembesülnek, s a terveket, melyek az intézményi fejlődést, illetve a művészi munka eredményességét kívánják szolgálni. Első írásunk egy jubileumhoz kötődik, húszéves a gyergyószentmiklósi Figura Színház. Játéktér, színpad nélkül jubilál. Láttak már hivatásos színházat önálló épület, kőszínház nélkül? A társulat már olyan abszurdot is játszott, hogy pakolt, s vidéken tartott bemutatót… A hogyan tovább kérdésére Gyergyószentmiklóson szakmai fórumon keresték a választ, s a tanácskozásra az Erdélyi Riport munkatársa, Lokodi Imre is beült.
Néhány mondat erejéig nem árt visszatekinteni a színház viszontagságos, de művészileg mindenképpen vállalható éveire. A gyergyói értelmiség a nyolcvanas évek közepén szűkös lehetőségekkel, ám jó rálátással és nagy ambícióval kezdett bele a színházteremtésbe azzal az alig hangoztatott, de nyilvánvaló szándékkal, hogy a nacionálkommunista szlogenekkel átitatott kulturális fülledtségbe értelmiségi igényeket kielégítő kultúrát teremtsen. Erről a korszakról ma azt tartja a szakma, hogy akkor a gyergyói Figura a romániai magyar színjátszás reménysége volt, ám aligha gondolt valaki is arra, hogy a Figura egyszer hivatásos színház lesz, noha, nota bene, kezdettől profi előadásokkal lepte meg a közönséget. A kívülálló alkalomadtán elhűlve nézte, mire képes a többnyire műszaki értelmiségiekből verbuvált csapat, különösen azután, hogy egy fiatal vegyészmérnök, Bocsárdi László vette kézbe a Figura művészeti irányítását.

Ázik, fázik a Figura

Tizennégy éve a Figura hivatásos színházzá vált, azonban a pillanat eufóriáján túl az intézményesüléssel együtt máris jelentkeztek az egzisztenciális kérdések. 1994-ben az időközben a színházi szakmában nemzetközi hírnévre szert tett Bocsárdi László rendező és hat színésze csomagol, átszerződnek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz, ott új életre keltve egy rutinba fúlt, improduktív társulatot.
A Figura ázik, fázik… nincs saját otthona, írták akkoriban. Jelentem, a helyzeten nem változtat az a tény sem, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Ennek ellenére a társulatot a hazai és a külföldi szakma elismeréssel jegyezte, csakhogy az oklevelekre senki nem adott olyanformán hitelt, hogy egy önálló, infrastruktúrával ellátott színházat hozott volna létre Gyergyószentmiklóson.
Ha nem, hát nem, az alapkérdés most is a kezdetekkel azonos: kell-e hivatásos színház a városnak, vagy a közművelődés gyűjtőfogalmával kell agyoncsapni azt? Nos, ilyen kérdésekre kereste a választ a Figura székházában, a színház egyetlen próbatermében, adminisztrációján, öltözőjében, stúdiótermében, előcsarnokában, „patkánylyuk-színpadán” és Isten tudja, még miféle multifunkcionalitásra szabott helyszínén megrendezett fórum. Nevezzük színházinak?
Ott volt Zsehránszky István színikritikus, Kötő József színháztörténész, művelődéspolitikus, Parászka Miklós, a Csíki Játékszín rendezője, Kelemen Hunor parlamenti képviselő, Dézsi Zoltán alprefektus, Pap József polgármester, Szabó Tibor színházi ügyvezető és Hegyi Réka színikritikus, moderátor.
Nem vitás, az alaphangot Zsehránszky István már korábban leütötte a jubileumra kiadott album előszavában: „Gyergyó városa nem tudja, hogy kit koplaltat, kit hagy ázni, fázni, hajléktalanul. És kit akar valami lyukas kultúrzsákba begyömöszölni, együtt másokkal, vele egy napon nem emlegethetőkkel, kulturnyikok ivadékaival, mondván: »Itt nem lesz sem kultúrház, sem Figura, hanem kultúra lesz!« S teszi ezt, mielőtt szemétre vetné… Mintha csak a kettes vécéből, illetve a kettes kabinetből jönnének ezek a bűzös szavak. Mert szerény tapasztalatom szerint a város vezetése nem érti, nem élvezi, nem szereti a Figura produkcióit. Nem is értékeli azokat.”

A koporsó sem jöhet már számításba

Nos, helyben vagyunk, vélemények ütköztek színházi, önkormányzati szempontok szerint. Zsehránszky a fórumon sem győzte hangoztatni: „Osztom Parászka Miklós véleményét, a társulatnak a Gyergyói-medencében fontos helye és szerepe van a magas kultúra megteremtésében. Nem kell azon csodálkozni, hogy Hargita megyében három hivatásos színház működik, hiszen jól tudjuk, a megye mesterséges tákolmány. Hargita megye három önálló vidékből, három központi városból áll, valamennyi megbírja a színházat. A jelenidejűség a művészetben elsősorban a színház által valósul meg.”
Kötő József: „Ahhoz, hogy a művészi szellem működhessen, elsősorban infrastruktúra kell. Bocsárdi László és alapító csapata nem ment volna el a Figurától, ha lett volna színházat működőképessé tevő infrastruktúra, profi mechanizmus.” Akkor aztán a magas kultúrát igénylő, képviselő értelmiségi, ha ma is apparatcsikéra emlékeztető véleményekbe ütközik, unja már, esetleg továbbáll, tehetjük hozzá a magunk részéről.
Parászka Miklós tudja a dolgát, a rendező-színművész a Csíki Játékszín megalakulásakor már végigjárt minden kálváriát. Fenntartja, hogy a színháznak mindenekelőtt működő struktúrára van szüksége, így lehet esélye esztétikai teljesítményekre. Egyetlen jól működő színházról sem állíthatjuk, hogy önfenntartó, még úgy se, hogy nyereséges…
Zsehránszky: „A színház nem tudja megtermelni az önfenntartásához szükséges anyagi alapokat, tehát támogatásra van ítélve… A halódó szocializmusban a sepsiszentgyörgyi színház asztalosműhelye koporsókat gyártott, csakhogy önellátásához az sem volt elég. Koporsógyártásba tehát fölösleges fogni…” Zseka azt mondja, az önellátás nem is lehet cél a színház vonatkozásában.

