HAMLET

Hegyi Réka

DEBÜTÖK, SZÍNÉSZRENDEZŐK

Brassói fesztiválnapló - ötödik, egyben utolsó bejegyzés

[2008. May. 15.]

IV. Interetnikai Színházi Fesztivál, Brassó

Észrevételenül véget ért a IV. Interetnikai Színházi Fesztivál.

Az Interetnikai Színházi Fesztivál négy évvel ezelőtt, amikor Temesvár látta vendégül, lehetőséget teremtett pályakezdő fiataloknak, hogy egyéni műsorokkal mutatkozzanak be. Ez a hagyomány megszakadt a marosvásárhelyi fesztiválon, de részben folytatódott Brassóban. Talán nem is lenne rossz ötlet, ha a negyedik életévét is betöltött fesztiválnak végre kialakulna egy sajátos profilja, amiben helyet kapnának a legfiatalabb próbálkozások is.

Az első egyszemélyes előadásban, a tavaly alapított Aradi Kamaraszínház Rudolf Hess tízparancsolata című produkcióban nem pályakezdő színészt ismerhettünk meg: Harsányi Attila már több magyarországi társulat tagja is volt, a szegedi Hetek Csoportjának néhány előadását jegyzi rendezőként. A debüt ezúttal Tapasztó Ernő nevéhez fűzödik, aki színészként szerzett oklevelet Békéscsabán, majd egy sikertelen aradi színházalapítási kísérlet (2002, Aradi Magyar Színház) után újságíró, azt követően közhivatalnok a fővárosban, a Rudolf Hess márciusi bemutatója óta pedig rendező.

#i#Rudolf Hess tízparancsolata#/i# (c) fotó: B. B. HELIOS (R) Alina Nelega, a szerző rendkívüli színpadi formát gondolt ki ahhoz, hogy a náci háborús bűnöst, Hitler bizalmi emberét, sok történész állítása szerint elmebeteg Hesst drámai hőssé emelje: utolsó vacsorájához kélszülve a tízparancsolat egyéni tálalásával meséli el életét. Ez így pontatlan, hiszen fiktív történetekből, de történelmi és életrajzi adatokból áll össze a mozaik, a színpadi Hess személye. Ez a Hess a tudathasadás jeleit mutatja ugyan, de a higgadt (á la Hopkins Hannibal Lecter szerepében) arc egyre veszettebbül fröcsögi a mai közönség szemébe a számlájára írt „bűnöket”. A szó szoros értelmében véresen komoly ügyekkel (a színész nyers húst marcangol a színen, majd hitelesen ledarálja ujjait is) és a nevetségességig fokozott aberációkkal (a nő másodrangúságát ecsetelő szpícs) szembesülünk. Szeretetnek nem sok nyomát véljük felfedezni benne, de talán így jobb is: mégiscsak egészségtelen lenne, ha szimpatikusnak tartanánk Hesst, még akkor is, ha csak egy fikcióra építő előadásnak köszönné ezt a tényt.

Harsányi alakítása döbbenetes. Cinikus, nyers, őrült, magányos, félelmetes és sajnálatraméltó. Egy-egy gyors fényváltás áll rendelkezésére, hogy felkészüljön a következő állapotra, a következő „parancsolatra”. Minden idegszála megfeszül, minden porcikája részt vesz a játékban. Nem is játék ez számára. Valami megtisztulás, talán. Az el,őadás végére (tapsrendre) pedig szemmel láthatóan teljesen kimerül. Ritka manapság az ilyen mértékű odaadás...

Ruszuly Éva, a #i#Júlia#/i# szereplője

Sajnos sokkal haloványabb volt Ruszuly Éva alakítása Visky András Júliájában. A szerep az érzelmek nagyon széles skáláját sugallja, a színésznőnek csak el kell indulnia egy úton. A sepsiszentgyörgyi társulat fiatal művésznője látszólag nem tudta eldönteni, mi is fontos számára ebből a „párbeszédből”, ezért a szeretet, a hit, a humorral és a nosztalgia derűjével újraélt fogság, a hallucinációkkal társuló betegség egy vagy több jelenete is helyet kap a rövidített szövegváltozatban, de nem szerveződnek legalább annyira koherens egységgé, hogy a néző érzékelje, hol ér véget az előadás. Éppen ezért kár azért a néhány tiszta pillanatért, amiben kellő drámai erővel megvillantott valamennyit a darabban és a benne, tehetségében rejlő lehetőségekből.

