HAMLET

Köllő Katalin

VÁLASZ VISKY ANDRÁSNAK

Kedves András!

[-1. Nov. 30.]

Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e, válaszoljak-e neked.

De, mivel személyesen is "megszólíttattam" A szem lehunyásáról című, a Visszaszületés kapcsán a Hamlet.ro-nak írt nyilvános válaszodban, úgy érzem, ki kell egészítenem néhány gondolattal a "vitát".

Az Izgalmas ötlet? című írásban a tőlem idézett részt én mondtam egy beszélgetés alkalmával Lőrincz Ágnes teatrológus diáknak. Lehet, hogy kissé keményen fogalmaztam, ha tudom, hogy a dolgozat nyilvánosság elé kerül, valószínűleg árnyaltam volna mondanivalómat, a félreértések elkerülése végett. Nos, ezt teszem meg most.

Nem hiheted el, hogy én nyilatkoztam, írod, "azok után, hogy Köllő Katalin részt vett azon az Avignon előtti sajtótájékoztatón, ahol Tompa Gáborral együtt elmondtuk a Visszaszületés létrejöttének a történetét". Valóban elmondtátok. De akkor bizonyára arra is emlékszel, hogy azért mondtátok el, mert én RÁKÉRDEZTEM azon a bizonyos évadzáró sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott, hogy a Visszaszületés (amely tulajdonképpen a Hosszú péntek címmel játszott előadás, csak más szöveggel, jegyezte meg futólag Tompa Gábor) Avignonban vendégszerepel. A sajtótájékoztató végén, a "vannak-e kérdések" résznél megkérdeztem: miként lehet érteni, hogy a "Hosszú péntek, csak más szöveggel"? Tettem ezt azért is, mert már jó ideje zajlott ez a történet, amelyről csupán kulisszák mögötti szóbeszédek, "hallottad, hogy"-jellegű utcai beszélgetések révén lehetett tudni ezt-azt. A színház részéről semmiféle hivatalos megnyilvánulás nem történt az üggyel kapcsolatosan.

És igen, valóban hosszasan beszélgettem veled, erről, és sok minden másról, a sajtótájékoztató befejezése után, mint ahogyan ezt valóban gyakran tesszük. Akkor pedig arra is emlékezned kell, hogy azt is elmondtam: jobban oda kellene figyelnie a színháznak a kommunikációra. Már csak azért is, hogy elejét vegyék mindenféle szóbeszédnek.

Jelenet a #i#Visszaszületés#/i# című előadásból (c) Fotó: Biró István

Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni: a Lőrincz Ágnes írásában olvasható "nyilatkozatomban", én NEM az akkor még "nem is látott" előadásról beszélek, hanem az eljárásról. Arról, hogy, – mint te is írod leveledben – "a szöveg a színházi forma organikus része", ennélfogva tehát furcsának tartom, valóban, hogy egy meglévő előadás "alá" születik egy másik szöveg. Egy színészi, rendezői – és nem utolsó sorban szerzői – alkotói folyamat során végső formát kapott előadás alá utólag – kényszerből – írnak egy (többé-kevésbé) másik szöveget, és az eljárást senki nem kérdőjelez(het)i meg. Arról beszélek, hogy személyes és/vagy intézményi ambícióból a színház (de leginkább te) "avec nonchalence" belement egy ilyen megoldásba. És ami mindezek mellett a legfontosabb: a színészekről beszélek! A kiszolgáltatott, tehetetlen színészekről. Akik egyszer csak azzal szembesülnek, hogy az alkotói munkafolyamat során általuk gyötrődések és lelki vergődések árán létrehozott figurák "elvesztik" igazukat, majd – megtartva a külső formát – egy hét alatt másfajta igazsággal, hitelességgel kell felruházniuk ugyanazt az alakot. Erről beszélek. A bármi áron való megfelelésről. Azért, hogy egy fesztivál off programjában (ami szintén csak hosszas idő után volt nyíltan kimondva) részt vehessen a színház. Nincs ezzel semmi baj, valóban fontos, akár fesztiválon kívül is ott lenni, de nem bármi áron. Vélem én naivan.

Azt pedig tényleg "átverésnek" tartom, hogy az előadást ráadásul az évad új bemutatójaként is meghirdették a színházban.

Nos, ennyi hozzáfűznivalóm volt a történethez, így, nyilvánosan. Mert megszólíttattam. Remélem, továbbra is tudunk majd beszélgetni, ugyanúgy, mint eddig.

Szeretettel üdvözöllek,
Köllő Katalin,
Kolozsvár, 2009. október 4.

kapcsolódó írások

IZGALMAS ÖTLET? A SZEM LEHUNYÁSÁRÓL A HASONMÁS

» Korábbi cikkek