HAMLET

Hegyi Réka

KÉT MŰHELY

Brassói fesztiválnapló – negyedik bejegyzés

[2008. May. 13.]

IV. Interetnikai Színházi Fesztivál, Brassó

A Színművészeti Egyetem végzőseinek előadásán az Interetnikai Színházi Fesztivál nézőszám-rekordot jegyzett, a sepsiszentgyörgyi társulat előadását viszont már látták a brassói bérletesek.

Az Interetnikai Fesztiválon egymást követte a Színházművészeti Egyetem mellett létrehozott Akadémiai műhely és a negyedéves végzősök előadása.

A marosvásárhelyi műhely

Több brassói ismerősöm értetlenkedve nézte a fesztiválplakátot: mit is jelenthet az, hogy a Színművészeti Egyetem két előadással vendégszerepel Kolozsváron, egyiket a tanárok, másikat a diákok mutatják be. Tudtommal ez úgy kezdődött, hogy az Egyetem Stúdió Színháza ott állt üresen, vagy majdnem üresen. A vizsgaelőadások miatt mégis teljes technikai felszerelést, színpadot és nézőteret kellett fenntartani. Ugyanakkor olyan alkotók, akik különböző intézmények alkalmazottai voltak, közöttük az egyetem tanárai is, szerettek volna közös műhelymunkába vágni, hogy egy-egy kísérleti előadásban keressenek új kifejezési formákat. Így jött létre a Színművészeti Egyetem alkotócsoportja, az Akadémiai Műhely nyitott struktúrája, ami adminisztratív szempontból az egyetemhez tartozik, de sok külső munkatársat, tanárokat és diákokat egyaránt foglalkoztat. Kissé téves tehát úgy értelmezni, hogy a Brassóban is bemutatott Nóra kizárólag a tanárok előadása. (KIEGÉSZÍTÉS 2008. május 16-án: pontosítás az Akadémiai Múhelyről a Stúdió adatlapján)

Az Akadémiai Műhely legutóbb Patkó Éva fiatal rendezőnek nyitotta meg kapuit, aki Ibsen Nórájának egyedi verzióját vitte színre. Ebben az értelmezésben

Nóra még nem anya,

csak várandós, és ez semmit sem változtat a tényeken: férje, bár imádja, szerelmi vallomás helyett azzal teszi boldoggá az asszonyt, hogy megígéri, bármi történjen, kiáll mellette és magára vállal mindent. A jóhiszemű, pontosabban naiv Nóra emiatt a kijelentés miatt hiszi, hogy csoda fog történni, és bár tévedett és aláírást hamísított, Helmer majd megbocsát neki. De csodák nincsenek. Amikor megérkezik Krogstad leleplező levele, a férj nem tud megbocsátani, kétségbeesik, mert reputációján csorba eshet, saját karrierjét félti, sőt, még születendő gyermeküket sem bízná Nórára. A második levél után, amiben Krogstad visszavonja előző levelében tett fenyegetéseit, a bankigazgató férj visszavonja az indulatos vádakat. De Nóra ezt nem tudja elfogadni, és szópárbajra hívja ki. Talán mi, a nézők kellene beleszóljunk, hogy véleményünk szerint kinek van igaza ebben a családi cirkuszban, de a mai túlságosan jólnevelt közönség nem teszi és kicsi a valószínűsége, hogy akad majd olyan, aki felkiabál a színpadra. Háromszor ismétlik el a replikákat, közben a szerepből kilépve, civilként, a kollégáikat is színre hívva beállnak egy laza csoportképbe. Tapsrend nincs.

Patkó Éva színpadi változata nem csak a fent említett különleges befejezéssel teszi mássá ezt a Nóra-előadást. A házassági válság kialakulásába nem csak a nézők pillanthatnak be a negyedik falon keresztül, hanem egy kamera is szerepet játszik a leleplezésekben. A színpad jobb első sarkában elhelyezett filmezőgép felvételeit egy-egy jelenetben a háttérben kifeszített vászonra vetítik. Elsősorban a vallomások kinagyítására és hallhatóvá tételére alkalmas megoldás, de a kamera más szinteni is a játék része (például tükörnek használják). A mulatságosabb jelenetek vagy egy-egy arc fényképpé merevítve is tovább uralják a játékteret (Palkó Attila szerkeszti a képeket, pontosan, érzékenyen).

Nóra és Helmer (próbafotó: egy régebbi verzióban látható volt a várandósság)

A technikák kombinálása és az egyedi darabértelmezés mellett az előadás erénye a pontos és következetes, mégis könnyed színészi játék. A derűt árasztó lebegést ellenpontozzák a torokszorító pillanatok (igaz, a brassói előadásben a finomságból sokat elnyelt az opera túlontúl nagy és üres nézőtere).

Nóra (Tompa Klára) ennek a bájos univerzumnak a középpontja. Ismeri és belakja a piros labdákkal berendezett teret (Staicova Karina díszletében ezek az ülőalkalmatosságok), játékos, barátságos, vonzó, szenvedélyes nő – szerepeit pedig egyszer sem téveszti össze. Más állapotára csak gesztusai utalnak. Bányai Kelemen Barna Helmerje laza újgazdag, akinek a munkája legalább olyan fontos, mint a családja (vagy fontosabb?). Képes arra, hogy belemenjen felesége játékaiba, nem zsarnoka, nem negatív szereplő, mégsem tudja felmenteni őt. Lindéné (Lőrinczi Rozália) kissé merev, kosztümöt visel (jelmeztervező László Ildikó), de a felszín alatt ölelésre és fesztelenségre vágyó nő. Rank doktor (Korpos András) a legbohémebb figura ebben a családban. Nem családtag, persze, de az előadás egyértelművé teszi, hogy ez a joviális figura bármikor, kopogtatás nélkül is bejöhet, és egész nap ott van Torvaldéknál. Krogstad (Nagy Antal, negyedéves) sem egyértelműen negatív szereplő, semmi esetre sem a hagyományos, minden hájjal megkent opportunista, csupán egy esetlen, nagy gyerek, aki szerencsét próbál azzal az adóslevéllel, ami lehet, hogy egyetlen olyan tulajdona, amivel zsarolni képes.

