HAMLET

-

KISVÁRDAI LAPOK

Unalmas őszi este, Moliére és Hegedűs a háztetőn

[2007. Jun. 27.]

A mai lapszmban a beregszászi, a szabadkai és a csíkszeredai társulat előadásáról cikkeznek a fesztiválnapilap kritikusai. Az interjúalany: Fülöp Zoltán.

Jászay Tamás: Stílusgyakorlat
N. A. Nyekraszov: Unalmas őszi este – Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház

Először a darabról. A XIX. század közepén élt N. A. Nyekraszov nevét nem vésték aranybetűkkel a drámatörténet lapjaira: kortársai is közepes minőségűnek értékelték színpadi szárnypróbálgatásait. Hogy az Unalmas őszi este hogyan került Melnyicsuk Oleg rendező kezébe, nem tudom, mindenesetre az opusz finoman fogalmazva nem kiált színpad után. Gyorsan egyértelművé válik, hogy egy tohonya nemesember ágyban, párnák közt zajló, mérsékelten izgalmas cselekvései állnak majd a másfél órás darab középpontjában – azonnal a kortárs Goncsarov nagyszerű regényalakja, Oblomov ugrik be. De míg Goncsarov képes százötven oldalon át kifogyhatatlan invencióval beszélni arról, hogy hőse az ágyban henyélésen kívül nem csinál semmit, Nyekraszovnak nem sikerül megismételni a bravúrt. Amit látunk és hallunk, az csupán színpadra erőszakolt kurta novellatéma.

Másodszor a játszókról. A színlap hiába büszkélkedik Vidnyánszky Attilával mint a beregszászi színház főrendezőjével: pontosan tudjuk, hogy ez már nem az a társulat. A jelenlegi csapat tagjaira jól emlékszünk Vidnyánszky atmoszférikus, tablókban gondolkodó, érzéki színházából – csakhogy nem mint főszereplőkre, hanem epizodistákra. Korántsem becsülöm le az utóbbi szerepkört, s éppen művelőik színpadi létjogosultságát bizonyítja, hogy e produkció közben is rendre felrémlenek a névről nem mindig ismert színészek arcai korábbi, emlékezetes vállalkozásokból. Hamletet viszont nem játszhat akárki – a pécsi színházi mustrára érthetetlen módon beválogatott Halál-álom című kanavász ékesen bizonyította ezt a közhelyet. A társulat nehéz helyzetbe került Vidnyánszky és vezető színészei távoztával, és óriási kockázatot vállalt akkor, amikor egyik napról a másikra kénytelen volt protagonistává avatni a második ajtónállót.

Unalmas őszi este (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) (fotó: www.karpatok.uzhgorod.ua) Harmadszor az előadásról. Minden tiszteletem a csapaté, hiszen a gátló körülmények ellenére most bizonyították elhivatottságukat és azt, hogy volt értelme együtt maradni. Az Unalmas őszi este ugyan sok sebből vérzik, de összességében működő előadás, legjobb pillanataiban pedig egyenesen remek szórakozást nyújt. V. Csolti Klára üres, fekete térbe helyezte a játszókat: az orosz vidéki lét gyakorlatilag egyetlen kellékeként szerepeltet egy tetszés szerint forgó-pörgő ágyat. Laszukov földbirtokos jórészt ezen a fekhelyen tölti a délután háromnegyed hatos ébredése és éjfélre tervezett lefekvése közti, számára – sokszor nekünk is – végtelen hosszúságúnak tűnő időt. A darab szerény célja és csekély értelme: Laszukov a rendelkezésre bocsátott időtartam alatt mindent megtesz, hogy ne unatkozzék. Ezért aztán idegeire megy a háziaknak, akik hosszabb-rövidebb gegek idejére főszereplővé válnak.

