HAMLET

Botházi Mária

Új utakon Temesvár

Frunză botránnyal távozott a Csiky Gergely Színháztól

Világszínház 2004/6. szám, 2004-00-00

Nem áll meg a világ – mondja a Világszínház megkeresésére Demeter András István, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója. Hozzáteszi, Victor Ioan Frunză rendező odaérkezte előtt is volt színház Temesváron, utána is lesz. És persze volt egy Frunză-korszak is, amely az igazgatót idézve „hét év alatt öt különböző típusú, kategóriájú, formátumú és művészi értékű előadást jelentett, amelyet szívesen mondok a magunkénak, és vállalok bárhol, bármikor. És azt is vállalom, hogy ezekért egyenként és összességében igen nagy árat fizettünk.”

Demeter arra az egy évvel ezelőtt kirobbant botrányra utalt, amelynek közvetlen oka A kommunizmus története elmebetegeknek című előadás bemutatója volt, és amely jószerével hosszú hónapokra megbénította a társulat életét. Azóta a történet e hasábokon nevesített szereplői közül a színész-igazgatón kívül csak Balázs Attila dolgozik a színházban: Victor Ioan Frunză, Adriana Grand és Cári Tibor munkaszerződése szeptember elsejével lejárt, és nem hosszabbították meg.

Bevégzetlen Kommunizmus

A Victor Ioan Frunză által színpadra vitt Matei Vişniec-darabot a Csiky Gergely Színház a tavalyi évad első bemutatójának szánta. A premiert 2003. december 17-ére, a 89-es romániai forradalom évfordulójára tervezték, az – egyébként borsos költségvetésű, 450 millió lejes (körülbelül 2,9 millió forint) – produkció azonban e határidőre nem készült el. A bemutatót az igazgató sürgetésére végül 2004. január 31-én tartották meg, az előadás azonban botrányba fulladt.

A rendező–díszlettervező alkotópáros, Victor Ioan Frunză és Adriana Grand az előadás előtt nyilvánosan fejtette ki álláspontját: mivel a kellékek, illetve a kosztümök egy része nem készült el, nem vállalják a felelősséget a produkció minőségéért. „Ez a helyzet precedens nélküli a karrieremben és – amennyire tudom – a romániai színházakban. Nem egyszerű – a bemutató előtti idegesség okozta – vitáról van szó, hanem alkotói jogaim sárba tiprásáról. (…) Úgy érzem magam, mint egy feltételesen szabadlábra helyezett tyúktolvaj” – jelentette ki egyik nyilatkozatában Adriana Grand. (Evenimentul Zilei, január 28.) Hasonló véleményen volt Balázs Attila, az előadás főszereplője is – a színház vezetősége ellen irányuló felszólalását Cári Tibor zeneszerző is osztotta.

Demeter András István viszont elrendelte a bemutatót. Mint mondja, az előkészület lélek- és társulatromboló módon zajlott, akárcsak korábban a szintén Frunză rendezte Lorenzaccioé. Hozzáteszi, a rendező munkái közül ez utóbbi másfél évig fagyasztotta le a színház munkáját és életét, a két évvel ezelőtti Hamlet több mint kilenc hónapig és a költségvetés jelentős túllépésével készült el, a Sonkastratégia és a Gyermekszemmel című egy-egyszemélyes előadás is másfél évet vett igénybe, bár ez csak Balázs Attilát és Demeter Andrást kapcsolta ki a társulat munkájából. Egyedül a Lecke valósult meg határidőre és költségvetésen belül. Demeter nem akarta megkockáztatni, hogy a színházban gyakorlatilag leálljon a munka, márpedig a próbafolyamat idején más előadásokat nem lehetett hatékonyan próbálni vagy játszani.

Az elrendelt bemutatót az alkotók bojkottálták: a díszletváltásokat az arra utaló szöveggel teleírt kartonlapok be- és kivitelével jelezték, akárcsak azt, hogy a soron következő jelenet csupán elképzeléseik hozzávetőleges váza. „Az előadás nem befőttesüveg, amelyet kinyit az ember, ha megéhezik” – vélekedett Frunză néhány nappal az „igazi” premier előtt (Ziua de Vest, március 3.). A teljes előadást végül március 9-én mutatták be.

Hamis munkaszerződés?

