HAMLET

Hegyi Réka

REFLEXIÓK 9.

Barázda, Törékeny, Yvonne és Oresteia: In és Off program

[2009. Mar. 31.]

REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé

Nem tudom, a Duracell-nyuszi hogy bírta volna a 12 napos fesztivált. Számomra a második hét komoly erőpróba volt. [fesztiválnapló]

A Scena Plasztyczna a Lublini Katolikus Egyetem mellett működő társulat. Bölcsészek és történészhallgatók csoportosulnak Leszek Mądzik festő és rendező köré, aki 39 éve vezeti ezt színházat.

Leszek Mądzik: Barázda © Henning János

Leszek Mądzik: Barázda © Henning János
A Reflexen bemutatott, műfajilag nehezen besorolható fél órás előadás, a Barázda a mítoszok és archetípusok elemeiből építkezik. Gabonaszemek által megtermékenyített tojásokból (kövekből?) kel életre négy teljesen egyforma, kopasz lény, mindegyiknek be kell lépnie a vízzel teli barázdába, és egy-egy papírfalon átdőlve kell várniuk a továbblépésre, amit egy fekete ruhás alak irányít. Fehér ruhás, angyali kislány követi őket egy titokzatos falon túlra, talán a halálba.

Nem csak a szereplők kiléte talányos

ebben a szöveg nélküli, sok ismétlésből álló produkcióban. Számomra kérdéses, hogy itt és ma kísérleti színháznak, korszerűnek, újnak számít-e még ez a fajta másság, ami 39 évvel ezelőtt méltán sokkolta a begyöpösödött színházi kultúrán tengődő alkotókat és nézőket. A közönségtalálkozón viszont egyértelművé vált, hogy Leszek Mądzik számára nagyon fontos ez a színház: két órán keresztül volt képes beszélni fél órás előadásáról.

Leszek Mądzik: Barázda
A Törékeny is az Off programban szerepelt, és sajnos nem volt lehetőség arra, hogy az alkotókkal találkozzunk. Kíváncsi lennék sok mindenre: a munkamódszerre, a próbákra, de mindenek előtt arra, hogy Goda Gábor, aki rendszerint saját társulatával, tehát egy állandó alkotócsapattal dolgozik, hogyan dolgozott együtt a számára ismeretlen stúdiósokkal. (El kellene valahogy dönteni, hogy az M Stúdió, az M-Stúdió vagy a saját nyomtatványokon feltüntetett M Studio elnevezést tekintjük helyesnek.)

Goda Gábor: Törékeny. Fotó: Musát Arnold
Az előadás etűdsorozat, a színészek személyes vallomása a lelki, szellemi, testi törékenységről. Kicsit meglepődöm, amikor elhangzik az első vallomás, hiszen az általam eddig látott M Studiós produkcióban nem beszélnek.

Most sem tartozik az előadás erősségéhez:

a szövegek elcsépeltek (persze lehet, hogy nagyon személyesek, de akkor sem túl értékes irodalmi, ill. színpadi szövegek), a mozgáshoz, tánchoz szokott színészek dikciója pedig nagyon gyenge.

Goda Gábor: Törékeny. Fotó: Musát Arnold
Az előadás ki nem mondott, mégis erősen markáns témája az egyensúly: az első képben a színészek elcsavart lábú kisszékeken ülnek, testük különböző pontjaival kb. 2 méteres falándzsákat támasztanak. Amikor a bonyolult szerkezet összeomlik, elkezdődik egy másik előadás: a játéktér bal felén nyers deszkaemelvény található, ezen különféle páros-csoportos jeleneteket táncolnak-mozognak el, tárgyakkal. Akik épp nincsenek ezen a színen, a jobb oldali térrészben, kisszékeken egyensúlyoznak a lándzsákkal.