A földbirtokos szerepében Varga József hiteles oblomovi karakter: látszik a nagydarab férfi öröme, ahogy újabb meg újabb kifogásokat talál csak azért, hogy ne kelljen semmiféle értelmes munkát végeznie. A személyzettel szembeni kisstílű packázásokat mesteri szintre emeli, amikor az idegösszeomlás szélére sodort szabóval (Sőtér István) ötödször is újravarratja a nadrágját. Orosz Ibolya játssza Laszukov mellett a darab másik, beszédesebb szereplőjét, Gavrjuskát, az inast. Egy kiskutya rajongása és a gyermeknek a szülő iránt érzett feltétlen odaadása keveredik minden megszólalásában és mozdulatában, ahogy azonnal teljesíteni igyekszik gazdája legextrémebb parancsait is. A birtokos háznépéből kiemelkedik Kacsur András Antyip kocsisa, aki fergeteges némajátékban tudatja gazdájával, miért képtelenség elindulni éjnek évadján Szentpétervár felé.

Egyik szemem sír, ha eszembe jut a társulat dicső múltja. A másik meg nevet, amikor azt látom, hogy vannak, akik nem adják fel.

Jelenet a Szabadkai Nészínház Moliére című előadásából (fotó: http://www.szabadkaiszinhaz.com)

Csáki Judit: „Are You Lonesome Tonight?”
Bulgakov: Moliere – Szabadkai Népszínház

La Grange, a színész komputeren írja naplóját, Moliere öltözője be van kamerázva, az oltári szentség társasága (ők a képmutatók, főleg) elemlámpával kísért, a fáklyát öngyújtóval gyújtják meg, a kard mellett trendi a pisztoly is – bármikor vagy mindig játszódik Bulgakov Molière című darabja, legalábbis a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata előadásában, Telihay Péter rendezésében. És hogy az „isteni Elvis” búgja hozzá a zenei alapmotívumot – Are you lonesome tonight? –, az mintegy kikerekíti azt az ironikus-reflexív intonációt, amelyben a rendező a darabot játszatja.

Az előadás első részében a színpadon ülünk, a függöny mögött – előtte ugyanis csak az uralkodó, XIV. Lajos foglal helyet a nézőtéri székek fölött, egy trónuson. Kegyeibe fogadja a színész-írót – mi meg végignézzük azt a színpad mögött játszódó, „schnellben” forgatott magánéleti drámát, mely szinte görögös végkifejlettel fenyeget: hogy ugyanis Molière, a tudtán kívül, a saját lányába szeret bele. Madeleine Bèjart, az addigi odaadó élet- és pályatárs fájdalmát ilyenformán nemcsak a megcsalattatás, hanem a bűntudat is táplálja. Ez a vonulat – például Vicei Natália erősen sűrített játéka miatt is (egyszerre búcsúzik a szerelmétől és a színpadtól, vagyis hát halni indul, csak nem rögtön), no meg azért, mert a lányának, Béres Márta Armand Bèjart-jának mindössze egy igazi szerelmes jelenet jut – viszonylag gyorsan elhalványul, és átadja helyét a mű másik, kevésbé privát konfliktussorozatának: művészet és hatalom összefeszülésének.

A szabadkaiak előadásában mindazonáltal mindkét szál erős; Telihay nem foglal állást köz- és magánélet hierarchiájában, viszont jó ritmusban vezeti színészeit a mind súlyosabb dilemmák felé. XIV. Lajost G. Erdélyi Hermina játssza – és ez nem poén, hanem többlet: az uralkodó összes tipródása, ingadozása csupa fanyarság, női szeszély és férfias akarat egyszerre (a hamiskártyással folytatott pókercsata és az ítélkezés remek színházi jelenet), ráadásul Molière-rel egymás tenyeréből esznek, de szó szerint ám, amikor még teljes a harmónia. Sőt, a férfi – ígérete szerint – még Lajos ágyát is megveti…

A második részben a közönség leköltözik a nézőtérre; a színpadon sötét templom (ahol előkészítik és kidolgozzák a Molière elleni hadműveletet), majd trónterem, végül ismét színház: a Képzelt beteg negyedik, a szerző számára utolsó előadásának helyszíne. Telihay tempóérzéke továbbra is jól működik: markáns alakítások és refrénszerű epizódok szegélyezik és gördítik előre a főhős vesszőfutását; kiváló az ismételt „köpködős párbaj”, előbb a király és az igazságos varga, majd pedig az érsek és d’Orsigny márki között. És nemcsak a királyt, hanem az érseket is nő játssza: Karna Margit nem egyházvédelmi stratégiából kel ki Molière és az ő Tartuffe-je ellen, hanem a művész megátalkodott szabadsága ingerli nagyon. És taktikusan: csak akkor nyomul, amikor rést talál a király(nő) védvonalában… Aki szomorúan veszít, de elegánsan.