A bemutatóval korántsem csillapodtak a kedélyek. Rövid idő elteltével újabb bomba robbant: Frunză azt állította, hogy a direktor meghamisította a munkaszerződését, mint mondta: színházi irodájának ajtaja alá becsúsztatva lelt az okirat másolatára, amelyen a lejártának időpontját golyóstollal írták át 2004. augusztus 31-re, és a módosítást Demeter András aláírása láttamozza. Az április 29-i Evenimentul Zileiben kifejtette: „A múlt év [ti. 2003 – a szerk.] szeptemberében az enyém kivételével az összes munkaszerződést meghosszabbították. (…) Kérem a polgármesternél az ügy kivizsgálását, hiszen a törvény értelmében mindahány munkaszerződést meg kellett volna újítani. Másrészt olyan jelzéseket kaptam, amelyek azt sejtetik: nincs már szükség román rendezőre a magyar színházban. Súlyos az, ha hét év kemény munka után kiderül, hogy a rendezőket nem képességeik, hanem etnikai hovatartozásuk alapján választják ki. Ebben a színházban értem el karrierem legkiemelkedőbb szakmai eredményeit, és nem értem, miért kell elmennem, ha csak nem azért, mert felhívtam a figyelmet a rossz menedzsmentre.”

Demeternek ehhez nincs különösebb hozzáfűznivalója. Véleménye szerint, ha a rendező úgy gondolja, hogy ő meghamisította a szerződését, akkor jogi úton kell keresnie igazát. „Ezt tanácsolta neki az átvilágító-bizottság is [erről a későbbiekben lesz szó – a szerk.], a munkaügyi felügyelőség is: egyetlenegy lehetőség van, törvényszékre menni. Nem ment.”

Lehetséges válságorvoslatok

Az események hatására a temesvári román értelmiség egy része amolyan válságkezelő civilfórumot alakított Celula Civica de Criza (CCC, nyersfordításban: civil válságsejt) néven, amely nyilatkozatban foglalta össze a történéseket, és a dokumentumot benyújtották a helyi önkormányzathoz. Az irat leszögezi: a CCC első akciójával a közvélemény elé óhajtja terjeszteni azokat a temesvári Csiky Gergely Színházban tapasztalt „elfogadhatatlan visszaéléseket, amelyeket Demeter András igazgató követett el Victor Ioan Frunză rendező és Adriana Grand díszlettervező ellen”. Ezzel kapcsolatban Demeter a Krónika erdélyi napilap július 22-i lapszámában így nyilatkozott: „A CCC néhány tagja, főleg újságírók, az utóbbi időben Sztálinnak, Ceauşescunak tituláltak engem, bennem viszont az ő stílusuk és maga a CCC idézett hasonló emlékeket. Egyetlen magyar újságíró vette észre és jegyezte meg, hogy a CCC összehívását és megszületését jelentő Pelikán hajón [Daniel Vighi író az úszó vendéglőként működő Pelikán hajón szervezte meg a teátrum ügyeit érintő vitafórumot – a szerk.] mindenki jelen volt – kivéve a színház képviseletét.”

A januári botrány után egyébként Demeter megrovásban részesítette az előadást bojkottáló személyeket, Balázs Attilát, Adriana Grandot, Victor Ioan Frunzăt, illetve Cári Tibort. Mivel a megrovások ellen csak a törvényszéken lehet fellebbezni, valamennyien ehhez folyamodtak. A CCC-nyilatkozatból ugyan az derül ki, hogy valamennyi pert a művészek nyerték, a színházigazgató ugyancsak a Krónikának azt állította: a bíróság elutasította a „megrovottak” fellebbezését.