Goda Gábor: Törékeny. Fotó: Musát Arnold
Kabátos táncjelenet ismétlődik hosszasan, egy ablakszemmel táncolnak páros szerelmi jelenetet, később üvegpoharakon egyensúlyozva tangóznak, mint egy-egy cipőt húzzák feszesen rátapadó lábujjakkal. Meztelenség és

pelenkában eltáncolt legényes,

kanálban tojással való egyensúlyozás képe vegyül még az előadásba. Némelyik jelenet kicsit hosszúnak tűnik, de lehet, hogy éppen ez teszi hitelessé: nem elég egy percig egyensúlyozni az üvegpoharakon, a tíz perces tánc nevezhető teljesítménynek… Mégis, valamiféle egyensúly hiányzik a két véglet között, így túl ritmustalan a produkció, pedig Orbán Ferenc zenéje kitűnően pontoz és ellenpontoz, feszültséget teremt és vitatkozik melankolikus részekkel.

Goda Gábor: Törékeny. Fotó: Musát Arnold
Az utolsó jelenet előtt a deszkaszínpad felső lapját eltolják. A szilárd felszín alatt törékeny poharak sokasága: az összes szereplő zsinórt erősít csuklójára, bokájára, a zsinórok másik, felfüggesztett végén kövek lógnak. Egyszerre bábosok és bábok, amint a poharakon egyensúlyozva mozognak. Nem törik el semmilyen kellék, nem sérül meg senki, lemegy a fény, és kihuny az izgalom. Szép volt, több gyönyörű képet viszek magammal, ugyanakkor sajnálom, hogy a személyesség, az őszinteség banánhéj, amin (ezúttal) elcsúsznak az alkotók.

Goda Gábor: Törékeny. Fotó: Musát Arnold
Az Off programot a Tamási Áron Színház előadása, az Yvonne, burgundi hercegnő zárta. Amikor a fesztivál programja összeállt, még nem hozták nyilvánosságra az UNITER jelöléseit, így

nem kerülhettek be a fő programba,

amelyben országos díjakkal (vagy legalább jelölésekkel) elismert produkciók szerepeltek. Fair play, mondhatnánk, no meg persze a szerénység és védekezés ugyanakkor: senki sem vádolhatja Bocsárdi Lászlót azzal, hogy saját társulatát, saját rendezését fényezi azzal, hogy Európa legjobbjai közé emeli a fesztiválon.

Pedig vitathatatlanul ott a helyük. Witold Gombrowicz sokrétegű darabjának egyetlen árnyalata sem vész el, sőt, talán még gazdagodik is a színpadkép, a kitűnő színészi alakítás és a rendező finom árnyalatok iránti fogékonyságának köszönhetően. A jelmezek és a sminkek a 20-as évek dekadens világát idézik, de a multimédiás eszközök használata nagyon a mába emeli az előadást: a királyi család nem megszokott életét éli, hanem a nyilvánosságnak szerepel.

Bocsárdi László: Yvonne © Henning János
A filmezőkamerának más szerepe is van: számunkra láthatatlan terekbe enged bepillantást, egy-egy rövid jelenetben pedig tükörként funkcionál. Számomra csak az a kérdés, hogy az előadás korábbi verziójában vajon többet használták-e a kamerát, vagy azóta, ahogy az alkotók fogalmztak, megtelt tartalommal, és legutóbb

már nem tűnt soknak és fölöslegesnek használata.

Minden szereplő alakítása külön tanulmányt érdemelne, hiszen színpadon kibontakozó sorsukban benne van az előadás egy-egy lényeges eleme, gondolata, amiből kibontható egy egész jelentés. Kicsid Gizella Yvonne-ja például nem csak csúnyaságával, esetlenségével, másságával hívja ki maga ellen a sorsot: nem egyértelmű, hogy ártatlan, hiszen egykori udvarlóját kegyetlenül elűzi; mást társadalmi réteghez tartozik, és ez is irritálja új környezetét.

Mátray László Fülöp hercegének is van egy romantikus hősre emlékeztető története: ő a szegény lányt akarja szeretni, hogy ezzel váltsa meg őt is, saját magát is, de elesik, szélmalomharcnak bizonyul a renddel való szembeszegülése. És így tovább, a királyi párnak (Nemse Levente, Gajzágó Zsuzsa), a Kamarásnak (Pálffy Tibor), Cirillnek (Váta Lóránd), de még a mellékszereplőknek is történetük van ebben a gazdag előadásban.

