HAMLET

Hegyi Réka

HULLACSERE-BRAVÚR

Brassói fesztiválnapló – második bejegyzés

[2008. May. 8.]

IV. Interetnikai Színházi Fesztivál, Brassó

A megnyitó nem mondható közönségsikernek, de ritka alkalom nyílt két különböző rendezésben megnézni Garcia Lorca Yermá-ját.

Tizenheten a nézőtéren

A szervezők minden bizonnyal szerették volna az Interetnikai Fesztivált ünnepélyes hangulatban, nagy közönség előtt megnyitni. Mint tegnapi bejegyzésemben említettem: a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Német Tagozatának fesztiválra javasolt előadása nem kerülhetett színre, helyette más produkcióval léptek fel.

Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabját Puiu Şerban rendezte. Sajnos nem értem el a nyitó előadásra, nem sikerül előadás-képeket sem találni, de a szereposztásból kiderül, hogy a négy főszerepet négy különböző nemzetiségű színész játszotta (Boldizsár Emőke, Steve Walter, Iulia Popa és Tomohiko Kogi). Brassói ismerősöm megszámolta a nézőtéren ülőket: tizenheten voltak kívácsiak a fesztivál-nyitó előadásra (pontosítás 2008. május 10-én: heten - úgy tűnik ezt még én sem akartam elhinni).

Kapcsolódó:

>> Brassói fesztiválnapló - első bejegyzés >>

Számomra hétfőn a Szatmári Északi Színház Harag György Társulatának előadása, A bárónő és a komorna indította a fesztivált. Félreértés itt is történt, mert a bábszínház termében játszották a darabot. Rendezője, Szilágyi Regina eddig többnyire bábelőadásokat hozott létre, ezért többen úgy gondolták, hogy a szatmáriak ezúttal is bábos produkcióval szerepelnek a programban. Sajnos emiatt ezen az előadáson is nagyon kevesen ültek a nézőtéren.

Tükörjáték

Michael Mackenzie darabját a budapesti Bárka Színház szövegváltozata alapján mutatták be, színházi játék felnőtteknek műfaji megnevezéssel. (A Bárka előadását Előhívás címmel Bérczes Lászó rendezte, Spolarics Andrea és Szabó Márta játszották a címszerepeket.)

Szilágyi Regina rendezői elképzelésében a történet a XX. század első éveiben, Párizsban játszódik – erre utalnak a hátsó díszletfalra vetített képek, Tulouse-Lautrec és a Moulin Rouge plakátjai. A fényképezés, bár abban a korban még elég körülményes volt létrehozni, a történet szervező eleme: egy-egy képben elevenítik fel a Bárónő (Némethy Zsuzsa) és a Komorna (Csíki Orsolya) különleges találkozást, amiben a jól öltözött, illatos és szép Madám megszelidíti a tanyán, igénytelen körülmények között, szinte állati sorsban élő lányt.

A bárónő és a komorna (Csíki Orsolya és Némethy Zsuzsa)
A szelidítés tulajdonképpen kölcsönös: a hosszú, türelmet próbáló folyamat, amiben Emily megtanul állni, viselkedni, beszélni és egy komornával szemben támasztott elvárásoknak megfelelni a Bárónő számára egy önismereti tanfolyam, amiben saját gyengeségeivel, modorosságával szembesül.

Az utolsó képekben pedig egyértelművé válik, hogy a “megmentő” szerepében tetszelgő Bárónőt tulajdonképpen ez az ambivalens, vonzódásoktól és taszításoktól terhes kacsolat mentette meg a sivár, képmutató élettől.

A remek alakítások, a játékötletek jó ritmusban pörgetik az előadást. Csupán apróságokban vannak csúszások: a Báró fényképe például nem jelenik meg azokban az első jelenetekben, amikor már “előhívják”, csak később – nem derül ki miért éppen akkor. A kevés eszközzel és kellékkel, egyszerű díszletben bemutatott előadásban egy ilyen gesztusnak hajlamosak vagyunk jelentőséget tulajdonítani. Mint ahogy a tükörnek is, ami a játéktér bal hátsó sarkát foglalja el, és azon kívül, hogy a komornának tanuló Emily egyszer rácsodálkozik, nincs más jelentősége. De az előadás egészét ezek a semmiségek csak egy-egy másodpercre törik meg.

Yerma, kétszer

Nagyszerű lehetőség adódott a fesztiválon: a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház is az idén bemutatott Yerma című előadást hozta el Brassóba két különböző megközelítésben.

Béres László a gyergyói előadásba talán túl sok stíluselemet ötvözött: mozgás- és látványszínházi elemekkel, flamnecót és argentin tangót – hogy csak a legmarkánsabbakat soroljam. Federico García Lorca balladisztikus szövegét viszont nagyon leszegényítette, Ungvári-Zrínyi Ildikó dramaturggal közösen dolgozva csak a történet megértése szempontjából elengedhetetlen replikákat tartotta meg.

Jelenet a gyergyószentmikósi Yermából
Az előadás erényei elsősorban a groteszk képekben nyilvánultak meg: a várandós asszonyok tangójában, a mosási jelenet szépen megvilágított, szenvedélyes jelenetében, Dolores vampos figurájában (Boros Mária), aki napszemüveggel, dohányozva a modern nő képében mutatkozik, de kiderül róla, hogy a környék egyik legtermékenyebb asszonya és ősi termékenységi praktikák ismerője.