A rendező, a díszlettervező és az említett társulati tagok ugyanakkor beadványt intéztek a város önkormányzatához (nem hivatalos információk szerint csak a temesvári polgármesteri hivatalhoz ez ügyben benyújtott beadványok közül Victor Ioan Frunză mintegy hatvanat jegyzett), amelyben a színházban általuk tapasztalt rendellenességekre hívják fel a figyelmet, és nehezményezik, hogy az igazgató nem hosszabbította meg munkaszerződésüket. Ennek nyomán az önkormányzat művelődési szakbizottsága július közepén tárgyalóasztalhoz ült, átnézte a terjedelmes dokumentációt, meghallgatta a feleket, és salamoni döntést hozott: elrendeli a teátrum átvilágítását, hogy a szakértők megfigyelései, vizsgálata nyomán dönthessen a további intézkedésekről. Az átvilágítást eredetileg maximum kéthetesre tervezték, de ebbe az igazgató nem egyezett bele. Mint mondja, a bizottság tagjai még soha nem dolgoztak színházban, továbbá egy-egy ilyen művelet átlagos időtartama két-három hónapra tehető. „Végül szeptemberben kaptam meg a jelentést, amelyhez – bár a törvény feljogosít erre – hozzáfűznivalóm nem volt, mert olyan problémát nem vetett fel, amellyel ne érthettem volna egyet” – sommáz Demeter. Hozzáteszi: „Semmi olyasmit nem találtak, ami igazgatóváltást vagy adminisztratív szankciókat feltételezne.”

Demeter: egyre kevesebbet nyújtott a varázsló

„Fantasztikus pasas, ezt el kell mondani róla. Ő is, a felesége is őrült, persze nem hétköznapi vagy klinikai értelemben. Ebben a szakmában, ha mindenki normális, abból nem lesz semmi. Csak jót tudok mondani minden olyan pillanatról, amelyet művészekként együtt töltöttünk. Ugyanez nem érvényes azokra a pillanatokra, amelyeket emberként töltöttünk együtt, hiszen iszonyatos energiákat emésztett fel minden egyes, általa kreált helyzet megoldása” – jellemzi a rendezőt Demeter. Elmondása szerint amióta Frunză a színháznál van, mindig megvolt a szakadás közte és a társulat között. „Ez idő alatt határozott érdekem volt, hogy ezt a helyzetet megoldjam: olykor a társulat akarata ellenére is.” Az önkéntelenül is feltoluló újságírói miértre határozottan válaszol: mert megérte, mert a végeredmény csodálatos volt. Temesváron sajátos a színház és a közönség viszonya, magyarázza, hiszen harmincezer magyar él szétszórtan mintegy félmillió nem magyar ember között. Úgy véli: a temesvári magyar lakosság jelentős hányada nem szokott hozzá a színházba járáshoz, és ezt lehetetlen megváltoztatni. Tehát egy fiatal színészt nem elsősorban az esténként felgördülő függöny, a zsúfolt nézőtér élménye vonzhatja Temesvárra, hanem például az, hogy olyan izgalmas alkotókkal dolgozhasson, mint Victor Ioan Frunză, akitől rengeteget tanulhat. Ám épp azok a fiatalok, akik Frunzăért szerződtek ide, egy idő után egyre kevesebbet kaptak tőle. „Annál az embernél, aki varázslóként híresült el, a színészek lassan jelmezek viselőivé, vagy csupán világítási felületté váltak” – vélekedik.

Új korszak hajnalán

A mintegy hetven főt foglalkoztató társulat idei, 52. évadjában a magyar színpadi irodalomból válogat. Első bemutatójuk Heltai Jenő Úri menazsériája volt, ezt a bábtagozaton Fodor Sándor Csipikéje követte. Nemrég sikerrel mutatták be az Emil Loteanu által rendezett legendás film, A cigánytábor az égbe megy színpadi adaptációját, amely magyar nyelvű bemutató volt. Az említettek mellett olyan darabok bemutatói fémjelzik az intézmény repertoárját, mint Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker?-e (Vadas László rendezése), Parti Nagy Lajos Ibusárja (Kövesdy István állítja színpadra), a fiatal budapesti forgatókönyvíró, Salinger Richárd Az írás című stúdiódarabja, vagy Szép Ernő Lila ákáca, amelyet Verebes István állít színpadra.

Demeter szerint a nyáron tetőződött eseményeknek koránt sincs végük, vélhetőleg lesznek még utórezgései. De, mint mondja, erre nem szeretnének túl sok figyelmet szentelni, hiszen nekik a színház előtt álló új kihívásokra kell koncentrálniuk, a teátrum új formanyelvét kell kialakítaniuk. Ahányszor csak a Frunză-problémával foglalkoztak, nagyon komoly következményekkel járt: elvonta figyelmüket azokról a lényeges dolgokról, amelyek egy színház mindennapjainak a biztos és normális működését jelentik.