Michael Thalheimer: Oresteia. Forrás: deutschestheater.de
Aiszkhülosz Oreszteiája másodszor is szerepelt a fesztivál fő műsorában. A berlini Deutches Theater Michael Thalheimer rendezését mutatta be (az előadás honlapján rövid film is megtekinthető). Bár nagy a kísértés arra, hogy a krakkói előadással hasonlítgassam a produkciót, ellenállok. Inkább csak annyit: ennyi vért, amit semmi átmenet nélkül magukra locsolnak a szereplők, Jürgen Gosch Macbeth-rendezésében láttam.

A vér mindent meghatároz:

lemoshatatlanul rátapad a többszintes deszkapalánkra, amely meredeken, falként emelkedik a nézőtér és a színpad között (díszlet: Olaf Altmann). A szereplők nagyon közel kerülnek a nézőkhöz (az első sorokban ülők nylon hentesköpenyt kapnak, hogy ruhájukat ne pecsételje össze a fröcsögő művér). A Kar (Marcus Crome) a fejünk fölött beszél a színpadon lévő főszereplőkkel: nincs menekvés, benne vagyunk az események sűrűjében.

Michael Thalheimer: Oresteia. Forrás: deutschestheater.de
Kiderül, hogy azt a semmihez sem hasonlítható pillanatot, amikor a tiszta palánkra ömlik a Klütaimnésztra (Constanze Becker) által magára töltött demizsonnyi vér, ritkán lehet látni, hiszen az előadás alatt összekent díszletet sosem mossák le, előadásról előadásra egyre vastagabb rétegben tapad rá a véres családi történetek emléke (a Reflexen is kétszer mutatták be az előadást, második este már ott volt a díszleten az előző napi vér). A berlinben látható előadásban a Kar negyven fős vegyes kar, de

turnézni csak az egyszemélyes verzióval szoktak:

nem jobb és nem rosszabb, csak más – mondta a rendező az előadást követő beszélgetésen. Számomra nem is a véres látvány vagy a színen maradó, a közönséggel szembenéző hullák miatt volt sokkoló az előadás, hanem azért, mert az eltévelyedett hősöknek semmi, de semmi kapcsolatuk nincs az istenekkel.

Michael Thalheimer: Oresteia. Forrás: deutschestheater.de
Oresztész reszkető, félelmében magára vizelő, frusztrált kamasz, aki hiába kéri Apolló és Athéné felmentését, semmi, de semmi válasz nem érkezik. “Tenni, szenvedni, tanulni” – zengi a Kar többször az előadás két órája alatt. De megváltásról szó sincs. Csak “Béke mindörökké!”, az utolsó replika. Nehéz hinni ebben, nehéz hinni bármiben is ezután az előadás után.

A beszámoló végére hagytam a mentegetőzést, mert nagyon sok fontos eseményről kellett beszámolnom. Minden azzal kezdődött, hogy beiratkoztam a fiatal kritikusok számára szervezett szemináriumra. A Színházkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICT-IATC) évete több hasonló rendezvényt szervez, mindig egy-egy fesztivál meghívására.

Több országból érkeznek résztvevők, és az előadásokról szóló disputák mellett mindig alkalom adódik

más színházi kultúrák megismerésére,

közös dilemmák megvitatására és mindenekelőtt a kapcsolatteremtésre. Aki még nem próbálta, de színikritikusnak készül: hajrá, nevezzen be a következő szemináriumra, megéri!

Ha nem lett volna ennyire érdekes a délelőtti-délutáni foglalkozás, bizonyára a fáradtság is hamarabb jelentkezett volna, de így utolsó pillanatig kitartottak az erőtartalékok. Az átlagos napom így nézett ki: 8-kor ébresztő, 9-kor házifeladat (különféle műfajokban kellett írnunk egy-két bekezdést, angolul), 11-kor szeminárium, 2-kor egy órás ebédszünet, előadáskezdésig szeminárium, előadás(ok) után közönségtalálkozó, 11-kor vacsora és egy kis társasági élet. Világos, ugye hogy a napi beszámolókra nem jutott idő, és a rendezvény lejárta után is kellett egy kis pihenő, hogy hozzálássak a lemaradás bepótolására.

kapcsolódó írások

REFLEXIÓK 1. REFLEXIÓK 2. REFLEXIÓK 3. REFLEXIÓK 4. REFLEXIÓK 5. REFLEXIÓK 6. REFLEXIÓK 7. REFLEXIÓK 8.

» Korábbi cikkek