Moliére: Kovács Frigyes (fotó: www.szabadkaiszinhaz.com)

Pálfi Ervin pontszerű részletekből épülő alakításának íve támad: Moirron a zongora belsejéből előbb Moliére szívébe, színházába és otthonába, majd Armand szívébe és ágyába, majd az áruló szerepkörbe katapultál – és van visszaút is. Csernik Árpád Boutonja viszont maga a törésmentes folytonosság – és ez is hatásos.

Kovács Frigyes Molière-jéről gyorsan elhiszem, hogy zseni, hogy szabad szellem, hogy fölötte áll morálnak és hitnek, és alatta a szenvedélynek és érdeknek. (És eszembe jutott róla Darvas Iván, róla meg egy régi előadás…) Meggyőző, elegáns és súlyos alakítás, illik a végére Nino Rota zenéje.

Telihay rendezése kitágítja Bulgakov Molière-paradoxát: le kell menni kutyába ahhoz, hogy világos legyen, mégse lehet lemenni kutyába…

Tyúkhúsleves fekete retekkel
Fülöp Zoltán a Hegedűs a háztetőn aktualitásáról
[Proics Lilla interjúja]

– Ez a darab otthon is ilyen sikerrel ment?
– Ez a 2006/2007-es évad sikerelőadása, és bárhova elmentünk, teltházzal játszottuk a tájolásban is.

– Van aktualitása ma ennek a darabnak?
– Nagyon is. A nagy nemzetek világszerte arra törekednek, hogy a kis nemzeteket magukba olvasszák, hogy ne menjünk messzebbre: kies hazámban. A székelyeket nem szerették blokkban a románok, úgyhogy igyekezték őket tűzzel-vassal beolvasztani. Falvakat romboltak le, elengedték az embereket az országból, ha nincsenek ott, az is jobb. Persze nem sikerült ez nekik, remélem, nem is fog. Négy éve fontolgatjuk, hogy megcsináljuk a Hegedűs a háztetőnt, és most megérett rá az idő.

– Foglalkoztak azzal az előkészületeknél, hogy mi van most az erdélyi magyar zsidósággal?
– Nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy a szereplők zsidók. Arra fektettük a hangsúlyt, hogy a mai Ukrajnában – ahol a történet játszódik – mi lesz a sorsa egy kis népnek. Mindegy, hogy ez magyar, zsidó, tót, a baj közös: nem tudják elviselni egymást. A másik kultúrát. Nem a politikai vonalon indultunk el, inkább a kis nép lelkületét, vágyait emeltük ki.

Fülöp Zoltán a Hegedűs a háztetőn című előadás főszerepében (fotó: Sándor Levente) – A vége azonban egészen keserves volt: ahogy mindenki kiment, a színpadon csak a holmik maradtak.
– Azért döntöttünk emellett, hogy a nézők ne feledjék: még fenyeget ez a veszély. A hollywoodi gömbölyűséget nem csináltuk meg. Eredetileg ugyanis nem így ér véget a darab, hanem egyéni sikerekkel, Chicagóban, Lengyelországban. De a mi verziónkban Tevjéék nem próbálnak meg máshol boldogulni – ebben már az olvasópróbán megegyeztünk. A szerződés szerint nem volt rá jogunk, a Jogvédő Hivatal képviselője mégis jóváhagyta.

