szerkeszti: 
Mészáros Ildikó
Mindenkori esendőségünk terepén
Demeter Andrással a Kvartettről
Temesvári Új Szó, 2007-00-00
Demeter András, a Csiky Gergely Színház egykori igazgatója, közel egy esztendeje vált meg a társulattól, hogy a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kortárs Alkotások - Kulturális Sokszínűség Főosztály vezetője legyen, de a temesvári közönség azóta már kétszer is láthatta színpadon A cigánytábor főszerepében vagy legutóbb Heiner Müller: Kvartettjének Valmont vikomtjaként. Aki a helyi lapok beharangozóját olvasta, vagy a világhálón böngészett, felkészülhetett arra, hogy szokatlan élményben lesz része. A plakát húsbavágó produkciót ígér, s azt is kapunk, hiszen az előadás olyan hangot üt meg, olyan sajátosan groteszk világba lépteti be nézőit, amelyből a taps után sem szabadulhatunk egykönnyen. Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház világhírű rendezőjét, ezért a produkcióért az ErdélyiRiport Aranyalma-díjra jelölte. Heiner Müller posztmodern szerzőként töredékességre törekszik, kerüli a tér, az idő, a cselekmény és a szereplő egységét. Ezért mondhatta:” profi vagyok, a Choderlos de Laclos levélregénye alapján készült Kvartett, természetesen két szereplős. A posztmodern szerző a folytonosságra épít, tudja jól, hogy egy időtlen idők óta tartó, megszakíthatatlan diskurzus résztvevői vagyunk ezért a Kvartett nemcsak arra a francia műre játszik rá, amelyet megjelenése után száz évvel fordítottak le magyarra, hanem Boccaccio Dekameronjára is. Nincs sok okunk hát a megbotránkozásra, tudhattuk, a felnőttelőadás a pokol tornácára invitál, a testi élvezetek kárhozatát vállaló, romlott és rendkívül intelligens emberpár párbajának színhelyére. Közben Grotowski gúny és apoteózis dramaturgiájára is gondolhatunk: magyarázhatnánk-e másként a keresztény szimbólumok blaszfémiáját, s a test pusztulását felfogni képtelen élvezet diadalát? Aligha. Ne áltassuk magunk: a bűn kertjében jártunk, mindenkori esendőségünk terepén.
– Demeter András sok nagy rendezővel dolgozott eddig: Victor Ioan Frunzăval, Alexander Hausvaterrel, Szikora Jánossal. Mi az, ami a Tompa Gáborral való munka sajátja volt, ami ennek az előadásnak a hangulatát meghatározta?
Tompa Gábor nagyon furcsa varázsló. Szinte semmi és mégis nagyon sok minden van benne olyan, amivel már más rendezőknél találkoztam. Amikor instruál vagy beszél a darabról, szinte sohasem mond konkrétumokat. Ennek a próbafolyamatnak a során is csupán hangulatokról beszéltünk, mindig megidézett pillanatokat, helyzeteket vonultatott föl, de sohasem mondta, hogy ezt vagy azt kellene csinálni. Minden próbának megvannak a buktatói avagy a maga kiúttalannak tűnő pillanatai, akkor Tompa is megpróbálkozott más eszközökkel, de általában a színésznek végig arra kellett figyelnie, és gondolkodnia, hogy ő maga mit is akar abban a pillanatban, a példázat kínálta lehetőségek közül melyiket is választja, melyik is az ő útja, amelyen el kell vagy el lehet indulnia. Csodálattal néztem és figyeltem azt a színházi nyelvet, amelyet Tompa beszél. Buza Tímeával már sokszor dolgozott együtt, így könnyebben és jobban értették egymást, s nekem el kellett lesnem ezt a sajátos kommunikációt. Néha úgy érzem, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul megértenem, feltárnom minden titkukat. Később rájöttem, hogy az is a rendezői szándék része, hogy ehhez a darabhoz éppen ilyen színészeket választott, ilyen alakúakat és alkatúakat, akiknek épp olyan múlt áll a hátuk mögött, mint amilyen. Ebben a „héjanász az avaron”- alaphangulatú darabban az is fontos, hogy ez a két ember ismerje is egymást ízig-vérig, meg ne is. A párkapcsolatban bármennyire is azt hisszük, hogy ismerjük a másikat, a másik embert teljesen kiismernünk talán az utolsó pillanatig lehetetlen.. Dolgoztam már varázslókkal,ám Tompa Gábor olyan varázsló, aki csak sejtet, kétségek közt hagy. Mindig marad az emberben egy olyasfajta bizonytalanság, hogy vagy nem értette jól, vagy talán nem tud elég jól megcsinálni, mikozben az is lehet, hogy csak arra kell törekedni, hogy jobban tegyem, amit addig.
