HAMLET

Musca Szabolcs

Az elidegenedés értéke [1]

[kézirat], 2005-00-00

A színházi előadás illetve reprezentáció értékelése valamint értékstruktúrájának felmutatása különösen nehéz feladat. Annál is inkább, mert a művészi érték ebben az esetben egyfajta dialógus szülötte: az előadás „magánértéke”(az előadásban már eredendően belekódolt érték) és a befogadó felől létrejövő érték közötti dialógus.[2] Az érték valamint az előadás értékfelépítése tehát a művészi érték esetében különösen törékeny, nehezen megragadható entitás (ha lehet egyáltalán önálló entitásról beszélni ebben az esetben). Az objektív megragadás helyett leginkább Max Scheler [3] „értékérzet” fogalmát hívhatjuk segítségül, érzet, hiszen nem alkalmazhatók rá objektíve meghatározható kritériumok, ugyanakkor megvilágítja, hogy az alkotás egészéhez szervesen kapcsolódik a „műélvezet” és a benne megjelenő értékérzékenység.A Scheler-i értékérzet az aktus és a tárgy kontextusában érhető tetten leginkább, azaz az aktusba illetőleg a befogadásba foglalt tárgyként határozható meg.A tárgy ebben az esetben , nem mint dolog lesz a műélvezet tárgya, hanem mint értéktárgy adódik a befogadó számára. Eme értékérzés ugyanakkor mintegy megkövetel bizonyos fajta érzékenységet a receptor/ befogadó felől – a mű értékhorizontjának fellelését, azt is mondhatnánk – (érték) aurájának felfedezését és beépítését saját értékpreferenciái közé.

Az alkotás folyamatában – melyben a néző is egyenrangú alkotó – jön létre az érték [4], mint a mű és befogadója közötti kölcsönös „előhívás”.

Bocsárdi László előadásának vizsgálatát tehát e megfontolások nyomán, az értékekre való érzékenységgel szeretném vizsgálni, szem előtt tartva, hogy mint minden alkotás értéke – a színházi reprezentációé is – nem homogén, hanem heterogén jellegű.

Brecht: A szecsuáni jólélek [5] c. drámájából, a brechti epikus színház koncepciójához hű adaptációként jött létre a Jóembert keresünk! példázat Bocsárdi László rendezésében. Különösen fontos, hogy az előadás mind struktúrájában, mind pedig rendezési elképzelésében és nézőhöz való viszonyában megőrzi és továbbviszi az elidegenedés brechtiánus gondolatát a mise en scene egészén.

A példázat, mint olyan eleve példaértékű megvilágításba helyezi a drámai történést, nem, mint követésre vagy elvetésre való értéket, hanem mint olyan történést melyben a néző döntést/ értékítéletet kell hozzon, egyszersmind állást kell foglaljon. [6] Bocsárdi rendezésében a példázat értéke, mint „felmutatás” van jelen, megmutatni és közszemlére állítani egy történetet (több eszközt is használ e tekintetben: hangszóróval kikiáltott –közzétett szerelmi vallomás ill.a trafik kiürítése).

Szembetűnően mind az előadás mind a dráma központi értéke a jóság, mint többé-kevésbé keresztényi és normatív érték. Explicit vagy implicit módon mindenki ehhez viszonyul. A rokonok és ismerősök Sen Te jóságát kihasználva költöznek hozzá és élik fel boltocskáját, Szun szerelme sem más, mint érdekérvényesítés, az Istenek pedig ezen egyedülálló jóságért fizetnek pénzzel – szellemiek helyett. A „jót tenni” dilemmája rögtön az előadás elején nyilvánvalóvá válik: „jót cselekedni annyi mint tönkremenni.” A jóság mára ugyanis magában hordozza a visszaélés lehetőségét is, kétségkívül együtt jár egyfajta naivitással. A jó ebben az esetben nem a gonosz ellentétpárja, hanem a racionalitásé, a racionális életvezetésé (mint 20. századi érték – ésszerű életvezetés, mely szemben áll a spontán érzelmek által irányított életvitellel). A jóság, mint társadalmi „erény” visszás, hiszen ugyanaz a társadalom lehetetleníti el működését mely számára erényként szolgál. Sen Te a jólélek számára nem marad más kiút e kelepcéből, mint személyiségének megosztása, azaz megkettőzése. Sui Ta álarca mögött egyazon jellemben: értelem és érzelem áll szemben egymással állandó vívódás közepette.[7]

