szerkeszti: 
Király Kinga Júlia
Előszoba
Kisvárdai Lapok (fesztiválnapilap), 2004-06-23
A görög tragédiák házatáját halottak lakják. Ki-bejárnak – félelmet keltve – az élők világába, és megtorlásra buzdítanak. Az élőkre rátelepedő halottak felszabdalják az intimitás és a nyilvánosság határait.
Bocsárdi László Antigoné-olvasatában már a tér kialakítása is feldarabolja a klasszikus értelemben vett kint (nyilvánosság) és bent (intimitás) viszonyát. A szűk, folyosószerű térszerkezet mindkét hosszanti oldalán nézők ülnek – ezt az elrendezést nemcsak a kisvárdai zsinagógában kialakított színpad eredményezte, ugyanígy játsszák Sepsiszentgyörgyön is –, így a játéktér és nézőtér viszonyának szempontjából két különböző irányban fogalmazódik meg a már említett ellentét, a kívülről jövők és a bent élők ellentéte. A nézők látószöge azonban meghaladja a színpad terét. Túl a tragédián, a kint és bent között feszülő ellentéteken tekintetünk a szemben ülőkével találkozik, a színpad tükre a nézőtér másik oldalában folytatódik.
A kint és a bent azonban nemcsak a nézők számára problematikus. Ebben a légüres térben (és állapotban), az egymásról minden titkot tudó és semmit nem leplező család előszobájában, amelyben ki-ki szembesül önnön kivetülő árnyoldalaival, valamint a kivetülés hatását követő visszacsatolásokkal, az intimitás belemossa magát a nyilvánosság szennyébe.
A napfogyatkozást megelőző kóruslakomából lecsöppenő zsír, az elhantolásra szánt földre pergő homok, amely kosszá válik, mihelyt célt téveszt, az ott felejtett tárgyak és törvények némasága, az automata trón féknyomai, illetve a Kreón mellkasáról lecsorgó „anyatej” körültekintésre inti a térben állókat. A halottakat ugyan nem lehet elüldözni, sem eltakarítani, sőt, egyenesen tilos, de a jelenlétük okozta rendetlenség suvickolásra készteti még legádázabb ellenségüket, Kreónt is. A Haimónnal való találkozás, amely a távoli gyerekkor apa-fiú idilljét megidézve egyszeriben a fekélyes felnőttkor világához csatolja a nézőt, Kreón rendmániájában csúcsosodik ki, amint eszelősen, szinte a földet túrva próbálja eltüntetni a földre hulló élet martalékait.
Aztán a rend utáni vágyat elmossa a vihar, az esőkabátokról lepergő vízbe beleoltódik még néhány cigaretta, és a földhözragadtságot felváltja az ingoványos földközel, amely a halottak imbolygásától az élők számára még élhetetlenebbé válik, és amely végleg leszámol a kint és bent szükségszerű különállásával.
