HAMLET

Köllő Katalin – Sőregi Melinda

KISVÁRDAI NÉGYKEZES

Fesztiválnapló helyett

[2008. Jul. 2.]

Idén a Kisvárdai Lapokat sem hoztuk olvasóinknak. Itt a kárpótlás!

Már elindulás előtt tudtuk: zsúfolt tíz nap áll előttünk, a szokásosnál is több előadást iktattak a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak programjába, és a huszadik évfordulóra való tekintettel kísérő rendezvények is várnak az idei fesztiválozókra. Sebaj, legyintettünk lezserül, amikor 19-én reggel felpakolva útnak indultunk Kolozsvárról, legalább hódolhatunk a színház iránti szenvedélyünknek, és ha szerencsénk van, láthatunk jó sok előadást. No, meg, valljuk be, van ennek a fesztiválnak egyfajta varázsa, bár nem mindenki ismeri el. Aki egyszer már belekóstolt, az többnyire visszavágyik, s ha van is benne kritizálnivaló, a kisvárdás „fílinget” jólesik évről évre felfrissíteni. A „sok jó előadás” ugyan nem jött be, de azért láttunk néhányat, mondjuk úgy hét-nyolcat, a harmincvalahányból.

Huszadik évét tapossa a fesztivál, csak kell lenni benne valami izgalmasnak, ha ennyi időt meg-, és túlélt. Nemzetiségi Színházi Találkozóként indult útjára, majd később elnevezték Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának.

Jövőre ismét nevet cserél,

de hogy mivé változik, még nem tudható. Nevet és formát vált tehát, de talán a szervezők sem tudják még mi lesz belőle. Ez derült ki az első napon. Aztán a másodikon ismét meglibbent a változás szele: ezúttal Darvay Nagy Adrienne, a fesztivál egyik művészeti tanácsadója jelentette be, hogy „kiszáll a buliból”, ez volt az utolsó, amelyben még része volt. Bizonyára megvannak az okai ennek is, lehetne ugyan firtatni, de minek. Továbbra is szeretettel vesz részt a fesztiválon, de már csak vendégként, mondta egy beszélgetés alkalmával. A „hivatalos” bejelentés egyébként a rendezvény második napján hangzott el, ekkor került sor ugyanis A kisvárdai fesztivál című jubileumi kötet bemutatására, amely Darvay Nagy Adrienne tizedik önálló kötete.

Egyéb újdonság is várt a résztvevőkre:

nem volt off-program,

minden előadás versenyben volt, idén először a szakmai zsűri a legjobb zenés, szórakoztató előadást is díjazta, és hat egyéni díjat is kiosztottak. A szervezők feltehetően a jubileumi rendezvényt próbálták emlékezetesebbé tenni ezekkel az újdonságokkal. Jól is tették, így legalább megadták a módját, ha már a politikum nem igazán mutatott nagy érdeklődést a kerek évfordulós fesztivál iránt. A jubileumi fesztivál megnyitása ugyanis csupán szakállamtitkár szintig hatotta meg a kormányt. A köztársasági elnök üzenete is csak a zengzetes szavak szintjén maradt, és jótanácsa, miszerint „egy pillanatra felejtsük el a huszadik találkozó előkészületeinek nehézségeit” sem igazán érte el a kellő hatást, hiszen minduntalan kitetszett: a szervezők anyagi nehézségekkel küszködtek. Szili Katalinnak a tavalyi megnyitón tett személyes ígérete – amely szerint „A július elején (2007. júliusáról van szó, szerk. megj.) sorra kerülő tárgyaláson kiemelt figyelemmel kezelik majd azt a pályázatot, amely egy korszerű kisvárdai színházépület felépítését, illetve a körülmények jobbítását célozzák meg” – sem igazán látszik megvalósulni, úgy tűnik tehát, hogy a politikum levette a kezét a fesztiválról.

Nő a múltból (Marosvásárhely)

A nyitóelőadás kitűnő kezdetnek bizonyult, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata

fergeteges Liliomfit

produkált a Művészetek Háza színpadán, minden remény megvolt tehát arra, hogy színvonalas fesztiválnak nézünk elébe. Vidnyánszky Attila Liliomfija, saját szavaival élve „egyfajta furcsa himnusz a színházért”, a színházcsinálásról is szól kicsit, no meg a játék gyönyörűséges érzéséről. A sokat emlegetett „Sekszpír Vilmos” is megirigyelhette volna, hogy mivé vált Szigligeti darabja a beregszászi rendező vezénylete alatt. A jó öreg Vilmos szállóigéje is valóságos értelmet nyert: színház volt az egész világ, a világ pedig – a benne játszó férfiakkal és nőkkel – arra az estére a kisvárdai színpadra költözött. Nagy örömmel vettem tudomásul a díjkiosztó ünnepségen, hogy a szakmai zsűri is elismerésben részesítette az előadást, és különösképpen örülök annak, hogy a Liliomfit alakító Rácz József egyéni díjban részesült. Rendkívül tehetséges fiatal színész, aki, úgy tűnik, csupán Trill Zsolt távozása után tudta megmutatni magát. A szakmai zsűri döntése alapján az előadás megkapta Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díját, „a színészlét vallomáserejű, kirobbanó energiájú megfogalmazásáért”.