E kettős „én” (a jellem megkettőződése) a feltétele az érték felmutatásának, mint negatív bizonyíték. Ugyanis az értékek felismerése legtöbbször akkor adódik számunkra, amikor annak hiányát érezzük.[8] Sui Ta alakjában tehát Brecht és Bocsárdi is a meglévő és rejtőzködő jóság értékét mutatja fel indirekt módon és ehhez a jósághoz kapcsolható a többi figura felháborodása, rosszat sejtető magatartása. Az Istenek kétségbeesése Sen Te eltűnése kapcsán, nem mást, mint a transzcendens/ égi értékek legitimitását vélik elveszettnek. Paradox módon az „égi szféra”nem működhet törvényei földi megtartása nélkül (ha nem találnak egyetlen jó embert sem, megszűnnek létezni). Bocsárdi bár „rituális köntösbe bújtatja” a Fény Fiait, hangsúlyozottan jelen van (gesztusaikban, mozgásvilágukban) az auramentesség, az emberi pólus esendősége, hiszen az Istenek, mint szemlélődők és értékelők vannak jelen a földi terrénumban.

Az egyetlen emberien tiszta figura Vang, a vízárus, a Jóembert keresünk! mise en scene-jében mint értékelő/ kommentáló bohóc van jelen, aki mind az Istenekkel (egyedüli tudója jövetelűknek) mind Sen Te/ Sui Ta-val kapcsolatban áll. E köztes szférából [9] tehát mintegy értékelve(engedményeket kérve az Istenektől stb.) közvetít a mereven nem elválasztható pólusok között. A vízárus, mint az élet (emberi élet) értékének
– a víznek – a hordozója felmutat valami sajátságos „érték-kongromerátumot”, melyben mindkét pólus értékei szerepelnek egymás mellett, ennek ugyanakkor feltétele, hogy egyik szférába sem implikálódik túlságosan.

Bocsárdi László előadásában tehát ambivalens értékhasználattal találkozunk, az érték többrétűek, több oldalról felmutatottak és így sokrétűségükben értéktöbbletet hordoznak.[10]

Az előadás ambivalens értékei nemcsak a jellemek és szituációk sokszínűségében, hanem a sajátos szövegmondásban is érvényesülnek, sőt azt mondhatnánk, hogy a szövegmondás hordozza leginkább ezen értékstruktúrákat. Bocsárdi az irónia eszközével nyúl a szöveghez (mint a dráma és az előadás értékeinek hordozójához). Az ironikus szövegmondás, mint eszköz ezen előadás esetében (az elidegenedés brechti gondolatához ragaszkodva), csupán közvetít, sohasem azonosul egyik vagy másik értékkel, egyben állít, és tágad – az állításban tagad, és a tagadásban állít.[11] Az előadás iróniája, mint kétértelmű beszédmód (mindig is feltételezi a dialógusformát, mint viszonyt) keresi az igazságot a jóság értékére nézve. [12] Mit sem érne e nyelvhasználat, ha a néző a befogadás során nem érzékelné mindazon jeleket, melyet az előadás számára, mint értéket megmutat. Az ironikus kijelentés ugyanis a befogadás során nyeri el értelmét (a megértésben fordul ellenkezőjére).

Bocsárdi László előadása a brechti epikus színházi forma által, az elidegenítés révén próbálja negatív módon keresni és felmutatni az emberi értékeket.

A színpad ebben az esetben nem megtestesít egy bizonyos drámai történést, hanem csak elmond egy folyamatot, a nézőt szemlélőjévé téve (nem bevonva) ismereteket közvetítve (érvek és nem szuggesztiók segítségével) döntési helyzetbe állítja.[13] A reflektorok (ebben az esetben a gyertyák és a fény a nézőtéren) a nézők közé lesznek elhelyezve, megvilágítva őket – nyilvánvaló jeleként, hogy a nézőknek valamit meg fognak mutatni.

