szerkeszti: 
Varga Anikó
Egy új lakó régi élete
Krónika (Szempont), 2004-06-11
Tompa Gábor a Northern Stage társulatával rendezett Ionesco-előadásának, Az új lakónak utolsó jelenetében egy tárgyakkal telített színpadot (szobát) láthatunk, amelynek közepén, önmaga köreibe zárva, paravánnal is elkerítve üldögél immár háborítatlanul egy decens angol úriember. Pontosabban egy színész: két atya, akinek képét le kell takarni, két „szörnyűségesen öreg aggastyán”, Beckett és Ionesco leszármazottja. Ami nem tesz mást, minthogy a költözésével együtt járó emlékezés színpadi emlékezés is, a rendező igen személyes és érzékeny játéka a színpadi térrel és persze idővel, előadások hosszú sorával: mit jelenthet belakni ezt a pár deszkányi sávot. Milyen térben is vagyunk, amelynek origóját kijelöli maga számára a lakó: a helyvesztés helyén, ahonnan nem lehet elmozdulni. Mint ahogyan nem is mozdulnak a végén a színészek, az úr és két, az időből kiöregedett bohóc-segédmunkás: „Csönd. Sötét. Függöny.”
Helmut Stürmer díszlete sivár, szürke-tapétás szobát mintáz, amit a sorra behozott tárgyak folyton átalakítanak: színpaddá, volt előadások kelléktárává, tárgyszerű és helyzetszerű utalásokkal a saját rendezésekre. „Egyre otthonosabb”, mondja az úr, és alig lehet már mozogni benne. Tompa Beckett-szövegként rendezi meg a Ionescóét – „Vigyél pontosan a közepére!”, kérleli Hamm Clovot, akit most két hordár játszik. A finálé, a játszma vége: várni Godot-ra, „menjünk” (nem mozdulnak).
Az új lakó, A kopasz énekesnőhöz hasonlóan, az abszurd szöveg zenei partitúraként való olvasásának a kérdéséből indul ki, a formából – és a fegyelmezett színészi játék is ehhez igazodik. A pontos és játékos színpadi kompozíció ennek a szövegeknek a feszültségét elsősorban ritmusproblémaként értelmezi, azaz a zenei szerkezet révén éri el, hogy a költözés egyszerű (!) helyzetét, a végletekig fokozva, mintegy filozófiai kérdéssé írja át. Becketti filozófiai kérdéssé, amelyhez hűen nem nagyon mondható más, minthogy „valamiről nagyon szól ez az előadás, ami itt zajlik, s amiben forgolódunk, vagy legalábbis mintha szólna, de az összes vonatkozó értelmezés: hülyeség” (Balassa Péter).
Bohócjátékot nézünk így és bohócokat. Az őrületig fecsegő, elgiccsesített, ravasz, közönséges operaáriákat dúdoló házmesternőt, egy szűkszavú lakót és segédeit, kalapos Chaplin-figurákat, akik minden helyzet ügyetlenségét kihasználják, hogy megnevettessenek – de milyen visszás a nevetésünk.
Az előadás nemcsak a beköltözésnek (illetve a világból való kiköltözésnek, eltűnésnek), hanem magának az emlékezés folyamatának is a koreográfiája mentén szerveződik: láthatjuk, hogy a tárgyak egymásra halmozása révén hogyan tölti be az új lakást a lakó élete, hogyan rombolódik le ironikus módon az üres lakás egy új életre tett ígérete. A két hordár berakodó-balettje a gravitáció fokozatos elhanyagolására épül: a kezdetben kis vázák és kisszékek iszonyú terhe alatt roskadozó színészek játszi könynyedséggel emelnek majd be böhöm szekrényeket, kredenceket, csomagokat, amelyek, eloldódva az érintéstől, maguktól gurulnak be az egyre zsúfoltabb térbe. A bútorok beáradásának tetőpontján az új tulajdonos karmesterként vezényel, irányítja a szállítókat, figyelmeztetve őket krétával megrajzolt körének sérthetetlenségére. A tárgyak súlyuk elvesztésével tárgyszerűségüket is elvesztik: emlékképekké válnak, amelyek feltartóztathatatlanul öntik el az utcákat, folyókat, a föld alattit és végül kövesítik meg az egész világot. A fokozott ritmust időnként közjátékok váltják fel: a beszűrődő, mintha délutáni nap fényében az úr megérint, elrendez egy-egy bútordarabot, ebédlőasztalt, hintalovat, amely életének eseményeit idézi fel.
Az új lakó újabb játéka, hogy angol nyelven játssza el három angol színész.
A román–francia anyanyelvű író szövegét Beckett – aki hajlamos volt franciául írni egyes drámáit – anyanyelvén, egy magyarul–románul (angolul) hallgató közönség számára, aki jól ismeri Tompa Gábor rendezéseit. Nem is lehet pontosabban humoros színházi megfogalmazása a megértés feladatának, a távolságok és különbségek nyelvén.
Northern Stage Ensemble. Eugène Ionesco: Az új lakó. Rendező: Tompa
Gábor. Díszlettervező: Helmut Stürmer. Szereplők: Francisco Alfonsin, Joanna Holden, Jim Kitson, Mark Calvert.
