HAMLET

Karácsonyi Zsolt

Sikerek és szűkös körülmények – egy év Aradon

Interjú Senkálszky Endre színművésszel

Irodalmi Jelen, 2004-03-00

A kilencvenedik életévét idén betöltő Senkálszky Endre egyike az erdélyi magyar színjátszás legkiemelkedőbb alakjainak. 1939 óta tagja a kolozsvári magyar társulatnak, évekig igazgatója is volt. Kezdő színészként egy éven át Aradon játszott. Az itt eltöltött évről és a Kolozsvárra kerülés történetéről nyilatkozott lapunknak.

– A színiiskola utáni első évadot Aradon töltötte. Hogyan került épp ehhez a társulathoz?

– 1937-ben végeztem Kolozsvárt Hetényi Elemér színi iskolájában. Ketten jöhettünk volna számításba a kolozsvári színháznál, de nem rám esett a választás. Nagyon el voltam keseredve. Tanítómesterem, a nagyformátumú színész, Tóth Elek rábeszélt: menjek az aradi színházhoz, nagyon jó iskola lesz számomra. Így kerültem Aradra, ahol egy évig működtem. Tulajdonképpen csak azért, mert az évad folyamán az igazgató, Szabadkai József fizetésképtelen lett. Abban az időben az aradi színház Aradon, Temesváron, Marosvásárhelyen, Szatmáron és Máramarosszigeten játszott. Nem biztosított nagy fizetéseket, 2500 lejt kaptam, ami éppen csak arra volt elegendő, hogy a mindennapi megélhetést biztosítsam magamnak – szállásra és esetleg egy-két könyvre jutotta.

– Milyen volt akkoriban a közönség, figyelt-e az újonnan érkezett fiatal színészekre?

– A közönség támogatta színházunkat, de a bevétel annak ellenére nem volt elég a létfenntartásra, hogy vasárnap és ünnepnap három előadást is játszottunk. Mert nagyon nagy adót fizettek a magyar színházak, akkorákat, hogy képtelen volt életben maradni.

– Milyen szerepeket kapott, mint kezdő színész?

– Két nagyon jó szerepre emlékszem. Bernard Shaw Szent Johannájában Warwick grófot alakítottam, Nyírő József A Jézusfaragó ember című darabjában Árpa Mihályt játszottam. Az első darabban megbuktam, de a másodikban nagyon nagy sikerem volt. Nagyon jó iskola volt számomra az aradi színjátszás, mert ott operettben, népszínműben, drámában kellett játszani, és ez később nagy hasznomra vált. Sőt, annak köszönhetem, hogy a kolozsvári színházhoz kerültem; az évad vége felé a kolozsvári színház vendégszerepelt Aradon, egy Hatodik emelet című francia bulvár-darabbal. Nem hozták el egyik szereplőjüket, Lantos Bélát, rám esett a választás, én játszottam el Lantos Kolozsváron alakított szerepét. Ennek alapján tanítómesterem, Tóth Elek, Benes Ilona és a többi nagynevű színész javasolta, hogy adjam be a kolozsvári színházhoz a kérésemet, ők majd támogatni fognak Kálmán Imre igazgatónál. Az évad végén, az aradi sporttelepen Victor Eftimiunak a Prométheusz című darabját akartuk bemutatni, de az eső elmosta. Ezután hazakerültem Kolozsvárra és elkövettem azt a hibát, hogy nem mentem el érdeklődni a kérvényem sorsa felől. Elmentem Szamosújvárra, elkeseredésemben, hogy nem jött semmi válasz a kérvényemre. Ott játszott a Jódi társulat, leszerződtem és egy évig jártam a vidéket, olyan helyeken, ahol a kolozsvári színház nem járt. Egy év múltán hazakerültem. Mozgósítás volt akkor, de minket, magyarokat nem képeztek ki fegyverrel; jelentkeztem a hadtestparancsnokságnál, ahol közölték velem, hogy nem kell bevonuljak. Én örömmel jöttem ki onnan. Találkoztam a kolozsvári színház titkárával, aki felküldött Kádár Imréhez, mert már rég keresett szerződtetés céljából. Fogadott, így kerültem a kolozsvári színházhoz 1939-ben, és attól a naptól a kolozsvári magyar színház tagja vagyok.