Mindent egy kalapba?

Noha helyszűke miatt a véleményeket csak kivonatoltan, lényegüket megragadva adjuk közre, nem kétséges, mire voltak kihegyezve a fórumon elmondottak. Igen, az önkormányzat szerepére, véleményére vártunk kíváncsian.
Előbb azonban tudni kell: Pap József polgármester a helyi Művelődési Központ és a Figura összevonásán gondolkodik, a művelődési ház igazgatójával egyeztetve kíván lépéseket tenni. Csakhogy Szabó Tiborék ebbe nem hajlandók belemenni, elfogadhatatlannak tartják azt, hogy a polgármester a jogi személyiséggel, intézményi státussal rendelkező színházat egy kalap alá vegye a helyi közművelődéssel.
Az ügyvezető igazgató azt mondja a Riportnak: „A művelődési ház legalább harmincéves, állaga folyamatosan romlik, a minimális színházi feltételeknek sem megfelelő. Elképesztő dolog színházat csinálni olyan épületben, amelynek fűtése sincs, a színházi évad köztudomásúlag nem nyári hónapokban zajlik. Másrészt éppen Székelyudvarhely szolgáltat rossz példát azzal a kétségtelenül kényelmes, de működésképtelen, esetleg a színházi produkció kárára menő szándékkal, hogy a Művelődési Házban székelő Tomcsa Sándor Színház pályázati pénzein a helyi közművelődés is szívesen osztozna. A kettő pedig távolról sem keverendő.”
Megállapíthattuk, hogy a polgármester a fórumon sem ígért konkrét lépéseket, ezúttal is a közművelődést és a Figurát egy ernyő, közös igazgatóság alatt látná célravezetőnek. Szó volt a moziról is, mint a város lehetséges színházáról, ám a csapás nem egyedül jár, a moziban diszkó működik, s nem hajlandó kivonulni onnan, azt állítva, hogy törvényes szerződése van az országos mozivállalattal. Utóbbival viszont a polgármesteri hivatal perben áll, és tudjuk, lassan őrölnek Isten malmai ebben az országban. „Mi nem követelőzünk – tette hozzá az ügyvezető –, működnie kell a művelődési központnak is, de akkor hozzon létre egy olyan erős struktúrát, amely lehetővé teszi azt, hogy a színház is gondtalanul működhessen benne, és alapvető feltételeket kínáljon a számára.”
Ahogy elnézzük, marad továbbra is az a balkáni viszonylatban is megmosolyogtató változat, hogy pakol a hivatásos színház (ha van mit), vidékre utazik, s egy falu művelődési házában tart bemutató előadást. Stílusosan szólva, kérem, ez a sajátosan kelet-európai abszurd…
Parászka Miklós: „Érzékelem, a sorok között az van, hogy van a városban másfajta, populárisabb színház iránti érdeklődés, amelyet vendégelőadásokkal ki lehet elégíteni. A Figurára semmit nem szabad ráterhelni. A Figurát meg kell menteni!”
Győrffy Kálmán író: „Ha jól érzékelem, a város vezetésének elképzelése az, hogy összecsapja a művelődési házat a Figura színházzal. Az elképzeléssel alapvetően baj van. A művelődési ház kommunista fantazmagóriában született, akkora színházterme van, amekkora Marosvásárhelynek kellene. Az arra jó, hogy időnként gyűlést tartsanak, ha jön az RMDSZ esetleg kongresszust tartani. A művelődési házat a polgármesteri hivatal sohasem tudja rendbe tenni, sohasem fogja kifűteni, úgyhogy maradunk otthon amerikai filmet nézni…”
Kolozsi Kilián színművész: „Tisztázni kellene végre, mi a kultúra, mi a művészet, ezen belül mi az egyiknek és mi a másiknak a szerepe a Gyergyói-medencében. Az a baj, hogy az alapvető különbségeket nem veszik figyelembe.”
Nos, az egybehangzó vélemények szerint még Gyergyóban sem ildomos a színházat a közművelődéssel közös fedél alá terelni. Az elhangzottak alapján megint abba az alapvető kérdésbe ütközünk, amire a fórum se találta meg a megfelelő választ: kell-e színház, ha igen, akkor az mire jó, mit szolgál a medencében.
A Figurának megvan a nagy érdeme. S ha a színház létre tudná hozni évente a Bocsárdi által javasolt Nyári Színházi Műhelyt, ahol az ország magyar színészei, rendezői, dramaturgjai, díszlettervezői összejönnek és zavartalanul dolgoznak olyan közös produkciókon, amelyeket aztán a gyergyói közönségnek (s talán majd másoknak is) bemutatnak, akkor újra a Figurára figyelne irigykedve a színházi szakma. „S talán jobban szeretné őt a város” – mondja Zsehránszky István színikritikus.
Egy biztos: a Figurának ezen a télen sem adatik meg az otthonos meleg.