Sajnos a jó felütést követően csupán szombaton este volt részünk jó előadásban, leszámítva talán a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház péntek délutáni Yermáját, Csurulya Csongor rendezésében, amelyben voltak szép színházi pillanatok. A szabadkai népszínház Szomorú vasárnapja azonban, hálistennek

vidám szombattá varázsolta a napot,

de inkább az éjszakát, az este 11 órakor kezdődő előadás ugyanis jócskán belenyúlt az éjszakába. Seress Rezső életét dolgozza fel Müller Péter író a Szomorú vasárnap-ban. A Seresst játszó Pálfi Ervin, és a Helént alakító G. Erdélyi Hermina remekel az előadásban, harmadikként Szőke Attila asszisztál, pincérként, erős jelenléttel. A produkció elnyerte a Legjobb zenés, szórakoztató előadás díját.

Kicsit félve mentünk a Komáromi Jókai Színház A bor című előadására, Gárdonyi Géza „zenés falusi története” ugyanis nem ígért sokat. Annál nagyobb volt a meglepetés. Bezerédi Zoltán rendezése izgalmas stilizált világot teremt, a parodisztikus elemek sem állnak távol tőle, remek a zenei „tálalás”. Nagyszerű csapatmunkát láttunk, ugyanakkor kiemelkedő színészi alakításokat is. A rendező-színész vallomása szerint: nem tett egyebet, mint értelmezte Gárdonyi művét. Szerencsére egészen sajátosan, fűzném hozzá.

Figaro házassága (fotó: Anger Zsolt)

A fesztivál utolsó néhány napjára érdekesen torlódtak össze az előadások: kortárs követett klasszikust és viszont. De természetesen nem a szöveg „mikorisága”, hanem színpadi hatása volt a döntő. Bár az újvidékiek Bernarda Alba előadása (rendező: Radoslav Milenkovic) kapcsán erről komoly vita bontakozott ki, hogy vajon a rendezés ötlettelensége vagy a Garcia Lorca mű idejétmúltsága miatt nem tudott igazán hatni a produkció.

Beaumarchais Figaro házassága című vígjátékát dolgozta fel a Figura Stúdió Színház, szinte üres térben. Csak

lebbenékeny, fehér függönyökkel

dolgoztak, ötletesen. A látványt a fekete, a vörös és a fehér kombinációja uralta, ahogy a műsorfüzetben Anger Zsolt rendező is utalt a szándékra: a flamenco életérzését akarták belecsempészni a könnyed, pergő ritmusú előadásba.

Az Újvidéki Tanyaszínház is nagy feladatra vállalkozott: Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényéből készítettek színpadi adaptációt. Elsősorban gyerekszemmel közelítettek a történethez: szinte teljesen kimaradtak a felnőttek, még Rácz tanár urat is maga a gitt egylet tagsága keltette életre. A Pál utcaiak és a vörös ingesek közti harc áll a középpontban, valamint Nemecsek Ernő hősies alakja, akit Béres Márta keltett életre megható egyszerűséggel. És az újvidékiek még a kisvárdai viharral szemben is helytálltak: az esőszünet után változatlan lelkesedéssel fejezték be a produkciót.

Klasszikus a sepsiszentgyörgyiek választása is: Gombrowicz-tól az Yvonne, burgundi hercegnő. Komor, fekete közegben, ahol

a plazma tévé „szeme” mindent lát,

ahol nincs menekvés a követő és bíráló külső szemek előtt. A megfigyeltség állandó feszültségében értelmezi Bocsárdi László a darabot, és így mutatja be a királyi család elkorcsosult személyiségű tagjait. A cselekményt a fiatal Fülöp herceg (Mátrai László) lázadása indítja be: feleségül akarja venni a különc Yvonne-t (Kicsid Gizella). Az előadásban Yvonne furcsa, különös lény, akit környezete igyekszik saját képére formálni, irányítani, skatulyába szorítani, miközben ez a lény igenis őrzi önálló akaratát, és a látszat ellenére maga választja sorsát. A kisvárdai szakmai beszélgetésen Alföldi Róbert is arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az Yvonne döntést hoz, véleménye van. Alakja ezért is annyira megrázó, bukása igazi tragédia.

