HAMLET

Demény Péter

Játék a játékban

Krónika, 2002-07-04

Én beveszem az egész veronált, ami nálam van – mondja Annie (Varga Csilla) Turainak (Salat Lehel) a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatóján, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában. Az kevés, válaszolja Turai. Tíz gramm, jelenti a hölgy. Nem a veronál kevés. Az ön halála kevés a megoldáshoz, feleli a színműíró.
A baj onnan származik, hogy Turai nem hallgatott szerzőtársára, Gálra (Bíró József), és vele, illetve Annie vőlegényével, egy Ádám Albert nevű zeneszerzővel együtt (Dimény Áron) meglepetésszerűen érkezett a kastélyba, ráadásul a hölgy szobája melletti helyiségbe. Mint Gál megjósolta, ők lepődnek meg a legjobban: éjjel kiderül, a primadonna Almádyval, az idősödő, családos színésszel (Nagy Dezső) csalja a vőlegényét. Turai azonban, mint gyakorlott színműíró, hamar megtalálja a megoldást: darabot ír, melybe ugyanazokat a replikákat csempészi be, mint amelyek a két színész között elhangzanak. Mikor másnap este Annie és Almády próbálni kezdi a művet, Ádám rájön, hogy tévedett, s hogy menyasszonya mindig is hű volt hozzá.
Ezt („rájön, hogy tévedett”) természetesen feltétlenül idézőjelbe kell tenni, hiszen a néző tudja, amit tud. Mint ahogy idézőjelbe kell tenni szinte mindent, mert ebben az „anekdotában”, ahogy Molnár nevezte művét, minden a színház körül forog: amikor felmegy a függöny, Turai azon töpreng, milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni; a titkár (Laczkó Vass Róbert) és a lakáj (Senkálszky Endre érdemes művész) kivételével minden szereplő a színházból él; mikor Gál megmondja Turainak, hogy Almády a kastélyban van, Turai azzal biztatja szerzőtársát és önmagát, hogy ugyan már, a színész csak lélegezni tanította meg a lányt, „előrehozta a hangját”, s később Annie is erre hivatkozik; s mint láttuk, a kellemetlenség eltussolása is színházi eszközökkel történik. „Színház az egész világ”, ahogy Shakespeare mondta volt, Kövesdy István azonban nem őt, hanem Moliere-t hozza színpadra az utolsó jelenetben: a lakáj a Tartuffe szerzőjeként áll elő, hogy bejelentse, tálalva van. Jó okkal teszi ezt a rendező: a darabban francia bohózatokra és szerzőkre hivatkoznak (a hivatalos verzió szerint Turai darabját Sardou írta), s maga Molnár is franciás könnyedséggel építi föl „játékát”. A lakáj különben is érdekes figura: Dvornicsek Jánosnak hívják, alig alszik, mert a hegyvidéken nem alusznak a vendégek, ezért neki folyton dolgoznia kell, és közben ilyeneket mond Turainak: „…a nagyságos urat szeretem. A szívemet tettem ebbe a reggelibe.”, amit nyilván csak iróniaként lehet érteni. Nem is szólva arról, hogy elhangzik, Dvornicsek 52 éves, miközben látszik, hogy sokkal több.
Kövesdynek még van egy fontos döntése, ez pedig Anniera vonatkozik. A primadonna nem primadonna: nem a legszebb nő, akit csak el tud képzelni az ember. És belé szerelmesek ketten is, miatta törik össze a zeneszerző szíve, miatta akarja széttépni a Gállal és Turaival írott operettjét! Ez is erősíti azt az érzést, hogy amit látunk, színház a színházban.

Játék a kastélyban