Szilágyi Ágota Hrabal hősnője

A harmadik pódium-előadás Hrabal bájos szereplőjét mutatja be, a Sörgyári capriccióból ismert vidám, életkedvtől duzzadó Mariskát. Szilágyi Ágota nem csak a mesélő hősnőt kelti életre, hanem egy-egy hangszínváltással, a rendelkezésére álló ruha-kellékekkel vagy éppen a nyers disznóhússal bábozva a böllért, Pepin bácsit, a tűzoltóparancsnokot, Boda fodrászt, és természetesen férjét, Francint is.

Minden bosszúsgára van megoldás: a hús-hússal, a sör és a játék. Mariska utánoz mindent és mindenkit. Sajnos egy-egy beszédhiba, ami szerencsésen jellemez egy szereplőt, néhol érthetetlenné teszi a szöveget. A regényből (és a Menzel-filmből) ismert jelenetek javarésze belefér a sűrített előadásba: a disznóvágás, a sörgyári kémény megmászása, a kibontott hajjal való biciklizés, majd a „darabnyi Osztrák-Magyar monarchia” megszüntetése (azaz a hajvágás), ami jelképesen valóban véget vet a cseh kisvárosi történeteknek, hiszen az előadás vége azt sugallja, hogy kitör a háború.

#i#De mi lett a nővel?#/i# (Fotó: Sárosi Valentina)

A temesvári társulat másik fesztiválon bemutatott előadása a De mi lett a nővel? című, Csehov novelláiból írt, önálló darabként a 2001-es ősbemutató óta több színházban játszott „férfimese”. Kiss Csaba három „gyalogszínészre” komponálta művét: Jura, Aljosa és Gyabkin anekdotákat mesélve próbálja kideríteni, kivel, mikor, hol találkozott, majd hová tűnt közös hölgy-ismerősük, bizonyos Irina Bikulina…

Mátyás Imre Zsolt színész-rendező irányította kollégái, Bandi András Zsolt, Aszalos Géza és Kiss Attila játékát. A Brassói Operában át kellett hangolni ajátékot, hogy alkalmazkodjon a tér adottságaihoz. Talán a szűk hely miatt történhetett, de kicsit soknak tűnt a hatalmas, fekete utazóláda és a szintén nagy bőgőtok (különösen azért, mert az utóbbi alig szerepelt kellékként a játékban). A színészek is elkövettek egy-egy olyan olcsó és harsány megoldást, ami a némafilmekben még a humor kizárólagos forrása lehetett, de egy ilyen stúdióelőadásban már soknak hatnak (csak egy példa. a nevetéstől beesnek az utazóládába). Én személy szerint nem hiányoltam volna a nő (Magyari Etelka) megjelenését sem…

Jelenet a #i#Macskajáték#/i#ból

A fesztivál záróelőadása szintén egy színész-rendező debütje: László Csaba Marosvásárhelyen rendezte Örkény Macskajátékát. Nagyon szépen értelmezett helyzetek, minden replika helyén van, minden figura története benne rejlik a megjelenésében, a gesztusaiban – természetesen a remek szereposztásnak köszönhetően. Balázs Éva kicsit habókos, de bájos Orbánné, Kilyén Ilka száraz, hűvös Giza, Kilyén László régivágású, szinte impozáns megjelenésű, mégis nyuszi-szelid Viktor, László Zsuzsa Paulája kellően elszánt és álszent, B. Fülöp Erzsébet riadt, érzékeny Egérke (a mikrofonos különszáma az előadás egyik legjobbb jelenete), Berekméri Katus kissé idegbeteg, savanyú Ilus, akinek férje (Henn János) szinte a szeme láttára csalja meg. A jó színészi játék mellett mégis akadnak üresjáratok ebben az előadásban is (például a zárójelenet vetített idézete). Ami végképp talány, legalábbis számomra: a díszlet hatalmas, ruháktól roskadozó fogasai kétoldalt, illetve Orbánné világoskék, ízléstelen, ráadásul elöl vér(?)foltos ruhája, amit végig visel.

A fesztivál utolsó előadására a nézőtér is megtelt. Talán most kellene kezdődjön... Őszintén remélem, hogy két év múlva nem kell ismét sorolni a szervezési hiányosságokat, talán lesz egy profilja is a fesztiválnak, és talán lesz majd nagyobb hírverése is.

kapcsolódó írások

NEGYEDIK INTERETNIKAI HULLACSERE-BRAVÚR ÁTVÁLTOZÓ-MŰVÉSZEK KÉT MŰHELY

» Korábbi cikkek