– Az előadásnak vajon hány nézője tudta, hogy a kezdéskor miért tíz kalapot lógattak be?
– Csíkszeredában nincsenek zsidók és a kultúrájuk sem közismert. Kellett is nyomoznunk, hogy mi kell és hány ember egy zsidó szertartáshoz – forgattuk a Bibliát és a katolikus pap is segített.

– Elő lehetne adni Erdélyben egy hasonló darabot, amelyik cigányokról szól?
– Persze, ez most divat is. Annyi hegedűt, mondjuk, nem lehetne venni, ahányan vannak. A lapátot pedig nem szereti ez a nép, zömében nomád a mai napig.

– A csíki cigányok magyar nyelvűek?
– Igen, sőt székely nyelvűek. Rendkívül flexibilis nép, és ebben hasonlítanak a zsidókhoz, akiknek szintén muszáj volt alkalmazkodniuk a környezethez. Átvettek és átadtak szokásokat. Én például a mai napig fekete retekkel eszem a tyúkhúslevest, mint ahogy annak idején megtanultam a zsidó barátaimtól Marosvásárhelyen. Nem értettem, hogyan történhetett meg a Holocaust. Ezért sok mindent olvastam róluk, és hamar kiderült, hogy az üldöztetésük nem a huszadik században kezdődött, hanem sokkal régebben, és nagy vonalakban – azóta is – folyamatos. Ennek a népnek okosabbnak, ügyesebbnek kellett lennie a többségnél, hogy túléljen mindent, és ez a többséget frusztrálta. De én a mai napig nem értem ezt a nagy ellenszenvet, ami még mindig megvan – pláne Magyarországon. Romániában lényegében nincs magyar zsidóság, csak Bukarestben élnek, de ők románok vagy elrománosodottak. Most is kirekesztik őket, csak sokkal burkoltabb formában, és ezt ijesztő látni.

– Nem gondolja, hogy a fiatalabb generáció toleránsabb?
– De, egyértelműen. Látom a fiamat, aki Temesváron járt egyetemre, és több román barátja volt, mint magyar. Nem nemzetiség alapján ismerkednek, barátkoznak.

– A román vagy a magyar színjátszásra van nagyobb rálátása?
– Csíkban a 48 ezer emberből nyolcezer román, oda nem jön román előadás, de tévében sok mindet látunk. A magyar színházzal hasonlóan vagyunk, arra nincs lehetőségünk, hogy előadásokat nézzünk.

– Lát különbséget az első és a mostani határon túli fesztivál között?
– Kilencvenben tudtunk először jönni, akkor sokkal kevesebb társulat volt, de nagyobb eufória, hogy egyáltalán eljöhettünk, végig maradtunk, megnéztük egymást. Tudom, hogy ma már akkora a fesztivál, hogy ezt a terhet nem tudná magára venni, de ettől lett más. A hangulata csitult, a nívója emelkedett: több előadás, több szemlélet, van kritika is – bár ez olyan mint a diótorta: én szeretem, más meg nem. Persze mindenki hajszoltabb, mint húsz éve. Egyre többre becsülök egy délutánt, amikor a barátaimmal szalonnát sütünk és beszélgetünk, amíg jólesik.

Hegedűs a háztetőn - a Csíki Játékszín előadása (fotó: Sándor Levente)

Papp Tímea: Mindannyian hegedűsök vagyunk
Stein – Bock – Harnick: Hegedűs a háztetőn – Csíki Játékszín

Ha a prózai színházak zenés darabot mutatnak be, akkor nem elsősorban zenés színészek számára könnyített vagy recitatívvá módosított énekszólamokat jól kitalált helyzetekkel, pontosan felépített jellemekkel célszerű leplezni, és a csoportos szereplőknek is markáns, karakteres figurákat kell alakítaniuk, különben fülsértő unalomba fullad az este.