Yvonne, burgundi hercegnő (Sepsiszentgyörgy) (c) fotó: Barabás Zsolt

Az időben való ugrálásra épít a sikeres német drámaíró, Roland Schimmelpfennig Nő a múltból című darabjában. A szerző a filmekben használatos flash back technikát használja profin: egy-egy jelentet több részletben is megmutat. A rendező, Harsányi Zsolt nem a formával, hanem a tartalommal törődik, és a tetszetős, de nem túl mély szöveget igyekszik emberi történésekkel megtölteni. Kívülről olyan az egész, mint egy Feydeau-komédia: sok ajtó és rohangálás, és fatális félreértések, de ezúttal egy átlagos társasházban, átlagos figurákkal, és egy démoni nővel (Berekméri Katalin). Az előadás sikeresen működik, befűzi a közönséget a csiki-csuki játékba.

Visszaidézve egyébiránt a fesztiválon látott mintegy harmincvalahány előadást, úgy vélem bölcs döntéseket hozott az öttagú szakmai zsűri (Alföldi Róbert, Eszenyi Enikő, Nánay István, Horváth Péter és Sáry László). A szombat esti díjkiosztón beigazolódtak a jóslások: a sepsiszentgyörgyiek előadása, az Yvonne... vitte el a pálmát, de a produkció alakítási díjakat is besöpört.

Hozzáfűzném azonban, semmivel sem kisebbítve a szentgyörgyi előadás értékét,

a kolozsváriak hiányában

alakultak így a díjak, a sétatéri színház ugyanis nem vett részt a fesztiválon. Szűcs Katalin Ágnes, a fesztivál művészeti tanácsadója ugyan beválogatta a Ványa bácsi, illetve A vadásztársaság című produkciókat, a színház vezetősége azonban úgy döntött: nem vesz részt a fesztiválon. Az indok: technikai nehézségek. Egyébiránt nagy port kavart a Kisvárdán jelenlévő magyarországi színházi szakemberek között a Népszabadságban június 21-én megjelent riport, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójával készített a lap munkatársa, és amelyben Tompa Gábor kemény hangon kritizálja a magyarországi színházi életet. A cikkre a Népszabadság június 28-i lapszámában reagált Csáki Judit és Szűcs Katalin Ágnes kritikusok, kiemelve, hogy „Tompa globális, árnyalatlan, nem-igazmondással terhelt, csúsztatásos sértettsége nemcsak az ő személyes – és kemény munkával, jó teljesítményekkel megszerzett – hitelét kezdi ki, hanem kártékony is” (Csáki Judit), illetve „valótlanságot sugall a Tompa Gáborral készült riport (Teatrianon teával, június 21.), amikor így fogalmaz: „A színházi berkekben megszokott szakmai féltékenységen jóval túlmutat azonban az a tény, hogy a kétségbevonhatatlan sikerek ellenére... a Szamos-parti színház nem lesz ott a határon túli magyar színházak kisvárdai fesztiválján sem.” (Szűcs Katalin Ágnes)

Yerma (Tomcsa Sándor Színház)

A szombat esti díjkiosztó, a díjak mellett

más meglepetést

is tartogatott. A fesztiválon egy beszélgetés alkalmával Alföldi Róbert elmondta: idén a Nemzeti Színház is díjat ajánl fel a kisvárdai fesztiválon. A színház július 1-től hivatalba lépő főigazgatója végül úgy döntött: a díjat „átkonvertálja” valami egyébbé. Mint mondta, úgy érzi, sokkal hasznosabb lesz, ha egy díj helyett kiválaszt 13 színészt a fesztiválon látott teljesítmények alapján, akik majd a jövő évad végén részt vesznek egy közös munkában a Nemzeti Színházban. A meghívók átadására a díjkiosztó ünnepségen került sor, Alföldi Róbert itt hozta nyilvánosságra a neveket, hatalmas meglepetéseket okozva. Voltak, akik nem hittek a fülüknek, amikor elhangzott nevük. A kiválasztottak névsora: Rácz József, Ferenci Attila (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, G. Erdélyi Hermina (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata), Antal D. Csaba, Barabás Árpád, Bálint Éva (Gyergyószentmiklósi Figura Stúdiószínház), Berekméri Katalin (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat), Kicsid Gizella, Mátray László, Váta Loránd, Pálffy Tibor (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Béres Márta (Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata), Elor Emina (Újvidéki Színház).

Alföldi Róbert szándéka szerint a Nemzeti Színházban létrehozott közös produkció majd végigjárja a határon túli színházakat egy turné keretében.

kapcsolódó írások

A kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiváljának díjazottjai EGY SZAKMAI "KEGYELMI ÉVAD" VÉRSZEGÉNY KISVÁRDA

» Korábbi cikkek