szerkeszti: 
Liszka Tamás
Az eltűnt identitás nyomában
Beszélgetés a Boldogtalanok alkotóival
Kisvárdai Lapok (fesztiválnapilap), 2004-06-22
Korpos András (Korpos):
Tekintettel arra, hogy én még főiskolás vagyok, óriási élmény volt számomra ebben az előadásban részt venni. Pedig szinte véletlenül kerültem bele a darabba: a figura Viktor fejéből pattant ki, és a közös munkánk során alakult eleven karakterré.
Másképp alakult a mai előadás, mint az otthoniak?
Ez az első alkalom, hogy itt lehetek Kisvárdán, de az máris látszik, hogy itt másfajta közönség van, mint amihez szoktunk. Nem tudom, hogy mi vagy a nézők vittük-e el a darabot a helyzetkomikum felé, mindenesetre több volt a nevetés. Olyan pillanatokban is, amelyek alatt az otthoni előadásokon teljes csöndben ülnek. Ezek szerint a mélységek nem nyíltak meg igazán, pedig ez valójában egy nagyon nagy dráma. Ez a közönség viszont feldobta, átlelkesítette a darabot. Hangulatos előadás volt, volt benne minden A-tól Z-ig.
Farkas Ibolya (özv. Húberné):
Ma este teljesen új helyzet előtt találtuk magunkat. Adott egy darab, amelyet otthon megszokott díszlettel, útvonalakkal, fényekkel játszunk. Aztán egyszer csak itt vagyunk egy olyan térben, ami teljesen szokatlan a számunkra. Újra kellett szervezni a darabot, például az a dinnye is itt helyben került be. Amikor a Várszínház csigalépcsőjét megláttam a játéktérben, biztos voltam benne, hogy Viktor erre is azonnal kitalál egy történetet. És valóban, kitalálta – sőt jól találta ki. De közben az érzések, élmények, kapcsolatok, helyzetek megmaradtak.
Bodó Viktor (rendező):
Arra voltam kíváncsi, hogy mit lehetne kezdeni ezzel a darabbal úgy, hogy mindent lássunk belőle, de anélkül, hogy a szöveget erősen lecsupaszítjuk. Így persze nehezebb megérteni az előtörténetet, de szerintem még mindig maradt benne egy csomó hangsúly és játékelem, amelyekből érezni lehet, hogy amit látunk, az egy hosszú kapcsolat vége. Sok minden történt velük a múltban. A mi célunk azonban az volt, hogy élőbb, jelen pillanati dolgokból álljon az előadás. Ehhez hozzátartozik az is, hogy én nem kész koncepcióval érkeztem Marosvásárhelyre. Ezért nagyon sok időt elvett a háromhónapnyi próbaidőből az, hogy megnézzük, mit hoz elő belőlünk maga a darab. Ha elvonultunk volna a társulattal egy házba egy évre, és addig törjük a fejünket, amíg nem forr ki valamiféle közös stílus, más lett volna a helyzet. Így viszont borzasztó nehéz volt a dolog, főleg, hogy én kezdő vagyok, örök kezdő: hiszek abban, hogy úgy kell nekifogni egy előadás létrehozásának, mintha először találkoznánk a szöveggel. A mai előadásban volt olyasmi, ami nagyon szétesett, és volt, ami olcsó, vicces lett. Itt sokat nevetett a közönség, és a színészeket ez magával vitte.
Húber Vilmos egy kicsit mintha első főszerepedre, a Schilling Árpád-féle Baalra hajazna.
Igen, van összefüggés, főleg amikor Zayzi megjelenik abban a kopott kabátban. De ez inkább megközelítés, mint egyedi motívum kérdése: dinnyét használunk kelléknek, mert az olcsó, és jelmeznek is azt használjuk, amit éppen találunk, és méretre jó.
Zayzon Zsolt (Húber Vilmos):
Nem hiszem, hogy én lennék a főszereplője a darabnak. El lehetne játszani ugyanezt például Sirma Ferenc alakjára építve is. Sok egyedi dráma fut benne párhuzamosan, és ezek többé vagy kevésbé kibontva, de mind megjelennek az előadásban. Persze sokan vádoltak bennünket, hogy túlságosan belenyúltunk az eredeti darabba. Hogy ennek egy lakásnak kéne lennie egy konkrét házban. De szerintem ma már nem szabad úgy játszani a színházban, hogy az ember előtte nem veszi le az elavult dolgokat a szövegről. Kíváncsiak voltunk, hogy mi az igazi gerince ennek a történetnek. Azt a pontot kerestük, ahol a különféle identitások már eltűnnek, és pusztán annyi látszik, hogy van egy ember, akivel ilyen meg ilyen dolgok történnek. Lényegében Füst Milán is ugyanarról a történetről beszél, mint a mi előadásunk, csak egy kicsit más formában, más környezetben. A mienk egy picit durvább lett. De durvább is kell legyen, mert maga az élet durvult el időközben. Manapság keményebb dolgok történnek. Ahhoz, hogy megmutassuk a mai állapotot, nekünk is durva előadást kell csinálnunk. Azt hiszem, hogy a jelenkornak, a mának ez a Boldogtalanokja.