– A Kvartettben a nemi szerepek úgy cserélődnek fel, hogy szinte fel sem cserélődnek. Merteuil és Valmont úgy váltja jelmezét, hogy a nemi szerepcserét leginkább a szöveg jelzi. A rokokóban, mint hanyatló korokban általában, mondja Deák Tamás, a nemikülönbségek elmosódnak. Hogyan lehetett az alakítást a humor és a hitelesség határán egyensúlyozva megoldani?
Nagyon fontos volt a rendezőnek, hogy kerüljük a külsőségeket, a megszokott színészi álarcokat. A környezet – ahová a darabot a szerző, Heiner Müller behelyezte –, a köztesség furcsa világa: sem nem enteriőr, sem nem külső tér, sem nem bunker, sem nem lakás, mégis mindegyikből egy kicsi. Olyan hely, ahol két kiégett ember komédiázik, találkozik, sorsuk ismét összefut, mindketten egymásnak és igen gyakran önmaguknak játszanak, ezért nincs helye itt a nézőnek szóló magamutogatásnak. Mégis a játék hevében, amikor a két színész belelovallja magát valamelyik szerepének egyikébe, akkor a múltjukból, a jelenükből, akár a bizonytalan jövőjükből óhatatlanul előjönnek a színészi eszközök.
– Mi az oka annak, hogy 16 éves korhatárt szabtak meg a nézőknek? Ha 18 lett volna a korhatár, akkor nyilvánvaló lett volna, hogy ez egy felnőtteknek szóló előadás, amelybe a huszadik századi német szerző átmentette a Veszedelmes viszonyok hangulatát meghatározó mesterkélten túlfűtött rokokó erotikát, amelyhez a mai ember cinikus nyíltságát társította.
Van olyan hely, talán éppen Kolozsvár, ahol 18 éves korhatárral játszottuk. Szerintem a 14 túl kevés, a 18 talán túl sok. Ha szétnézünk az utcán, a plakátokból, a médiában, a filmekből mindenütt árad a gazság, hogy Jacques Audiberti darabjának címével szóljak. A Kvartettben talán nem is az erotikus komponens a lényeg, hanem a marcangolósdi, az emberi viszonyokat meghatározó keresés, amelynek befogadására egy fiatal talán nem elég érett. Zavarában feltételezhetően csak nevetgélne, s félreértené az előadást. A 16 év jelzi, hogy érettség szerint válogatni kell. Nem a tiltás a lényeg, hanem a figyelmeztetés.
– A temesvári előadást közel tucatnyi másik előzte meg. A produkió sok szempontból is első: első a hivatásoi színészek által játszott magyar nyelvű előadáok közt, első romániai bemutató, első magyar produkció, amely teljes egészében Bukarestben készült. Mi lesz a sorsa?
Játsszuk egyelőre három városban, Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, ahol márciusban újra láthatja a közönség. Ezt a háromszöget Románia térképére elég érdekesen felrajzolhatjuk, így sok színház belefér: Marosvásárhely, Nagyvárad, Arad. Nemrég látták az UNITER képviselői, s úgy vélekedtek, hogy fesztiválokra is ajánlják. Minden előadáson újabb mélységek és magasságok mutatkoznak meg, s ez remélhetőleg így lesz mindig. Amikor egy előadásnak vége, s ott maradunk az állandó kételyekkel, hogy mennyire sikerült , el-, fel- vagy csak egyszerűen szállni, mennyire rekedtek meg bennünk kimondatlanul dolgok, mindig arra gondolok, hogy ennek a darabnak és ennek a szereposztásnak a legnagyobb előnye, hogy ebből nem lehet kiöregedni.