Az elidegenítés koncepciója a reprezentációban nemcsak a dalok (songok – a szöveget megszakítva kommentálják az eseményeket), színpad és kellékhasználatában mutatkoznak meg, hanem a színészi játékban is. A színészek valóban „beleélés” nélkül mutatják meg a figurát (pl.Mi Csü háztulajdonosnő, mint transzvesztita).

Elmondhatjuk tehát, hogy az elidegenítés gondolata és az ironikus szöveghasználat strukturálja az előadás értékhorizontját, mintegy negatív módón készteti a nézőt az értékek felismerésére, illetve továbbgondolására. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy az epikus színházi forma, mint a tettek társadalmi alapjára való reflektálás (a dologi elidegenedésben) nem lehet kizárólagos eszköz az értékek ill. értékstruktúrák felmutatásában.

Jegyzetek:
[1] Jóembert keresünk!
Almási Miklós hívja fel a figyelmet az érték dialogicitásban való kialakulására. A néző felől közelítve a problémát: egyik oldalon a befogadói értékválasztás, másik oldalon pedig a műben elrejtett „értékideál” van jelen. A kettő közti dialógus szülötte a művészi érték.
[2] Max Scheler:A formalizmus az etikában és a materiális értéketika,Bp.1979
[3] Vö.Nicolai Hartmann értékelmélete (N. Hartmann: Lételméleti vizsgálódások, Bp.1972)
[4] Bertold Brecht: Három színmű, Európa Kiadó, Bp.1985
[5] „Tisztelt közönség kulcsot te találj…”(A szecsuáni jólélek-epilógus)
[6] Sen Te-nőiesség hordozója szemben Sui Ta-racionális férfi. Értelem és érzelem kettős pólusa
[7] „Az érték éppen ott adódik számunkra,ahol empirikusan nincs adva,vagy így is kifejezhetjük:saját felháborodásunk formájában van számunkra pozitív módon adva ott, ahol a külső tapasztalatban hiányzik”(N.Hartmann:Lételméleti vizsgálódások, Bp.1972)
[8] A dráma strukturális építkezésében is Vang jelenetei-közjátékok a különböző jelenetek tér-idő síkjai között.
[9] Th. Adorno mutat rá a művek „többletére”(mint a művek értékarája), miszerint sokrétegűségük folytán túlmutatnak, újabb és újabb alakot képesek ölteni.
[10] “(…) a teljes közlés feltétlensége és feltételessége, lehetetlensége és szükségszerűsége közötti feloldhatatlan harc érzését kelti”-Fr. Schlegel: Válogatott esztétikai írások, Bp.1980
[11] Vö.a görög irónia fogalom (maieutiké)-igazságkeresés
[12] Bertold Brecht: Megjegyzések a Mahagonny városának tündöklése és bukása című operához
[13] In: Színházi antológia-xx. század (szerk.Jákfalvi Magdolna) Balassi Kiadó

Könyvészet:
1. Almási Miklós: Anti-esztétika, Helikon Kiadó, 2003
2. Bertold Brecht: Három színmű, Európa Kiadó, 1985
3. Nicolai Hartmann: Lételméleti vizsgálódások, Bp.1972
4. Patrice Pavis: Előadás-elemzés, Balassi Kiadó, 2003
5. Max Scheler: A formalizmus az etikában és a materiális értéketika, Bp.1979
6. Fr. Schlegel: Válogatott esztétikai írások, Bp.1980
7. Színházi Antológia (szerk.Jákfalvi Magdolna), Balassi Kiadó
8. Peter Szondi: A modern dráma elmélete, Osiris Kiadó, 2002

kapcsolódó írások

Fiai az égnek, emberei a földnek POSZT: SZAKMAI BESZÉLGETÉS (Bertolt Brecht: Jóembert keresünk!) A szépség ára