Sajnos a főszerepet játszó Barta Boróka játéka, bár kellő odaadással formált naiv asszonykát Yermávól, nem tudta maga köré szervezni az előadást. Gond volt a szövegértéssel is (pedig az Opera épülete kitűnő akusztikával rendelkezik!), és egy-egy jelenet, például a termékenységi rítus nevetségesre sikeredett (talán azért, mert a színészek koncentrációja nem tudta elég feszessé és hitelessé tenni).

Viktor (Antal Csaba) szerepének értelmezése is fura: Antal Csaba tolószékben látogat el Yermához. Értem én, hogy Yerma tisztasága, feddhetetlensége így egyértelmű, de éppen ezért a drámában feszülő szenvedélyek, tudat alatt rejtegetett vagy alig tagadott vonzalmak is elsikkadnak.

Jelenet a Tomcsa Sándor Színház előadásából fotó: Petki Jutka/ Brassói Lapok
Csurulya Csongor, az udvarhelyi előadás rendezője kitűnő színészvezetőnek bizonyult, hiszen a címszerepet vendégként játszó Tompa Klári és az összes mellékszereplő erőteljes jelenléte egy percre sem engedte lankadni a nézők figyelmét. Úgy tűnik, egyetlen mondat sem maradt ki a szövegből, és ez nem vált az előadás kárára, sőt, sokkal több lehetőséget adott a színészeknek arra, hogy árnyalatokkal gazdagítsák azokat a szerepeket, amelyeket a gyergyói kollégáik csupán csak felmutattak.

A néptáncból ihltetett mozgáselemek (koreográfus Lőrincz József), valamint a Ghimes együttes egy-egy zeneszámából kiragadott dallam a szöveg balladisztikus jellegét húzzák alá, és kitűnően szolgálják a majdnem üres térben játszott előadást.

Mindkét Yerma nyitójelenetében egy-egy hatalmas nászágy foglalja el a színpad közepét. Már a kezdőképekben kiderül, hogy a két rendező milyennek látja Yerma és Juan kapcsolatát: Béresnél egy vízszintesen bemutatott kontakttánc érzékelteti, hogy testi kapcsolatuk “rendben van”, Csurulyánál viszont a férj mozdulatlan kő az ágyban.

Még egy jelenet a Székelyudvarhelyi Yermából
Az utolsó jelenetek is két különböző értelmezést zárnak le: A figurások előadásában Yerma szerelmi aktusban egyesül a bika-álarcos Juannal, az udvarhelyi produkcióban viszont ellenáll a kísértésnek – becsülete még a gyermekáldásnál is fontosabb számára. Az utóbbi előadásban egyébként Viktor (Posta Ervin) is más: vonzó férfi, akinek tekintetétől Yerma még mindig összerezzen.

Tompa Klári, a Tomcsa Sándor Színház Yermája külön szerepelemzést érdemel. A felhőtlen mosolyú, odaadó házastárs, akinek ugyan már rögeszméje a gyermekvárás, lassan-lassan eszelős, nyomasztóan szókimondó és meddősége miatt kétségbeesett asszonnyá érik a s szemünk láttára.

Witkiewiczről itt és most

A Nagyváradi Állami Magyar Színház Az őrült és az apáca című előadása, mint tegnap is jeleztem, stúdióelőadás. Érthető módon a rendező, Vadas László ragaszkodott ahhoz, hogy a nézők közvetlenül a játékteret elkerítő díszletelem (az elmegyógyintézet zárt osztályát elkerítő rácsketrec) körül foglaljenek helyet. A sokkolási szándék egyértelműen azt célozta, hogy a közönség ne csak elméjével, távolságtartóan fogadja be a meghökkentő történetet, hanem zsigerileg is hasson rá.

Sajnos ehhez az őrült, azaz zseniális költőt játszó ifj. Kovács Levente játékának is meggyőzőbbnek kellett volna lennie. Talán testalkata és a szűk térben elvörösödő arca, illetve kövér izzadáságcsöppjei is hátrányára szolgáltak… Kifogásolható az is, hogy a három oldalról körbevett játéktér ellenére úgy játszottak, hogy a kétoldalt ülők számára nem volt látható az, ami a hagyományosan “szemben” ülő soroknak igen (a tapsrendnél, amikor meg sem hajoltak a nézők kétharmada előtt, már arra gyanakodtam, hogy otthon másképp néz ki a tér).

Az őrült és az apáca (ifj. Kovács Levente és Ababi Csilla)
Engem személy szerint a kakofóniáig (hogy ne mondjam: őrületig) felhangosított zene is zavart, mert sok esetben a színeszeknek kiabálniuk kellett, hogy egymást hallják. Egy jelenetért viszont mindenkinek ajánlom az előadást: a színen öngyilkosságot elkövető költő “hulláját” ügyesen kicserélik egy statisztára, így az utolsó képben lélegzetállító a színész megjelenése.

kapcsolódó írások

NEM AKARTAK MEGVÁLTÓ VITÁKAT A FESZTIVÁL ÉS A MACSKÁK PILLANTÁS A FESZTIVÁLRÓL NEGYEDIK INTERETNIKAI a fesztivál adatlapja

» Korábbi cikkek