A Csíki Játékszín Parászka Miklós rendezte produkciója igen erős képpel és sokat ígérő, tiszta térelrendezéssel nyit. A játékteret fehér függönyök határolják, és ugyanez az anyag takarja az előadás kellékeit. A musical címét adó, középen a színpad szinte teljes magasságában kinagyított fekete-fehér Chagall-kép, valamint az oldalkulisszákon látható Chagall-figurák, és a lelógatott fekete kalapok erős atmoszférát teremtenek. A fehér térbe beérkező színes ruhás szereplők feltehetőleg Tevje (Fülöp Zoltán) darabnyitó monológjában szereplő „ingatag” szóból következően egy lábon egyensúlyozva nézik a festményt. Ezt a légies, könnyed, finom és teljesen eredeti lírai kompozíciót azonban a következő három óra alatt több maszatos megoldás követi, amelyek révén éppen a nyitányban emlegetett hagyomány bizonytalanodik el.

Ezek közül a legbántóbb a félplayback használata. Nem popmusicalről van szó, a felvételről szóló zenei alap a fehér háttér által erősítve sterilizálja a hatást. Ráadásul ez a verzió lassúnak is tűnik, és a hangszerelés következményeként édeskés-melodramatikus hatást kelt. Félreértés ne essék, nem a nagyzenekari kíséretet hiányolom, elég lenne egy klezmerbanda.

A tradíciókat néhány színpadi megoldás pongyolán kezeli. A Hajnal, alkony után a férfiak és a nők nem külön csoportban állnak. Ezáltal kiirtódik az esküvő helyzetének konfliktusa, nevezetesen az, hogy Percsik (Kosztándi Zsolt) a szabályokat áthágva belép a nők területére. A jelenet további két kérdést is felvet: a kommunista fiú honnan ismeri annyira a hagyományos zsidó táncokat, hogy azokban részt tud venni, illetve miért csak Cejtelt (Szabó Enikő) emelik fel a székkel (ráadásul alig néhány másodpercre), Mótelt (Ciuglitu Csaba) nem. Zavaró Percsik és Hódel (Dálnoky Csilla) dalának végén a két fiatal Moszfilm-emblémára emlékeztető beállása, a már-már az Ének az esőben-re koreografált Csoda lett pedig felfokozottabbá válna, ha nemcsak Mótel, de a passzív szerepre kárhoztatott Hódel is énekelhetne.

Hegedűs a háztetőn - Csíki Játékszín (fotó: Sándor Levente)

Mindezeken túl azonban a vállalkozás komoly erényekkel rendelkezik. Az anatevkaiak megalázása és a csendbiztos (Giacomello Roberto) lelkifurdalása koncentrálódik abban, ahogyan a férfi a hétgyertyás menórát két égő viaszrúddal adja vissza. Tevje és Golde (Bartalis Gabriella) kettőse, a Szeretsz engem megható és intim, csakúgy, mint Hódel és Tevje búcsúja. Elfogadható, gyakran használt alapállás, hogy Tevje a közönséggel beszélget. Velünk osztja meg gondolatait, dilemmáit, és nekünk adja tanácsait. A főszerepet alakító Fülöp Zoltán alakításában a tejesember méltóságteljes, komoly, naiv és életigenlő. Szabó Enikő Cejtelének eleganciája, Cejtel nagymamájának groteszksége, Hódel szerepében Dálnoky Csilla, Chavaként Fekete Bernadetta finom törékenysége, bája, valamint a Lázár Wolfot játszó Kozma Attila iróniára hajló humora az előadás találó szerepformálásai közé tartoznak; csakúgy, mint a Várszínház teljes terének használata, amely különösen a záróképet teszi erőteljessé. Az előadás elején a félig-meddig civil öltözékre felvett jelmezek egy piros dobozba vagy a padlóra kerülnek, a színészek pedig a nézőtéri bejáraton keresztül távoznak. Habár a színpadot elborító ruhák és az egymás után vonuló emberek a játék végét jelentik, a megrendítő rendezői megoldás egyértelműen a zsidóságot érintő borzalmakat idézi.

Fotók: archív

kapcsolódó írások

KISVÁRDAI LAPOK 2007/2. KISVÁRDAI LAPOK KISVÁRDAI LAPOK KISVÁRDAI LAPOK KISVÁRDAI LAPOK

» Korábbi cikkek