Kicsit megszaladt a kezem a billentyűzeten. Most úgy illene, hogy a következő produkciókról is ennyit írjak, de ez sajnos nem lehetséges, mert a napi munka miatt így is alig érek el a délutáni előadásokra.

A marosvásárhelyi negyedéves végzős színisek Sok hűhó semmiért című előadásában is „vendégszerepeltek” tanáraik, Kövesdy Isván rendező irányította őket a színpadon, tehát ez a produkció is műhelymunka valamilyen szinten. Még akkor is, ha

formanyelvét tekintve klasszikus előadás.

Talán a hétvégének köszönhetően ezen a produkción volt a legtöbb nézője egy fesztiválelőadásnak.

Kövesdy kidomborította a vígjáték tragikus elemeit: a lány (Hero: Vajda Gyöngyvér), akit az oltár előtt semmisít meg a vőlegénye (Claudio: Bartha László Zsolt) alaptalan vádja az előadás végén más emberként, szinte élő halottként esküszik örök hűséget. Az ifjú gróf sem rózsás, hiszen sírverset is költött már halottnak hitt szerelmének. Kettőjük kapcsolata inkább egy tragédiában, talán a Romeo és Júliában bontakozna ki kellő mélységben és emelkedettségben. Mint ahogy a második pár, Benedetto (Nagy Antal) és Beatrice (Fekete Krisztina) csípkelődésből és ellenszenvezésből mély és igaz szerelmmé érő kapcsolata nagyon közel áll A makrancos hölgy vígjátéki világához.

Jelenet a #b#Sok hűhó semmiért#/b# című főiskolás előadásból

A rendező hatásosan komponálta bele Hencz József zenéjét az előadásba – különösen a harcból hazatérő katonák bevonulása látványos, de több helyen is elnyomja vele a szereplők replikáit. A Lasponya (Tóth Albert) és Furkó (Kolozsi Borsos Gábor) kettőse is szerencsésen ellenpontozza a fő szerelmi szál búskomorságát. Jelmezük (keménykalapos, fehérre mázolt arcú bohócok), akárcsak a díszlet földig ereszkedő függönyös rúdjai a Bocsárdi László rendezésében bemutatott sepsiszentgyörgyi Romeo és Júliát juttatják eszünkbe.

A két "rendőr"

Ha már itt tartunk, át is térhetünk a sepsiszentgyörgyi előadásra. A fesztivál programjában szereplő Júliáról egy következő cikkben számolok be,a fesztiválon szereplő másik két monodrámáról (pódiumműsorról) szóló írásban.

Barabás Olga John Steinbeck regényei alapján írt szövegkönyvet a George és Lennie című előadáshoz. A rendezőnőnek az Alexanderplatz című előadás óta majdhogynem ez a védjegye: a prózai művek (vagy a Partok, szirtek, hullámok és a Krimi esetében műfajok) dramatizálása saját alkotói elképzelésének megfelelően, hogy a lehető legjobban szolgálják a színpadi munkát. Alkotásai sok esetben műhelymunkának számítanak, hiszen nem csak a műfajok közötti határokat próbálja elmosni, hanem terekkel, idősíkokkal is zsonglőrködik. A fesztiválon bemutatott opusz az

álmokat kergető embert

helyezi középpontba: a ravaszdi George (Nagy Alfréd) és az együgyű, de bikaerős Lennie (Mátray László) egy kis farmon szeretne nyugodtan éldegélni, ahelyett, hogy tanyáról tanyára vándorolva keressen rosszul fizetett munkát. Különleges barátságuk a Curley-farmon kerül válságba, ahol hozzájuks hasonló helyzetben tengődő munkások és intrikáik között kell helytállniuk.

A George és Lennie címszereplői (c) fotó: Barabás Zsolt

Az előadás két címszereplője viszi hátán az előadást: Mátray naiv bolondjáról egy másodpercig sem feltételezzük, hogy rosszra fordítaná erejét, egyetlen gesztusa sem zökkent ki a róla alkotott képből. Nagy Alfréd törékeny alkatú George-a viszont visszás helyzetekbe sodorja magát is, barátját is, és bizony kétségessé teszi, hogy igaz barátságból, és nem érdekből utazik erős cimborájával. A mellékszereplők egytől egyig jól megrajzolt, a legapróbb részletekig végiggondolt figurák, akiket az összeforrott társulat színészei hitelesen játszanak el.

Kár, hogy a nézőtér ismét kongott az ürességtől: a brassói bérletesek, akik a fesztivál törzsközönségének számítanak, novemberben már látták az előadást. A román feliratozás is fölösleges volt, a többségiek még mindig nem vették észre, hogy a Cenk alatti városban színházi fesztivál zajlik. (Kivételt képeznek a taxisok: mivel itthon rendkívül olcsó szállítási eszköz, minden nap taxin robogok előadásra, és majdnem minden alkalommal megkérdik, milyen eseményre sietek.)

kapcsolódó írások

NEGYEDIK INTERETNIKAI HULLACSERE-BRAVÚR ÁTVÁLTOZÓ-MŰVÉSZEK

» Korábbi cikkek